Az Erasmus minden egyetemi diák álma. Kihagyhatatlan lehetőség, de sokan túlidealizálják. A megannyi kaland mellett rengeteg megpróbáltatással is jár, amiről nem beszélnek eleget. Lénárt Dóra mesélt arról, milyen az, amikor balul sül el az Erasmus-félév.
Lénárt Dóra (22) számára, annyi más egyetemi diákhoz hasonlóan, bakancslistás kívánság volt, hogy az Erasmus-programon belül eljusson egy új országba. A külföldön töltött szemeszter beteljesedő álmokat, felejthetetlen élményeket és izgalmas kihívásokat ígér. Vagy mégsem? Dóra szerint az Erasmus legnagyobb kiábrándulása az, hogy rájössz, ugyanolyan hétköznapi életet élsz, csak egy másik országban. Eljársz iskolába, főzöl magadra, nagytakarításba kezdesz. Hétvégén pedig csupán arra marad időd, hogy behozd önmagadat. Kipukkan az ideális Erasmus buborékja.
„Az enyém nem a szokványos Erasmus-történet – szögezi le a legelején Dóra ‒, amikor mindenki csak arról mesél, milyen szuper volt minden és mennyit buliztak. Hanem a másik oldala, amiről nem beszélnek eleget. Minden diák túlidealizálja az előtte álló utazást, miközben az rengeteg hátulütővel is járhat.”
Dóra a téli szemeszter alatt töltött fél évet Barcelonában, és az utazás, amely egy felejthetetlen, kalandokkal és újdonságokkal teli időszaknak ígérkezett, csakhamar száznyolcvan fokos fordulatot vett. Az álom Erasmusnak remélt élmény egy megpróbáltatásokkal teli, honvágytól terhes, de tanulságokban gazdag tapasztalatszerzéssé vált.
‒ Sok diák már elsős egyetemista korában eldönti, hogy elmegy Erasmusra. Te is a kihagyhatatlan lehetőség miatt akartál belevágni?
‒ Nemzetközi ökonómiai kapcsolatokat tanulok a Pozsonyi Közgazdasági Egyetemen. Ezen a szakon ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott az Erasmus. Magának a szaknak nyolcvankét szerződése van különböző országok egyetemeivel, ami nagyon kecsegtető, rengeteg választási lehetőségünk van. De persze nekem is a bakancslistámon volt, hogy ha egyszer egyetemista leszek, elmegyek Erasmusra.
Számolgattam is, melyik félév lenne a legideálisabb, hogy a legkevésbé tegyen keresztbe az otthoni tanulmányaimnak, és ne olyan időszak legyen, amikor szakdolgozatot kell írni. Így a második évfolyam téli szemeszterét választottam.
‒ Hogyan lehet megpályázni egy Erasmus-ösztöndíjat?
‒ Rengeteg felkészüléssel jár. Az erasmusos dokumentáció egy hatalmas kínszenvedés. Először a saját egyetemeden kell jelentkezned. Írásbeli és szóbeli fordulón kell részt venni, amit pontozással értékelnek. Már ehhez is rengeteg dokumentum kitöltése szükséges. Miután kiválasztanak, további konzultációk következnek, amik olyan papírmunkával járnak, amit egyszer már eleve kitöltöttél. Mindezt fel kell tölteni az online rendszerbe, miközben kapcsolatot kell tartani a külföldi egyetemmel is. És mindemellett még repülőjegyet is kell foglalni és albérletet keresni.
‒ Állítólag minél nyugatabbra megyünk, annál drágább minden, és a kapott ösztöndíj nem mindig elegendő. Te is így tapasztaltad?
‒ Igen, ez igaz. Az erasmusos országok három kategóriába vannak sorolva, ami az ösztöndíjat illeti. Ez alapján számolják ki, hogy mennyi pénzre lehet szükséged egy hónapra. Így a fél évre neked szánt teljes összegből a 80%-ot utalják át előre. Annyival legyen több pénzed, hogy amíg nem kapod meg ezt az ösztöndíjat, addig is ki tudd fizetni a repülőjegyet, az albérletet, a biztosítást. Utólag a maradék 20%-ot is megkapod, ha befejezted a dokumentációt. Nekem abban volt szerencsém, hogy mindkét szülőmtől kapok költőpénzt, s az Erasmus alatt is küldték nekem ezt az összeget. Így sikerült megélnem Barcelonában, de csak az ösztöndíjból nem tudtam volna kimenni.
‒ Miért Barcelona lett az úticél?
‒ A spanyol a második idegen nyelvem az angol után, gimiben is ezt tanultam, érettségiztem is belőle. Úgy gondoltam, hogy az Erasmus alatt tudom majd gyakorolni a nyelvet. Sajnos Barcelona a lehető legrosszabb választás volt ehhez, hiszen Katalónia fővárosa, így mindenki katalánul beszél. (Nevet.) Ezt valamiért nem gondoltam végig, mikor beadtam a jelentkezést. Azért esett Barcelonára a választásom, mert az ott meghirdetett program volt a legnagyobb fedésben azzal, amit itthon tanulok. Másrészt az öt tantárgy közül három angolul, kettő pedig spanyolul volt – nyelvileg ez az arány teljesíthetőnek tűnt.
‒ Milyen volt maga a kiutazás? A megszokott környezetből egy teljesen idegen országban találtad magad.
‒ Sajnos nagyon rosszul kezdődött. Öt órát késett a gép az erős esőzés miatt. A nagybátyám pénzt utalt át nekem arra az esetre, ha gyorsan hotelt kellene foglalnom éjszakára. Végül mégiscsak felszálltunk, viszont csak késő estére keveredtem Barcelonába, és a lakásom bérlője már nem tudott megvárni. Arról nem is beszélve, hogy a sok késés miatt a telefonom is lemerült. Egy turisztikai infócentrumban papírtérképen karikázgatták be nekem, melyik metróállomásokon keresztül jutok el nagyjából a lakásig – sajnos nem emlékeztem a pontos címre, mivel minden információt a telefonomba mentettem el. Így indultam el a telepakolt, nehéz bőröndömmel és hátizsákommal. Ekkor már este tíz óra volt, nagyon pánikoltam, és az egész napi utazás után teljesen kimerültem. Végül egy idegen sráctól és a nővérétől kértem segítséget. Felajánlották, hogy menjek fel a lakásukra, ahol feltölthetem a telefonomat, és majd autóval elvisznek a pontos címre. Nagyon ijesztő volt ez egy teljesen idegen országban, de végül beleegyeztem. Szerencsére nagyon kedvesek voltak, és el is vittek a lakáshoz. Borzasztó félelmetes kezdése volt ez az utamnak. Ezután az első hetem csak azzal telt, hogy megnyugodjak.
‒ Úgy érzed, ez a kezdeti rossz élmény beárnyékolta a kint tartózkodásodat?
‒ Részben igen. Emellett érkezésem másnapján kaptam egy telefonhívást egy nagyon komoly családi problémáról. Sajnos ez eléggé beárnyékolta az egész félévet. Illetve az is, hogy míg itthon egy nagyon aktív közösségi életet élek, főleg a szakkollégium miatt, addig Barcelonában a nyakamba szakadt egy csomó idő, és nehéz volt bármilyen közösségépítő programban részt venni. Nagyon kevés lehetőség volt erre. Az egyetem Erasmus-programjának szinte minden rendezvényére jelentkeztem. S ezek közül mind vagy elmaradt, vagy kevesen jelentkeztek rá, vagy várólistára tettek és nem kerültem be, vagy pedig be volt borulva az ég. Egy idő után úgy éreztem, hogy már próbálkozni sem éri meg.
‒ Elmaradt a program, mert be volt borulva az ég?
‒ A spanyolok hihetetlenül érzékenyek az időjárásra. Az elején meglepett, hogy ilyen kevés államünnepük van. Megijedtem, hogy szünidők nélkül biztosan nagyon durva, tanulással teli lesz a szemeszter. De tévedtem. Egyrészt azért, mert rendszeresen vannak tüntetések, így az egyetemet biztonsági okokból bezárják. Ezen kívül ha csak egy kicsit is felhős az ég, ők már nem mennek iskolába.
Egyik nap kaptunk egy e-mailt arról, hogy az órák tornádóveszély miatt elmaradnak. Én meg csak néztem ki az ablakon, hogy nemhogy tornádó nincs a közelben, de még esőfelhő se. (Nevet.)Ezt legalább kéthetente eljátszották.
‒ Úgy tudom, véletlenül te is belecsöppentél egy tüntetésbe.
‒ Igen. Próbáltam számontartani, mi zajlik a városban, legyen az valamilyen kulturális esemény vagy fesztivál. Aznap is két ottani ismerősömmel sétálgattunk, mikor láttuk, hogy sok ember tart egy irányba. Gondoltuk, követjük őket, és végül egy tüntetés kellős közepén találtuk magunkat. Éppen a Día de Cataluña napja volt, Katalónia állami ünnepe, ami lényegében függetlenedési vágyuk egyik kicsúcsosodása. Rengeteg ember gyűlt össze a katalán zászlók alatt. Nagyon izgalmas volt! Azt mondanám, félig tüntetés volt, félig fesztivál. Énekeltek, zenéltek és táncoltak közben. Inkább tűnt karneváli felvonulásnak, mint tüntetésnek. Csak a feltartott transzparensekből és az elhangzó skandálásokból lehetett tudni, milyen céllal is vonultak ki.
‒ Mi volt számodra a Barcelonában tapasztalt legnagyobb kultúrsokk?
‒ Az eltérő időérzékük! Hetekig tartott, míg megszoktam. Az első tanítási nap valamivel az óra kezdete előtt odamentem az előadóteremhez, de sehol egy lélek – se tanár, se diák. Már régen elkezdődött az óra, én pedig kezdtem aggódni, hogy talán elmaradt vagy én vagyok rossz helyen. Aztán egyszer csak elkezdtek szállingózni a diákok. Mint kiderült, teljesen természetes náluk, hogy a tanárok és a hallgatók minden óráról késnek. Ezt nevezik az akadémiai tizenöt percnek, ami a tanórák közti szünetet hivatott pótolni. De az élet más területén is máshogy érzékelik az időt, még a közlekedési lámpák is sokkal később váltanak zöldre, mint nálunk. Azt hiszem, ezalatt a félév alatt nekem is sikerült egy kicsit lelassulnom, ami jót tett.
‒ Miben volt még más az oktatás az itthoni egyetemekkel szemben?
‒ Az akadémiai aspektusával nagyon elégedett voltam az Erasmusnak. A Barcelonai Egyetemre jártam, s bár más volt az oktatási stílus, nagyon tetszett. Nem voltak külön szedve az előadások és a szemináriumok, mint nálunk, hanem hosszabb tanórákat tartottak, amik félig mindkettőt tartalmazták. Sőt, nem is volt kötelező bejárni az órákra. Otthonról, a prezentációk alapján is megtanulható a tanóra anyaga, teljesen rendben van, ha így megy át valaki a vizsgán. Igazából két opcióból választhatnak a diákok: vagy folyamatos értékelést kérnek, vagy egyszerit. Ha az előbbit választják, akkor a szemináriumokon kapnak feladatokat, amikből vizsga nélkül is lehet jegyet szerezni. Az egyszeri esetén pedig egész szemeszterben nem kell csinálniuk semmit, bejárnak, ha akarnak, és a szemeszter végén vizsgáznak. Én az utóbbit választottam, de inkább minden órán jelen voltam.
‒ Mennyi ideig tartott, amíg be tudtál illeszkedni ebbe az új közegbe?
‒ Nem tudtam teljesen beilleszkedni. Nem jutottam el arra a pontra, amikor úgy éreztem, hogy itt igazán megtaláltam a helyem. Nagy erőfeszítések árán igyekeztem beilleszkedni, különböző eseményekre járni, beszélgetéseket kezdeményezni, új embereket megismerni. De sajnos végig volt bennem egy erős honvágy és egyfajta hiányérzet. Folyton azt éreztem, hogy otthon ezt meg azt csinálhatnám, de én most itt vagyok. Szerencsére a szüleim és a barátom is eljöttek meglátogatni.
‒ Az Instagramon többször is megosztottad, hogy keresed a Slovakia chips tökéletes spanyol alternatíváját. Ezt is a honvágyad vezérelte?
‒ Hetente egy biztos hely volt, ahova eljártam: a Mercadona (spanyol üzletmárkalánc ‒ a szerk. megj.), hisz mindig be kellett vásárolnom és főznöm magamra. Szinte a védjegyem, hogy imádom a Slovakia chipset, így elkezdtem kóstolgatni a spanyol alternatíváit. Sajnos nem sikerült megtalálnom, de ez lett az egyik kedvenc elfoglaltságom: kísérletezek a helyi ízekkel, miközben jót nasizok. Szórakoztatónak találtam, hogy ezt fel is vegyem és posztoljam Instagramon. Nagyon sokan reagáltak rá, és az otthoniakkal is megoszthattam valamit. Emlékeztető volt, hogy csak fél évig tart ez időszak, és utána hazamehetek a szeretteimhez. Ez valahogy megnyugtatott, és adott egy rutint is.
‒ Említetted, hogy több erasmusos egyetemi programra is jelentkeztél. Végül sikerült eljutnod valamelyikre?
‒ Csak egyre, de mint minden más, sajnos ez is vegyes érzelmekkel telt. (Nevet.) Part menti séta volt a program. Elvonatoztunk egy szomszédos településre, majd ott, a part mentén egy következő városkába sétáltunk át. Maga a séta, a part és a tenger gyönyörű volt, és a mozgás is jól esett. Inkább a szervezéssel volt probléma. Helyi diákok hozták össze, és a kommunikáció elég pontatlan volt. Mikor elértünk a végcélhoz, hirtelen bikinit és pokrócot kaptak elő, és nekiláttak a tengerben fürdeni. Mi, erasmusos diákok, nem készültünk ilyesmivel, mivel nem szóltak róla.
A leírásban csupán annyit írtak, hogy együtt fogunk ebédelni. Ezt mindannyian úgy értelmeztük, hogy beülünk majd egy étterembe. De helyette ők hoztak magukkal ennivalót, és ott a pokrócon, bikiniben kezdtek el falatozni.
‒ Tényleg úgy tűnik, mintha a balszerencse mindenhova elkísért volna ezalatt a félév alatt.
‒ Történtek azért jó dolgok is. A helyiek például hihetetlenül kedvesek voltak. Nagyon nyitottak mindenkivel. Beszélgetést kezdeményeznek, elhívnak egy kávéra vagy különböző programokra. A helyi diákok szintén nyitottak a rövid távú barátságokra és ismeretségekre. Az egyik osztálytársammal elmentünk például Montserratba, a saját autóján vitt oda. Máskor meg Málagába utaztam el az egyetemi barátaimmal, aztán csináltunk egy hétvégi kirándulást Zaragozába is.
‒ Így utólag nem érzed úgy, hogy megbántad az Erasmust?
‒ Kissé túlidealizáltam a fejemben, mint sokan mások is. Vannak, akik álomként élték meg a kintlétet. Eljártak bulizni, az ott megismert emberekkel örök barátságot kötöttek, és sikerült teljesen beilleszkedniük. Azt hittem, nekem is hasonló élményeim lesznek, de inkább segített realizálni, hogy milyen az az élet, amit élni szeretek. Hogy az idealizált képen túl mire van valójában szükségem. Önismeret szempontjából tehát nagyon tanulságos volt az Erasmus.
Rájöttem, mennyire lételemem, hogy közösségi életet éljek, szervezkedjek és hasznosnak érezzem magam. Jó volt kilépni a komfortzónámból, de ez a fél év pont elég volt.
‒ Tehát annak ellenére, hogy nem telt teljesen pozitívan ez az időszak, mégis sikerült valamit magaddal hoznod belőle. Úgy érzed, nem lennél ugyanaz az ember, ha nem vállalkozol rá?
‒ Sokan vannak, akik csakis pozitívan élték meg az Erasmust, csupa jót mesélnek róla, míg mások minden pillanatát gyűlölték. Én valahol a kettő között vagyok: elmentem, nem olyan volt, mint amire számítottam, egyáltalán nem volt ideális, de ha visszamehetnék az időben, nem változtatnék rajta semmit. Minden nehézség ellenére meg kellett élnem mindezt.
‒ Mit ajánlanál azoknak a diákoknak, akik először vállalkoznak egy ilyen útra, vagy már kint vannak, és nem érzik jól magukat?
‒ Nekem egy biztos rutin kialakítása segített. Ez adott egyfajta biztonságérzetet, és megnyugtatott. Ha tudnak, építsenek ki olyan szokásokat, amiket követhetnek. A másik fontos dolog, hogy semmiképp ne hagyják abba a próbálkozást. Én is az utolsó pillanatig igyekeztem különböző eseményekre jelentkezni, emberekkel megismerkedni, és már az is sokat segített, ha ebédnél odaültem valakikhez. Még mielőtt kimennek, alaposan gondoljanak át mindent. Én is azt hittem, hogy felkészült vagyok, de visszagondolva már nem így látom. Mindenképpen kérjenek tanácsot olyan emberektől, akik általános, életbeli tapasztalatokkal rendelkeznek – béreltek már lakást, kerestek albérletet, vagy utaztak külföldre egyedül, és ismerik a szükséges intézkedéseket.
