Az újvilágból importáltuk a toronyházakat, gyorséttermeket, bevásárlóközpontokat, de még a legújabb ünnepeinket is. Miért ne tanulhatnánk Amerikától jótékonykodni is?
Ritkán kerülök olyan nagyvárosba, ahol úton-útfélen kéregetővel találjuk szemben magunkat. Bizony nem hinném, hogy gyakran adnék neki pénzt. Segíteni másképp is lehet.
Kevés olyan nőszervezet van az országban, mint a gútai MAL, a Magyar Asszonyok Ligája, amely idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Mi a titok? – kérdeztük Tóth Melániától, a gútai MAL elnökasszonyától.
Galántán három éve működik a Templars Slovakia Polgári Társulás, a „templomosok” szervezete. Fiatal, többségében harmincas srácok alapították, akik közül páran nem épp arról voltak híresek, hogy „jól fésült gyerekek” – most az adakozás érdekében mégis összefogtak.
Egy csodálatra méltó asszonyt, dr. Kantha Máriát szeretnénk bemutatni, aki miután elviselte az elviselhetetlent, úgy érezte: élete akkor kap ismét értelmet, ha segítő kezet nyújthat a daganatos megbetegedésben szenvedő gyermekeknek.
"Jézus Krisztus karácsonykor nem egy csomó mennyei kütyüvel jött közénk, hozhatott volna Józsefnek láncfűrészt, Máriának habverőt, ehelyett ő maga volt az ajándék."