Falusi gyerekként sokszor azzal ütöttük el az időt, hogy füvet téptünk, és a nyúlketrec előtt álldogálva szálanként adogattuk be a tapsifüleseknek. a nyuszik pedig túlnőtt fogaikkal mohón rágcsálni kezdték a füvet, mintha a világ legfinomabb étkét tálaltuk volna fel nekik.
"A szeretetnek melege van a természet hidegében - és világossága van az élet sötétségeiben; és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben - és lecsókolják a könnyeinket a fájdalomban."