„Gyere, kisfiam, terítsd meg az asztalt”– mondjuk, de az előbb még mellettünk álló gyereket sehol sem látjuk. Benézünk a nappaliba, és kővé dermedünk. Tízéves fiunk a szőnyegen fekszik furcsa pózban, görcsbe rándulva.
"Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben."