Nincsenek ma jó cigaretták! Ezt a trafikos lány mondja, aki tudhat valamit, mert a dohányáruból él. Emlékeznek a régi kőművesmesterekre? Megálltak egy cigiszünetre, lazultak egyet, tüdőre leszívták a Spartát, tekintetük közben valahol az egekben járt. Ilyen ma már nincs! A jó dohány eltűnt. Írásunkban szó lesz a cigibotrányokról, és kicsit feledkezzünk el arról, hogy a dohány káros az egészségre. (De azért tüdőkapacitásunkat ne a mellettünk szaladgáló gyerekekre exhaláljuk.)

Mondjuk ki őszintén: ma már a dohánygyártó nem disztingvál, de a fogyasztó sem igényes. Az összes dohány Kínából érkezik. A cigimárkák között pedig nincs lényegi különbség, a lengyel gyártó csupán más és más nevet ír fel a cigisdobozra. A fogyasztó sokszor már azt sem tudja, milyen márkát szív. Igazából mindegy, mert mindegyiknek ugyanolyan az íze.

dohany-indito.jpg

A jövő a megkérdezettek szerint úgyis a sodort cigié, mert a sodort cigit szívók intenzívebben élvezik ki a cigijüket, mint a dobozos cigit vásárlók, és többet slukkolnak belőle. A legújabb őrület a fiatalok körében pedig az IQOS: az okoscigi! Már az alapiskolások is ezt füstölik… Ha menő akarsz lenni, vegyél a kezedbe IQOS-t – akár így is hangozhatna az idei év mottója.

Aki árulja

Horváth Mátyás (Dunaszerdahely) immár 25 éve cigarettát árul. Olykor-olykor maga is rágyújt egy szál cigire. Az évek alatt számos tapasztalatot szerzett a dohányárukkal és a dohányzókkal kapcsolatban egyaránt.

– Hogyan változott a dohány és a dohányzó az elmúlt 25 évben?

– Az utóbbi években lényegesen leromlott a dohány minősége. A sokszínűség a múlté! A legtöbb cigarettát ugyanaz a gyártó ugyanott készíti, csak mást ír a dobozra. A fogyasztó meg elfogadja, hogy időről-időre eltűnik a kedvenc cigarettamárkája. A végén sokszor már maga sem tudja, hogy mit szív, sokszor tőlünk kérdezi meg: Mit vittem a múltkor? Régen ez nem így volt, ha épp nem volt készleten a vásárló kedvenc dohánya, akkor inkább nem vett semmit. A márkahűség ma már cseppet sem jellemző. A Szlovákiában kapható dohányárunál persze léteznek sokkal, de sokkal jobb minőségű cigaretták is, de ide hozzánk, mint minden másból, a dohányból is csak a gyengébb minőség jut el. A prémium kategória nálunk kevesek számára megfizethető.

–  Ma szinte az összes dohánymárka Lengyelországból érkezik, ugyanattól a gyártótól. Mi jelenti köztük a különbséget?

– Mondjuk ki őszintén: az összes dohány Kínából érkezik, mint már mondtam: a márkák közt nincs lényegi különbség, a lengyel gyártó csupán más és más nevet ír a dobozra.

– Mit tapasztal, ugyanannyi dohány van ma egy szál cigarettában, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt?

– Ma már kevesebb benne a dohány. Ezt már a tapintásból is észre lehet venni. Régen sokkal keményebbek és tömöttebbek voltak a szálak. A régi dohányosok még emlékeznek a dohányzást kísérő lépésekre. Mielőtt valaki a szájába vette volna a cigit, kicsit megsodorta, hogy puhább legyen. Ennek köszönhetően könnyebben ment át rajta a füst.

Azt, hogy a sodort cigeratta kevésbé káros, nem tudjuk megerősíteni! A felmérések szerint épp ez a károsabb (bár erről is csekély számú felmérés készült). Egy norvég felmérés szerint kétszer annyian betegedtek meg tüdőrákban a sodort cigit fogyasztók körében. Tény, hogy aki maga tömi meg a cigijét, befolyásolni tudja, hogy mennyi dohányt tesz bele. Ily módon kevesebb dohányt rakhatunk bele, mint ami a dobozos cigikben van.

– Ki dohányzik többet, a fiatalabbak vagy az idősek?

– Talán azért tűnhet úgy, hogy a fiatalok többet dohányoznak, mert jóval nagyobb számban látjuk őket az utcán, mint az idősebbeket. Ennek ellenére úgy tapasztalom, hogy ugyanolyan arányban dohányoznak mindkét korosztályban. Az idősebbek picit megfontoltabbak, hiszen ők esetleg már tapasztalnak olyan tüneteket, amiket az egész életen át tartó dohányzás okozott.

– Kaphatók még nálunk ízesített cigaretták?

– Tilos az ízesített cigaretta forgalmazása, május közepe tájékán jött ki a tiltó rendelet. A hivatalos megokolás szerint a fiatalok könnyebben rászoknak az ízesített dohánytermékekre a kellemes mellékíz miatt.

– Az e-cigi sikere sokak szemét csípi. Talán ezért is döntött úgy a Philip Morris, hogy megreformálja a dohánypiacot. A cég IQOS elnevezésű szerkezete még véletlenül sem elektromos cigaretta néven fut. Már csak azért sem, mert nem az...

– A dohányipari cégek között a színfalak mögött dúl a harc: aki sikeresebben lobbizik, az győz. Az ízesített e-cigaretták betiltása után tarolni kezdett az IQOS, amely – láss csodát! – szintén különféle ízesítésekben kapható. Az is érdekes, hogy míg a dobozos cigarettákon elrettentő képek találhatók, addig az IQOS termékein semmi ilyesmi nem szerepel. Pedig ebben is van dohány – pont az a különbség az e-cigihez képest, hogy nem patronokban tárolt, aromásított folyadékot használ a cigarettázás élményének eléréséhez.

– Mikor törtek be a piacra nálunk az elektromos cigaretták?

– Az e-cigik nálunk igazából be sem törtek! Csupán az eladások 10-15 százalékát uralják. Mellesleg az utóbbi időben rengetegen visszatérnek a klasszikus cigarettához. Rebesgetik, hogy az elektromos cigik kevésbé kártékonyak az egészségre, ugyanakkor erről hivatalos kimutatások még nem születtek. Annyit tudnék felhozni mellettük, hogy nem hagynak maguk után füstszagot, emiatt a beltérben is kedveltek.

kek-fust-dohanyzas.jpg

– Miként látja a dohányzás jövőjét?

– Az idő az elektromos cigaretták javára dolgozik. Az évek múlásával egyre kevesebb lesz az idős dohányos, a fiatalok pedig e-cigi pártiak. Az ilyesfajta újdonságokra elsősorban ők a  vevők. Összességében ma úgy gondolom, hogy jó reklámmal bármi eladható. A fogyasztói szokásainkat már igazából nem mi magunk, hanem a reklámok alakítják. Kevés ember bír szuverén döntéssel – inkább a hirdetések döntenek helyettünk.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy az elektromos cigaretták és az IQOS átvegyék a hatalmat a klasszikus dohány felett?

– A fiatalok körében látok erre esélyt. Ám az igazi dohányos mindig a klasszikus cigaretta mellett fogja letenni a voksát. Ami szerintem divatba fog jönni, az pont a kézzel sodort cigaretta. Sokan megveszik a vágott dohányt és a cigipapírt, és maguk sodornak belőle cigarettát. Azt mondják, vagány dolog szépen tekerni, megadod a módját annak, ahogy megtekered, meg annak is, ahogy elszívod. Meggyőződésük, hogy így finomabb dohányhoz jutnak hozzá, mint ami a dobozos cigarettákban van. És hogy a sodort cigi kevésbé káros…

Interjúalanyunkkal még megegyezünk abban, hogy az sem mindegy ám, hogyan szívja az illető a sodort cigarettát, mennyire mély slukkot vesz, mennyi ideig tartja benn a füstöt. A sodort cigisek a felmérések szerint intenzívebben élvezik ki a cigijüket, azaz több füstöt szívnak be, nagyobb egy slukkjuk, valamint a pöfékelés is hosszabbra nyúlik náluk…  Az intenzívebb szívás azért is játszik a sodort ciginél, mert a sodort cigit nehezebb életben tartani, ugyanis a dohány nedvességtartalma magasabb, mint a dobozos cigarettáké. Emellett a sodort cigi papírja nincs beitatva égést gyorsító vegyületekkel.

Sodort cigi ide vagy oda, ma még a fiatalok körében az IQOS a menő! Az okostelefon, okosóra, okostévé után itt az okoscigi.

Aki kipróbálta

Tény és való, ez az új cigaretta igazán kifinomult külsővel lett megáldva. Ugyanakkor ez még nem ok arra, hogy „menőzésből” füstöt okádjunk. Pedig manapság a nemdohányzók is okoscigit vesznek. Az okoscigi divatkiegészítővé vált: márkás ruha, új cipő, méregdrága óra, a kézben pedig ott díszeleg az IQOS. Nem egy és nem is kettő huszonévestől hallottam már, hogy csak azért szerzett be magának okoscigit, mert most ez a menő.

Engem is hajtott a kíváncsiság, ezen felbuzdulva pedig kipróbáltam eme mágikus szerkezetet. Magamat amolyan hobbidohányosnak tüntetném fel, aki ritkán él a szenvedélyével. Buliban, néha kávé mellé jól esik elszívni egy-egy szál cigit. Ám a hétköznapokban szinte sosem jut az eszembe, hogy rágyújtsak. Most vettem a bátorságot és fejest ugrottam az új őrületbe. Megkínáltattam magam egy szál mentolos ízesítésű IQOS cigarettával. Amint viszont a karbantartás részéhez értem, elment a kedvem az egésztől. Itt nincs csikk, amit elég csak kidobni: ezt a gépezetet takarítani kell. Hol így, hol úgy. Ja és persze a töltésről sem szabad megfeledkezni. Na jó, igazából nem nagy cucc, még sincs hozzá kedvem. A klasszikus cigarettával – igaz, hogy büdös –, de legalább nincs semmi macera.

Beszélgettem láncdohányosokkal, akik azért adnak egy esélyt az IQOS-nak. Véleményük azonban nem volt mindig pozitív. Volt, aki arra panaszkodott, az IQOS hamar elfogy: alig szív belőle párat, s már nincs is, ezért anyagilag nem éri meg. Olyan is akadt, aki egyenesen rühelli. Köszöni szépen, nem kér belőle, megteszi neki a „régimódi cigi”...

dohanyzas-kezek-sor.jpg

Hogyan működik?

Mint írtuk fentebb, az IQOS a Philip Morris találmánya. Úgy is mondhatnánk, hogy a hagyományos és az elektromos cigaretta között van valahol a félúton. Se nem az egyik, se nem a másik.

Az elektromos cigaretta patronokban tárolt, aromás folyadékkal működik. Ezzel szemben az IQOS valódi dohányt használ. Viszont míg a cigi égésekor 800 Celsius fokos a hőmérséklet, addig az új szerkezet csupán 350 Celsius fokra hevíti a dohányt. Ennek következtében használatakor pára keletkezik, aminek dohányíze van…

A nikotin mellett a cigaretta egyik fő összetevője a kátrány – ez viszont az IQOS-ban nincs. Ez az egyik oka annak, hogy az egészségre kevésbé kártékony cigaretták közé sorolják. A Philip Morris „HeatSticks” néven emlegeti, amely magyarul a „forró rudak” jelentéssel bír. Ez arra utal, hogy a dohányt nem égeti, csupán felmelegíti. Egy rúd körülbelül 12 szippantásnyit bír. Mivel a dohányt felmelegítik és nem égetik el, a káros vegyi anyagok szintje jelentősen csökken a cigarettafüsthöz képest. (Jól hangzik, de ne feledjük: azért ez sem egy szervezetbarát találmány.)

Bevallom őszintén, egészen kellemes élményt nyújtott. Hízelgő, hogy utána nem bűzlik az ember a füsttől. De: a tüdőbe leérkező füstnek, ami elvileg pára, „finom” íze van. Az okoscigi tehát nem annyira tömény és füstös, mint egy klasszikus cigaretta.

Más újdonságok

Dohánytasak
Bizonyára sokak számára ismerősen cseng a „bagót rág” kifejezés. A bagórágás a dohánylevelek fogyasztásának egyik legősibb módja. Az amerikai bennszülöttek előszeretettel rágták a növény gyakran mésszel kevert leveleit. A modern bagó három formában készül: sodrott, fonott dohány, préselt dohánytömb vagy morzsa formájában. Bár a bagót szájon át fogyasztják, tényleges rágás nem történik. A dohányfogyasztó kis mennyiséget helyez az alsó ajakhoz, az íny és a fogak közé, majd az ajakhoz nyomva finoman tömöríti. Közben gyakran kiköpi a feleslegesen termelődött nyálat. Innen ered a köpődohány elnevezés. Mára már kicsit ezt is modernizálták. Kis tasakok készülnek, melyek dohánnyal vannak megtöltve. A fogyasztó így kényelmesebben veheti a szájába a terméket, ami közben egészen észrevétlen marad. Amikor aztán már nincs íze, kiköpik...

ecigi.jpg

Bio-cigaretta
A gyógynövény-cigaretta nem tartalmaz sem dohányt, sem nikotint. Ez így elég furcsán hangzik: hiszen akkor mitől lesz cigaretta? Előállításához természetes anyagokat: gyógynövényeket, mézet, szirupokat használnak fel, amelyek nem tartalmaznak függőséget okozó anyagokat. Ennek ellenére a gyógynövény-cigaretták füstje is tartalmaz olyan káros anyagokat, mint a hagyományos cigarettáké, például kátrányt és szén-monoxidot. Némely típusok ismertek arról, hogy enyhén pszichoaktívak – ezért ezeket a márkákat is messziről kerüljük el.

KÜLÖNBEN IS, A DOHÁNYZÁS KÁROS AZ EGÉSZSÉGRE!

Kapcsolódó írásunk: Fókuszban a látásjavító lézerkezelések

Szlávik Cyntia