Azt mondják, hogy aki a tengerparton él, az idővel megunja a partot nyaldosó hullámokat. Így vannak ezzel a hegylakók is, csak nekik abból van elegük, hogy meredek dombokon kell megközelíteni a házukat.

Én, ha kinézek a nappalim ablakán, nem tengert látok, hanem rengeteg fát, egy szabadtéri színpadot, piacteret és kultúrházat. Ősszel pedig, amikor a sok fa lehullatja a levelét, akkor még az iskolát és az óvodát is.

kapolna_0.jpg
Régi kiskápolna

Semmi bajom Feketenyékkel, ezzel a nagyjából 1500 lakosú faluval, melyet először 1113-ban említenek „Nek”-ként egy okiratban. Igazán szép hely, de már teljesen megszoktam. Pedig nyitott szemmel kell járni, mert sokszor a mi vidékünk is lehet annyira lenyűgöző, mint a kék vizű tengerpart vagy a rejtélyes ködbe burkolózó magaslatok. Már 27 éve élek Feketenyéken, és pont ennyi ideje sétálok el naponta hétköznapi csodáink mellett.

Kápolna

Igazság szerint Feketenyéken két kápolna is van. Ez a régebbi, és 1782-ben épült. Mitől olyan különleges? Gondoljunk csak bele, az ipari forradalom 1769-ben kezdődött. Ekkoriban találták fel a gőzgépet, ami addig soha nem látott fejlődést hozott magával. Tizenhárom évvel később pedig megépült a mi kápolnácskánk – Nepomuki Szent János szobrával (aki mellesleg a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje is). Abban az időben elképzelni sem tudták az emberek, hogy egyszer még feltalálják az autót...

Ehhez képest ma autók százai száguldanak el Nepomuki Szent Jánoska mellett, aki még sok más változásnak is szemtanúja volt, például repülőt is látott már. És látott sok minden mást is, amióta csak ott áll Feketenyék elején, rögtön a híd után. Mi ez, ha nem egy mindennapi csoda?

Harang

A harangunk öregebb, mint a templomunk. Feketenyék temploma csak 1924-ben épült. Előtte volt egy kisebb, amit lebontottak. Onnan került át a harang a mostani templomba, ami eredetileg nagyobb lett volna, csak állítólag valakik elkártyázták a rászánt pénzt. Ez persze szóbeszéd, de tény, hogy templomunk nem túl nagy. A régi harangon 1868-as dátum szerepelt, ami azt jelenti, hogy idén 152 éves volt. Azt hiszem, mi, feketenyékiek szerencsések vagyunk, hiszen keveseknek adatik meg, hogy éltükben új harangot kapjon a falujuk. 

harang.jpg

Persze, ez nem ilyen egyszerű, ahogy mostanában semmi sem az. A karantén miatt a magyarországi harangöntő mester nem tudott átjönni, hogy beüzemelje a harangot – az új harang viszont átléphette a határt, így azt egy igazán magasztos ünnepi misén fel is szentelték. Azóta türelmesen várja, hogy felkerüljön a templom tornyába.

Kálvária

Bátran mondhatom, hogy a kálvária a falu legkülönlegesebb helye. A nyugalom szigete, külön kis világ. Lehetne ezt fokozni, de át kell élni az élményt, a stációk előtti sétát. Aki ide betér, búcsút inthet minden gondjának-bajának. Az a baj, hogy az emberek elfelejtették az idők során, hogy a kálvária mindenki előtt nyitva áll.

kalvaria.jpg

Bicózás

A kerékpározás manapság a reneszánszát éli. Akinek nincs menő bringája, az eláshatja magát. Persze, a kerékpár nagyszerű eszköz, fürgén eljutunk vele A-ból B-be, de akár konkrét cél nélkül is tekerhetünk pár kilométert. Főleg most, Covid idején, mikor nem árt kiszellőztetni a fejünket. A hideg ellen maszkkal és termoruhával védekezhetünk, decemberben pedig átválthatunk gyalogtúrára, becserkészendő a legjobb helyeket.

bicikli.jpg

Mivel Feketenyék a Fekete-víz partján fekszik, jó néhány útvonal van, amit érdemes kipróbálni. Ezeken a varázslatos útvonalakon odabiccenthetünk a horgászoknak vagy megállhatunk nutrialesre. A fák összeérnek fölöttünk, az út pedig mintha a végtelenségbe futna... Kihagyhatatlan.

Király Anikó
Cookies