Édesanya vagyok, egy kilencéves kisfiú szerencsés anyukája. Most még szüksége van rám minden tekintetben, én pedig nem akarom, hogy ez valaha megváltozzon...
Gyerekeink egyszer csak felnőnek. Helyes az, ha továbbra is otthon tartjuk őket? Vagy amikor felnőtté válnak, küldjük el őket otthonról, mint teszik azt a svédek vagy a hollandok? Mi jobb a gyereknek: ha kilökjük a puha fészekből, vagy huszonötön túl is ajnározzuk?
",,Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."