A bősi származású Viola Melinda környezettudatos, divatos táskákat készít, újrahasznosított papírból. Mivel édesanyja fest, talán tőle örökölte a művészi hajlamot. Melinda a férjével Párkányban él, és szabadidejében készíti ezeket a táskacsodákat.

– Ausztriában gondozok, és a hajtogatás ott maradéktalanul kitölti a szabadidőmet. Persze, otthon sem tudok vele „leállni“, s amint van egy kis időm, máris hajtogatok, varrok. Igazi nagybetűs hobbi ez! Melinda eredeti szakmája varrónő. A technikát Budapesten tanulta meg. Ékszereket is lehet készíteni a módszerrel (ez jóval gyorsabban megy, mint a táskakészítés). Ma már az egész család támogatja, szívesen besegít neki férje, Tibor is.

csodak_papirbol_8.jpg
A sok hajtogatás, ragasztás, varrás eredménye: a kész táska. Kapcsot és fület is tettem rá. A kapcsos részt előre kell elkészíteni, és a tervek alapján már a kapoccsal együtt kell belefűzni a táskába. A füleket, láncokat varrással rögzítem, vagy bőrdíszműves segítségét kérem, hogy rakja rá a táskára.

– Egyébként nemcsak táskákat készítünk együtt, hanem esküvői meghívókat, ültetőkártyákat, menüsort – meséli lelkesen Melinda. – A mintákat én tervezem, nagyon szeretek a színekkel és a formákkal kísérletezni. A férjem a számítógépes munkákat végzi.

– Miért éppen papír?

 – Mindig is érdekelt a papír, szeretek vele dolgozni. A meghívókártyákat is saját kezűleg készítem. Most divatos a csipkedíszítés vagy a dombornyomás, és ez is érdekel. Egy időben origamiztam, most pedig a táskakészítés tart lázban. Tavaly Budapesten egy kreatív börzén ismerkedtem meg az újrahasznosítható papír felhasználásával készített táskákkal, ékszerekkel. Nosza, otthon is kipróbáltam: fülbevalót és karkötőt készítettem, majd a YouTube segítségével elkezdtem tanulni a táskakészítést.

Nagyon jó stresszoldó tevékenység, és fejleszti a kreatív érzéket. Táskáim újságpapír, divatújság, csomagolópapír felhasználásával készülnek. A papírt bevonom cellux ragasztóval, így az víz- és tépőállóságot kap.

– Mennyi időt vesz igénybe egy-egy táska elkészítése?

– Egy táskát egy-másfél hét alatt készítek el, napi 3-4 órát dolgozom rajta. Egyébként a táskakészítés technikája mexikói eredetű.

csodak_papirbol_4.jpg

– Mit szükséges beszerezni a táskakészítéshez?

– A hozzávalók: papír (az összes fekete csomagolópapírt felvásároltam a környéken, mert szeretek ezzel a színnel dolgozni), ragasztószalag (cellux), olló, tű, cérna, damil (a cipzár bevarrásához, ha cipzárral készítjük) vagy kapocs (amit előre bele kell ütni abba részbe, amit a megfelelő helyre fűzünk), a táska füle vagy lánc. Emellett tervek a kész táskához és sablon a papír kivágásához.

– Melyik a leggyakrabban használt sablon?

– Én többnyire 6x13 cm-es sablonnal dolgozom. Ennek segítségével vágom egyenletes darabokra a papírt. Lehet kisebbeket is készíteni, és vannak nehezebben elkészíthető táskák (ilyen a szív alakú a fényképen). Ezek sablonok alapján készülnek. Ha előkészítettem a papírdarabokat, rögvest indulhat a munka.

csodak_papirbol_7.jpg
Karkötő

– Mi az elkészült táskák sorsa?

– Megtartom, elajándékozom őket. Ausztriában, ahol dolgozom, a főnöknőm segít az eladásban. Ott nagyobb a kereslet a kézzel készített termékek iránt, jobban megbecsülik. Szívesen foglalkoznék ezzel főállásban, de sajnos, idehaza ebből nem lehet megélni.

A papírt az egyik oldalán leragasztom celluxszal - így strapabíró lesz, kicsit vízálló is, és szép fényes. Arra kell ügyelni, hogy a papírcsík közepe mindenképpen le legyen ragasztva.

csodak_papirbol_22.jpg

Indulhat a hajtogatás: mindig a papír ragasztós fele legyen alul, és felezve hajtogassunk. Éppen az első hajtás készül, természetesen a papírcsík közepéhez igazítva.

csodak_papirbol_23.jpg

Másodszor is behajtom, ismét a közepéhez igazítva, nagyjából 1 mm-t elhagyva.

csodak_papirbol_24.jpg

Összehajtva félbehajtom.

csodak_papirbol_25.jpg

 Fenn és lenn, a közepéhez igazítva, behajtogatom. (Az elkészült darabokat egy nagy könyv lapjai közt szoktam tartani, vagy bevágok egy szivacsot, és abba helyezem azokat.)

csodak_papirbol_26.jpg

A férjem is gyakran segédkezik nekem a hajtogatásban. Ketten gyorsabban haladunk.

csodak_papirbol_12.jpg

A kész darabokat egymásba fűzöm. Az alapelv az, hogy mindig cikcakkban dolgozunk!

csodak_papirbol_19.jpg

csodak_papirbol_21.jpg

A következő összehajtogatott darabot is belefűzöm.

csodak_papirbol_20.jpg

Így már látható is, hogy mindig cikcakkban dolgozunk.

csodak_papirbol_1.jpg

Varrás előtt összeillesztem a két elkészült darabot.

csodak_papirbol_16.jpg

Mint minden varrás, ez is csomózással kezdődik.

csodak_papirbol_14.jpg

Tompa hegyű tűvel dolgozom, a cérnát csak átbújtatom az egyes részek között.

csodak_papirbol_17.jpg

Így bújtatom át a cérnát: nem a papírt lyukasztom át, hanem egyszerűen összefűzöm a cérnával. A táskának így lesz tartása.

csodak_papirbol_18.jpg

Mobiltok

csodak_papirbol_6.jpg

Mutatós alkalmi táska

csodak_papirbol_5.jpg

Fülbevaló

csodak_papirbol_2.jpg

Nyaklánc

csodak_papirbol_3.jpg

hirlevel_web_banner_1.jpg

K. Cséfalvay Eszter
Cookies