Miért fontos a női látásmód a politikában? Interjú Gergely Papp Adriannával, a Magyar Szövetség Nőtagozatának elnökével, megyei képviselővel, Debrőd polgármesterével.
A Férfi is más és a, női is más. Akkor lesz egészséges a világ, ha a női látásmódot is figyelembe veszik a döntéseknél. Egy férfi és egy nő nem ugyanazokat a dolgokat veszi észre. Egy anya számára természetes, hogy a padot a játszótér felé kell fordítani, mert látni akarja gyermekét játék közben. A férfi munkások viszont kifelé fordítják a padokat, mert nekik az autók a fontosak, azokat akarják nézni.
Fotó: Dömötör Ede, A hazai magyar közéletben kevés olyan nő akad, aki húsz éve úgy tud jelen lenni, hogy közben nem veszíti el a hangját. Gergely Papp Adrianna közéjük tartozik. Debrőd polgármestere egyszerre szervez közösséget, ápol családi örökséget, nevel két serdülő lányt – és kér helyet egy olyan politikai térben, amelyik még mindig a férfiak nyelvén beszél. Nyitrán végzett képzőművészet–angol szakon, utána tizenegy évig élt Londonban, ahol üzleti tanácsadással foglalkozott. Férje mezőgazdasági vállalkozó, juhtenyésztéssel és sajtkészítéssel foglalkozik.
– Előbb lett polgármester, mint a Nőtagozat tagja?
– A Nőtagozat négyéves, én pedig már huszadik éve vagyok Debrőd polgármestere. Előtte tizenegy évig Londonban éltem.
– Ennyi idő után már nem szoktak hazajönni...
– Édesanyám meghalt. Földjeink voltak, nagy volt a ház, s egyedüli gyereke voltam a szüleimnek. Az időben már sokat jártam haza, üzletkötőként együtt dolgoztam a pozsonyi HSBC-bankkal, s egyre inkább hazahúzott a szívem.
– Londonban mit dolgozott?
– Jaj, sok mindent. Először bébiszitter vízummal mentem, az két évre szólt. Akkor még nem voltunk az Európai Unió tagja – 1996-ról beszélek –, így utána kérvényeztem a businessvízumot, ami önfenntartási kötelezettséggel járt. Két évig nem jöhettem haza, nem láttak a szüleim. Alapítottam egy céget, marketinget és menedzsmentet tanultam, majd üzleti tanácsadással foglalkoztam.
– S hogy lett ebből debrődi polgármesterség?
– Az anyukám polgármester volt a falunkban, Debrődön. 2006 szeptemberében tértem haza, s az évben voltak a helyhatósági választások. Apu biztatott, de a falu népe is, hogy vegyem át anyu örökségét, induljak polgármesternek.
– Mit kell tudni Debrődről? Mennyi lakosa van?
– Pici falucska vagyunk Szepsi meg Jászó között, 400 lakosunk van. Mi vagyunk a legészakibb magyar falu az egész Kárpát-medencében.
– Hol dolgoznak a debrődiek?
– Mivel nem vagyunk messze Kassától, sokan ingáznak, és az ottani gépiparban, szolgáltatásokban dolgoznak – most szeptemberben elindult a munka a hatalmas Volvo-gyárban is.
– Volt képe róla, hogy mit csinál egy polgármester?
– Volt. Viszont gyerekként úgy láttam, hogy ez inkább csak szolgálat, mert anyu sokszor szombaton és vasárnap is dolgozott. Volt egy kihívóm, de én nyertem meg a választást – azóta tudom, hogy érzelmi alapon döntenek a választók. Hazatért az egyszeri leány, aki útnak indult a hamuban sült pogácsával, próbákat állt ki, teljesítette az itthonról lehetetlennek tűnő feladatokat.
– Édesanyja volt a példaképe?
– Anyu rengeteget dolgozott, de feljebb nem törekedett. Pedagógus volt, szlovák–magyar szakos, még engem is tanított. A magyarázási képességét később is kiélte. Színdarabokat rendezett, amikor Szlovákia az EU-hoz csatlakozott, írt gyerekszájra egy kampánydarabot arról, hogy miért fontos a csatlakozás. Olyan sikert arattak, hogy még Komáromban is felléptek, s Bauer Edit a végén az egész csapatot meghívta Strasbourgba.
– Egyre több a női polgármester – de ebben mi inkább azt látjuk, hogy már nem annyira menő pálya a faluvezetés. A nők mindig ott jelennek meg nagyobb számban, ahol kisebb lesz a presztízs és a vele járó fizetség.
– Van ennek fordított hatása is. Amikor egy szakmában megnő a nők aránya, azt hajlamosak vagyunk alacsonyabb státuszként vagy kevesebb fizetést érdemlőként kezelni. Másrészt viszont a falunak jót tesz, ha nő a polgármester. Többnyire a kis településeken vannak női polgármesterek, ahol sokrétű a munka, a polgármester szinte mindenes, ő foglalkozik a tyúkperekkel, az idősekkel, a családi perpatvarokkal is. És őszintén? A nők ebben sokszor jobbak. A férfiak nem érzik fontosnak az ilyesmit. Ahol férfi a polgármester, ott gyakran a titkárnőt kell hívni a folyamatban levő projektek miatt. Nálunk is én viszem a projekteket. A növény-templomunkat, ami afféle turisztikai látványosság, az én időmben már kétszer felépíttettük.
– Hogy került az országos politikába? Most már az ötödik pártelnökkel dolgozik együtt a Magyar Szövetségben. Hogy látja, mi nálunk az üvegplafon, ahonnan egy nő nem juthat tovább?
– Nekem az üvegplafon a Kassa megyei önkormányzati képviselőség. 2022-ben sikerült megugorni – most megint hajrázunk, hogy bejussunk. A Kassa-környéki járás falvai körgyűrűt alkotnak Kassa körül, köztük vagy húsz magyar falu van.
Kistáj vagyunk, de a megyei fejlesztésekbe azért bele tudunk szólni. Itt is érvényes, hogy csak akkor gondolnak ránk, ha ott látnak bennünket az asztalnál. Aki kimarad, az lemarad. A mondás itt is alkalmazható.
Fotó: Németi Róbert, Debrőd látképe: idilli falukép, juhokkal. A faluban ősi mesterségnek számított a juhtenyésztés? Adrianna férje is mezőgazda, juhokkal és sajtkészítéssel foglalkozik.
– Sokszor beszél arról, hogy a nők, miután pozícióba kerülnek, elveszítik saját hangjukat.
– Mert ez történik. Nem csupán az a cél, hogy legyenek nők a politikában. Hanem hogy nőként legyenek jelen. Az is fontos volna, hogy maradjanak meg nőnek. Mert időközben valahogy elfeledkeznek arról, hogy minek is mentek oda. Az Európai Néppárt Nőtagozatában (ahová delegáltak) gyakori téma, hogy mire a nőből miniszter lesz, akkorra már elfelejti az agendáját.
– S miért megy ez így?
– Sokat gondolkozom ezen én is. Talán azért, mert kevés nő van a politikában, s ezért kénytelenek felvenni ezt a férfias, erőalapú stílust. Ugyanis még mindig a könyöklő stílus a kiválasztási tényező: ez az, amivel előre lehet menni. Ez az érvényesülés univerzális szabályrendszere. Ám mi, nők, ebben nem állunk jól. Az én anyukám még elhitte, valaki majd felfedezi, meglátja, hogy ő mennyi mindent tesz a közért – én már nem gondolom ezt. Nem vagyok ilyen naiv. A női politikus azért másolja az erőalapú könyöklést, mert csak így tud a posztján valahogy létezni és érvényesülni. Meggyőződésem, hogy ez csak akkor fog megváltozni, ha nagyobb létszámban lesznek képviselve a nők politikában. Ha kiépül egy női kapcsolatrendszer, mert akkor a verseny egy kicsit kiegyenlítettebb lesz. Ne az legyen, hogy hát ő mellesleg nő, de azért neki is mosolyognia kell a nőket kinevető hülye vicceken. Nem lehet egészséges jövőt építeni nők nélkül. Ilyen egyszerű.
– A nő ezek szerint csak alkalmazkodik a többséghez...
– Ha kevés nő van egy közegben, kénytelen alkalmazkodni. Rengetegszer ültem a politikai üléseken úgy, hogy egyedüli nő voltam a társaságban. A harmadik üveg bor után már olyan kiszólások mentek, hogy néztem, mint a moziban. És ez addig nem fog megváltozni, amíg a nők nem lesznek jelen nagyobb számban a döntéshozatalban.
– Tavasszal a Szövetség Nőtagozata konferenciát rendezett Komáromban Slachta Margitról, az első női országgyűlési képviselőről, aki amúgy katolikus szerzetesnővér volt. Ő mondta azt: A nő sok mindent másképp él át, mint a férfi, és sok mindent meglát, ami a férfi figyelmét elkerüli. Egyszóval nem vagyunk egyformák.
– Nem arról van szó, hogy a nők vagy a férfiak jobbak lennének egymásnál. Csak éppen a női tapasztalat hiányzik a politikából. Pedig mi, nők, más érzékenységgel és más fókusszal élünk. Egy jól működő közösségben mindkettőre szükség van. Hisz a háttérben az építőmunkát, a „B vonalat” szinte mindenhol nők viszik. Ők azok, akik előkészítik a folyamatokat, közösséget szerveznek, ügyeket karolnak fel.
– Sajnos, sokszor maguk a nők sem bíznak a nőkben... A nők valahogy nem veszik észre, hogy milyen nagy hatalmuk van, hisz a népesség felét alkotják.
– Ez az egyik legfájóbb dolog. Felmérések mutatják, hogy sokszor a nők nem szavaznak nőkre. Nem bíznak bennük. Mondhatjuk, hogy a népesség fele nő, s nemsokára ez az 50 százalék a nőkre fog szavazni. Nem fog. Már tudjuk, hogy miért nem, csak még azt nem tudjuk, hogyan bízhatnának jobban magukban a nők.
– Ön hogy látja, mi tartja vissza a nőket?
– Sok nő azt gondolja, hogy ő akkor tudja a legtöbbet tenni a világért, ha otthon van, és törődik a gyerekekkel. Igen is, meg nem is, mert egy ilyen remek nőre, aki otthon jól végzi a munkáját, arra szükség volna a kinti társadalomban is. Sokszor vállalna is szerepet, viszont nem támogatják otthonról. Én olyan családból jövök, ahol apu folyamatosan támogatta anyut, és az én férjem is ilyen. Csakhogy ez nem mindig van így: s ezt meg kellett tanulnom. Sok férfi megkérdezi, amikor a párja elindul otthonról: Muszáj neked odamenni, most minek mész oda?! Nekem azért könnyebb, mivel nem ilyen mintából jövök. Pedig rengeteg tehetséges nő van, aki alkalmas lenne vezetőnek. Ám a mai negyvenes generáció gondolkodását már nehéz megváltoztatni. Valódi fordulatot valószínűleg a fiatalabb korosztály hoz majd el. Mindenesetre nekünk, nőknek össze kell fognunk, még akkor is, ha nem értünk egyet mindig mindenben. Mert ha nem ülünk ott az asztalnál, előbb-utóbb az étlapra kerülünk.
– Mit gondol a mai fiatal lányokról?
– Nehéz helyzetben vannak. Egyszerre akarják őket erős nőknek és tökéletes külsejű árucikkeknek nevelni. A TikTok, az Instagram rettenetesen erős nyomást helyez rájuk. Ezt a saját lányaimon is látom. Lányainkat már gyermekkorban el kellene kezdeni formálni, mert a családi minta sokkal mélyebben meghatároz bennünket, mint hinnénk. Egészséges társadalom akkor lesz, ha a nőknek is helyük lesz a nap alatt.
