Először csak kételkedők voltak, akik nem hittek benne. Mintha nálunk nem születhetne meg a csoda!

– Két évig vártunk az első szüretre. Két hosszú év után kifacsartuk és megkóstoltuk az első homoktövisünket. Ízlelgetés közben síri csend honolt. Majd az egyik kollégám nagyot sóhajtott: Te tényleg azt gondolod, hogy ezt az életben valaha el tudod adni? Borzasztó íze van! – meséli Szabó Rozália (59), a Tardoskeddi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. 

aranyat-ero-homoktovis-kezdo.jpg
A szüret során az ágakat lefagyasztják mínusz 25-30 fokra. Majd két nap után kiveszik őket a fagyról, és egy fával leveregetik róluk a termést

A homoktövist manapság már csak a jövő növényeként emlegetik. Szlovákiában elsőként Tardoskedden kezdték ültetvényen termeszteni, s bizony rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniük. Miért tulajdonítunk varázserőt ennek a tüskés cserjének? – kérdeztük Rozáliát, aki szó szerint tövises úton lépkedett a siker felé.

Ön hogy talált rá a homoktövisre?

– Van egy kedves ismerősöm, aki ma már Prágában él, és homoktövissel foglalkozik. Anno ő ajánlotta nekem, amikor egy kellemetlen betegséggel kellett szembenéznem. 

Megtudhatjuk, mi volt ez a betegség?

– Egy fekélyes megbetegedésről van szó, melyre a homoktövis olajkapszulát kezdtem szedni. Először saját magamon tapasztaltam meg a növény jótékony hatását. Elkezdtem vele foglalkozni, mert azon voltam, hogy mások is ismerjék meg varázserejét.

Most lesz hét éve, hogy Csehországból megszereztük az első vesszőcskéket. Egy olyan úrtól kaptuk őket, aki egész életében homoktövissel foglalkozott. 

Honnan tudták, hogy mit kell vele csinálni, hogyan kell gondozni, szüretelni?

– Az elején egyáltalán nem tudtuk, mit kezdjünk vele, sötétben tapogatóztunk. Mire végre sikerült elültetni a vesszőket, fekete fóliában, hogy ne verje fel a gaz, addigra jött egy árvíz. A homoktövis meg mindent szeret, csak a vizet nem. Ki is veszett egy nagy területen. Ma már több mint 12 hektáros ültetvényünk van. 

aranyat-ero-homoktovis-szabo-rozalia.jpg
Szabó Rozália

Honnan származik a homoktövis?

– Vannak, akik Ázsiából származtatják, és vannak, akik a skandinávoktól eredeztetik. Tudni kell róla, hogy igénytelen cserje. Mi biotermesztésben termesztjük, tehát nem vegyszerezzük se a növényt, se a földet alatta. Szereti a napot – a vizet már nem igazán, de a fagyokat túlélheti. Érdekes a felépítése, szép, ezüstös és zöld levelei vannak, úgy virágzik, hogy észre sem vesszük. Kétlaki növény, fiút és lányt kell ültetni, ha azt akarjuk, hogy termés legyen belőle. Egy porzóhoz van 9-10 leány, azaz termő.

Amikor már látjuk a bogyót, akkor tudjuk, hogy voltak virágok is, de azok elbújnak a levelek alatt. Amit látni lehet, az a 4-5 centis tüske, amivel tele van az egész ág. Erre kell vigyázni a szüretnél.

– Amikor kiültettük a vesszőket, sokan megálltak a főút mellett, és kérdezgettek felőle. Azt gondolták, hogy olajfa, mivel fényesen csillogó levelei vannak. S igazából mindenki csak nézett, hogy mit akarunk ezzel. Mi meg magyaráztuk körbe-körbe, hogy ebből egy jó, egészséges ital lesz.

aranyat-ero-homoktovis-szureteles.jpg
Metszőollókkal metszik le az ágakat

Hittek benne a kollégák?

– Fenntartásokkal fogadták. A homoktövis magában nem finom, savanyú, kesernyés az íze – és inkább szagos, mint illatos. Volt olyan vásárlóm, aki megkért, hadd kóstolhassa meg az én homoktövisemet, mert nem akarta elhinni, hogy az enyémnek is olyan silószaga van, mint az övének. Ezért kell keverni, mondjuk, almával vagy szőlővel. Úgy már finom. 

Hogy zajlik a szüret? Igaz, hogy a homoktövist „verik”?

– Tulajdonképpen igen. Ilyenkor ősszel metszőollókkal lemetsszük az ágakat, természetesen védőruhában. Ezeket az ágakat lefagyasztjuk mínusz 25-30 fokra. Majd két-három nap után levesszük őket a fagyról, és egy fával leveregetjük róluk a termést. Egy speciálisan kialakított asztalra kerülnek, amin áthull a bogyós termés. 

aranyat-ero-homoktovis-ut.jpg

Mit készíthetünk homoktövisből?

– Ennek csak a fantázia szabhat határt. Mi Tardoskedden gyümölcslevet, teát, lekvárt, szirupot, mézet készítünk belőle, de van már tinktúránk is. Sőt, homoktövis-pálinkánk is van!

Miért nevezik a jövő növényének?

– Azért, mert maradéktalanul hasznosítható. A narancssárga színű bogyós termésén kívül még a virága, a levele, de még a gyökere is felhasználható. Igazi csodaszer! Tíz féle vitamin, 24 féle nyomelem, továbbá olyan aminosavak és olajok vannak benne, amelyek a természetben nagyon ritkán fordulnak elő. C-vitamin-tartalma nagyon magas, tehát az emberi szervezetnek ez egy igazán fantasztikus dolog! Ajánlatos téli időszakban használni, amikor félünk a megfázástól, fertőzéstől. Betegségben nagy segítség. Már vannak rendelők, ahol az orvosok pont ezt ajánlják. Cukrosoknak, koleszterinproblémásoknak ajánlott. Sőt, fiatalító hatása is van! Már kozmetikumok formájában is megtalálható.

aranyat-ero-homoktovis-tratktor-a.jpg

Igaz, hogy Kínában elfogadott gyógyszerként alkalmazzák?

– Így igaz. Hihetetlen, mire képes ez a növény! Nálunk az egész család konzumálja, a férjem, a két felnőtt gyerekem és persze a nagyszülők is nagyon szeretik! A fogyasztását persze nem kell eltúlozni, az olajból napi két-három alkalommal 10 csöpp, a gyümölcsléből napi egy deci elegendő.

Az első kóstolás óta sok idő eltelt. Azóta milyenek a visszajelzések? 

– Csak dicsérik, sőt, most már az egész falu büszke a Tardoskeddi aranyra. Ennek nagyon örülünk, teszünk érte – és persze állandóan fejlődünk. A közeljövőben egy új termékkel fogunk előrukkolni, ám ez még titok!

minden_reggel_ujno.sk_164.png

Derzsi Bernadett
Cookies