2026. augusztus 26-án, 80 éves korában elhunyt Dolly Parton, a countryzene legfényesebb csillaga. Ebben a cikkben rá, munkásságára és tevékenységére emlékezünk, melyekkel kitörölhetetlen nyomot hagyott az egész világon.
Sam Shaw még a Viva Zapata! című film forgatása idején ismerkedett meg Marilyn Monroe-val, abban az időben, amikor a hollywoodi stúdióknak kezdett dolgozni. Kapcsolatuk sosem volt puszta munkakapcsolat. Barátság fűzte őket egymáshoz, és talán egyfajta csendes szövetség is.
A Bocuse d’Or a világ legrangosabb szakácsversenye. Bindics Imre nemrégiben a Budapesten megrendezett magyar döntő zsűrijének tagja volt. Ennél följebb már nincsen.
Madonna és Felicity Huffmann más tempóban, más stílusban járják be életútjukat – mégis közös bennük, hogy nem engedik, hogy bárki más szabja meg helyettük, miben hisznek, hogyan élnek, és milyen nőként maradnak meg a világ színpadán.
Törekvés, szorgalom és fegyelem – ezek a tulajdonságok jellemzik ma több európai és amerikai vállalkozó lányát. E fiatal nők bizonyítékai annak, hogy nem csupán a fiúk jelenthetik a jövőt egy-egy dinasztia számára.
Nicolas Sarkozy feleségül vette a férfifaló hírében álló Carla Bruni volt topmodellt. Tényleg komoly érzések kötik össze az államelnököt és Carla Bruni sanzonénekesnőt, vagy csupán óriási PR-húzás a házasság?
Már megint itt van ez a makacs lelkifurdalás. Nem vagyok rossz anya csak azért, mert munkába járok?! Mert nem én tálalom a fiam elé az ebédet, sokszor még a vacsorát se?!
Richard W. Fleming és Toby G. Mayer kaliforniai szépségsebészek minden évben nyilvánosságra hoznak egy „toplistát”, amelyből kiderül, hogy az épp aktuális szezonban az átlagemberek melyik hírességekre szeretnének a leginkább hasonlítani.
Amerikában így nevezik azokat a becsvágyó anyákat, akik a show-bizniszben profi menedzserként gondoskodnak arról, hogy utódjuk a karrierépítés szempontjából fontos premiereken a helyes kamerákba mosolyogjon. A momager a „mom”, anya, és a „manager”, menedzser szavak összevonásával létrejött megjelölés és ez lesz Dina Lohan leendő tévéshowjának a címe is.
Sikerek, szerelem és királyi vágyak a sztárvilágból. Katie Couric televíziótörténelmet ír, Leonardo DiCaprio esküvőre készülhet, Camilla hercegné pedig olyan születésnapi kívánságot dédelget, amely aligha válhat valóra.
"Jézus Krisztus karácsonykor nem egy csomó mennyei kütyüvel jött közénk, hozhatott volna Józsefnek láncfűrészt, Máriának habverőt, ehelyett ő maga volt az ajándék."