Extrovertált ember lévén, mindig is a nyitottabb, a beszédesebb emberek társaságát kerestem. Tulajdonképpen nem is ismertem introvertált embert, egészen addig, amíg a férjem be nem toppant az életembe.

Új volt a számomra, hogy ő egyszerűen nem leli kedvét a nagy társaságokban, nem szívesen szólal meg a nyilvánosság előtt, ám legfőképp az aggasztott, hogy borzasztóan szeret egyedül lenni. A legnehezebb talán ez utóbbit volt elfogadnom, valószínűleg azért is, mert az elején úgy éreztem, mintha nem is lenne rám szüksége. Aztán kiderült, hogy tévedtem, mert az introvertált ember a magányában töltődik fel, és bontja ki a szárnyait. Továbbá azt is meg kellett tanulnom, hogy vannak bizonyos alapszabályok, amelyekre ügyelnünk kell, ha egy befelé forduló, zárkózott ember bizalmát szeretnénk elnyerni. Hogy melyek ezek?

min01.jpg

  1. Ne faggasd!
    Az átlagosnál zárkózottabb emberek nem szaporítják a szót. Mindez úgy tűnhet, mintha szóra se méltatnák a másik felet, azonban a hallgatagságuk és a kimértségük egyáltalán nem gőgből vagy nagyképűségből fakad. Éppen ellenkezőleg, nekik egyszerűen nehezebben megy a kommunikáció, ezért sokkal óvatosabban, finomabban kell közelíteni hozzájuk, hogy ne érezzék úgy, mindenáron ki akarunk csikarni belőlük valamit. Érdemes időt adni nekik és lassúbb tempóra kapcsolni – először találjuk meg velük a közös hangot, és biztosítsuk őket, hogy teljesen ránk bízhatják magukat.
  2. Hagyd egyedül!
    Már maga az introvertált szó is azt jelenti, hogy a „világtól elforduló, nehezen barátkozó”, ezért soha ne vedd zokon egy introvertálttól, ha úgy érzi, több énidőre van szüksége. Ő ekkor töltődik, alkot, gondolkodik, pihen, s megesik, hogy gyakran e miatt az énidő miatt mondja le az utolsó pillanatban a programjait, találkozóit is. Ne sértődjünk meg ezen, mert ilyenkor fáradtak, időre és térre van szükségük. Azonban ha feltöltődtek, sokkal könnyebben nyitnak ők maguk is a világ felé.
  3. Ne nevesd ki!
    Még véletlenül se gúnyolódjunk rajtuk, vagy csináljunk viccet belőlük, még akkor sem, ha kettesben vagyunk velük. Ha nincs meg a bizalom, mindezt sértésnek veszik, és rögtön bezárkóznak, meghátrálnak. Ha ismerünk introvertált embert, akkor jól tudjuk, hogy a zárkózottságuk ellenére nagyon őszinték, és rendkívül megbízható személyiségek, ezért sem érdemes gúnyt űzni belőlük és a bolondját járatni velük.
  1. Ne hozd őt kínos helyzetbe!
    Mivel egyáltalán nem szeretnek szerepelni, ezért sose kényszerítsük őket arra, hogy nagy társaság előtt mondjanak bármiféle beszédet. Ők aztán tényleg nem szeretnek a társaság középpontjába kerülni, inkább meghúzódnak egy csendes kis sarokban, még akkor is, ha egy nagy baráti társaság gyűlik össze, amelyben azért ők is jól érzik magukat. Személyünkben kiváló hallgatóságra lelhetünk, nagyon jól tudnak figyelni és összpontosítani.
  2. A két személyiségtípus nagyon jól kiegészíti egymást! Természetesen nem lehet egyik típust sem beskatulyázni, hiszen az extrovertált ember is éppúgy vágyik a magányra, és az introvertált is tökéletesen el tud lazulni egy jó kis vacsorapartin. Azonban minduntalan tiszteletben kell tartani a másik ember személyes terét és igényeit. Bár az sem árt, ha az extrovertált ember néha visszavesz a tempóból, és eltanulja a zárkózottabb társától, hogyan kell az egyedül eltöltött időt hasznosan tölteni, felelős döntéseket hozni, új ötleteket megvalósítani. Ugyanakkor az introvertált embernek is előnyére válik, ha olykor-olykor kilép a komfortzónájából, és bátrabban nyit a világ és az emberek felé. Ebből ugyanis mindketten profitálhatnak.

Almássy Dorka

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg

Új Nő csapata
Cookies