Edit szerint világéletében kicsi volt a melle, és természetesen ő is ugyanúgy vágyott nagyobbra, mint minden nő. Tíz évvel ezelőtt vett részt az Új Nő által meghirdetett nagy alakításban, mi pedig tapasztalatait kérdeztük tőle!
A nő egészséges mellet szeretne, teltet és nagyot. Ezért aztán kés alá fekszik. Ami, ugye, látszólag nagy ellentmondás, hiszen csak betegeket operálnak. Mégis jelenvalóság!
Nemrégiben felhívást tettünk közzé Szépüljön velünk! jelszóval. Azok jelentkezését vártuk, akik valamely szépséghibájuktól szeretnének megszabadulni a modern „szépségszabászat” és a dermatológia eszközeivel – természetesen a mi költségünkre. A rengeteg levélíró közül hét jelöltet választottunk ki és mutattunk be. Elsőként a dunaszerdahelyi Horváth Dóra (22) kapott új külsőt.
Általában, ha a páciens nem elégedett az eredménnyel, annak oka az, hogy nem tudta pontosan elmagyarázni a sebésznek, mit szeretne. Illetve az orvosnak nem...
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."