Negyvenhat év nyomja a vállamat. Nincs műmellem, műcicim, a természetesség híve vagyok. Injekció az ajakba, szilikon a cicikbe: nem értem, miért van rájuk szükség.

Ámbár! Miért is ne? Ha valaki ettől érzi jól magát, legyen. Nem vagyunk egyformák. Egyszóval – ezzel együtt vagy nélkülük – az a jó nő, aki kedves, de határozott. Szereti magát, elfogadja magát, mert ez mind meglátszik a viselkedésén, a mozdulatain, a kisugárzásán (ha van neki).

hogyan_leszunk_jo_nok_kezdo.jpg

Sok mindentől függhet egy nő önbizalma, de legfőképp attól, hogyan fordult feléje az apja kislánykorában. Bizony. A nőiség ott kezdődik, hogy apuka Tündérkémnek, Arany Csillagomnak szólítja a pici lányát, és hagyja, hadd forogjon előtte a rózsaszín tütü szoknyájában. Megdicséri, szépnek mondja, esetleg együtt választanak új körömlakkszínt, csicsás szájfényt. Bátorítja, felemeli a lányt, aki még bújós, de már kirajzolódnak a nagylányos vonásai. És az apuka később ott van mellette, végigkíséri ezen az úton – akkor is, ha hormonok cincálják a serdülőt, aki hisztizik, utálja az arcformáját, a lábméretét, miegymást. Apa ott van mellette, meghallgatja, és mindig küld egy elismerő bókot és visszajelzést.

Vagy nem, mert apuka éppen a karrierjével, a barátnőjével, esetleg a második családjával van elfoglalva. Mert ilyen is van. De legyünk derűlátók! Ha a felnövekvő kislány még azt is látja, hogy az édesapja nap mint nap hogyan viselkedik az édesanyjával, az már kész főnyeremény. Lesz önbizalma, nem fogja egy nagy senkinek tartani magát; s emiatt nem bonyolódik kétes, lealacsonyító kapcsolatokba, mert tudja, hogy ő egy jó nő. Szerethető.

Milyen legyen a nő? Úgy gondolom, a kérdésre nem lehet felírni a választ, mint valami receptet, hogy ha ezt és ezt csinálod, akkor igazi nő leszel. Mert hát miről van szó? Arról, hogy a nő jó nő szeretne lenni. A szürke egér is szeretne élni, ő is szeretne jó nő lenni, szeretve lenni...

A másik fontos személy a felnövekvő kislány életében az édesanyja, aki törődik magával. Aki nem kihívó, de azért nőcis cuccai vannak, van sminkkészlete, magas sarkú cipellője, amelyet a kislány előszeretettel próbálgat az előszobai tükör előtt. Újra és újra. Majd együtt mennek nagylányos ruhát, cipőt venni, a szalagavatói ruhát is együtt találják ki, sőt, az anyuka a fodrászához is elviszi a lányát, akivel kitárgyalják az elsőbálos frizuráját. Együtt. Persze, ennek előfeltétele a bizalmas viszony kettejük között; a kislány anyjához szalad, amikor először megjön a menstruációja, s később is meg tudják beszélni a biztonságos intim együttlétet, a védekezést. Ezektől is függ, hogy milyen nő lesz a nő.

Azt mondják, annak a lánynak, akit az apja soha nem dicsért, nem lesz önbizalma, és nem lesz határozott kisugárzása. Az apa vaskalapos, úgy tesz, mintha lánya még gyerek lenne, pedig nem kislány már, régen nagylány. Az anya sem figyel rá, nem beszél neki a testéről; nem látja, hogy a lány háta meggörbül, a vállait előre görnyeszti, mert megnőttek a cicijei. A lányból, aki szégyelli a dekoltázsát, vajon milyen nő válik? Szürke egér, aki kerülni fogja a férfiak tekintetét... Igaz, hogy a nőiség leckéjét később is meg lehet tanulni, csak itt már mínuszból indulunk. Lassan körülnézni, felemelt tekintettel, szólni, mosolyogni, nevetni: amiben a másik úszik, mint a hal a vízben, az ennek a félénk lánynak mind-mind megtanulandó feladat lesz az elkövetkező életében.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Aztán ott vannak az elhízó lányok. Szörnyű módon meg tudja keseríteni a lánygyermek életét, ha túlsúlyos. A szülők nem látják a pluszkilókat, mert nem érdekli őket; csak a kellemetlen nagybácsi jegyzi meg minden évben a családi bulin: „Bogaram, megint tíz kilóval több lettél.” Vajon ez a lány milyen hátrányból indul a nőiség egyetemén? El tudja valaha fogadni magát annyira, hogy sugározni tudjon a környezetére? A női test és lélek csodálatosan meg tud nyílni, ha szeretve van, és iszonyú mélységekbe zuhanhat, ha nincsen.

Az olasz nők azért olyan szépek, mert folyton szerelmesek. Az olasz férfiak meg csak flörtölnek, flörtölnek... Kell ennél több egy nőnek? La dolce vita. Csak figyelj meg egy nőt az utcán, hogy megy el a kirakatok előtt, és máris rájössz, hogy melyik kategóriába tartozik. Ha csak megy, lehajtott fejjel, maga elé nézve, esetleg a kirakatban megbámul egy kosztümöt, akkor valószínűleg a szürke nők csoportjába tartozik. Ha viszont diadalmasan vonul, begyűjtve az „éhes pasik” pillantásait, közben a kirakatüvegben „lecsekkolja” az alakját, akár többször is egymás után; nos, akkor ő a bomba nő. Akinek van önbizalma.

Azt mondják, mindenkinek van egy párja a világban, csak még nem találkoztak. Ha sokáig nem találkoznak, akkor a nő még buzgóbban keresi, hogy milyen is legyen ő, mint nő.

Jönnek az okos könyvek, az online tanfolyamok, a gondolkodást helyreállító szeánszok, új frizura, fogyókúra, torna, miegymás. S ki tudja, utánuk még mennyi csalódás... Nőnek lenni egyáltalán nem könnyű, s bár tudom, hogy a mai világ azt mondja: a szerelem nem is annyira fontos az ember életében. Csak én még a régi iskolához tartozom. Az eszemmel tudom, hogy nem mások miatt kell törődni magunkkal, szeretni kell magunkat, és elfogadni az adottságainkat, még azt a plusz 10-20 kilót is; de a szívem akkor is azt mondja, hogy a nőiségünk tükre mégiscsak a másik nem.

Kedves nőtársak! Tegyük a szívünkre a kezünket. Ugye, hogy jó nőnek lenni egy igazi férfi oldalán... Nem azt írom, hogy jó jó nőnek lenni egy jó férfi oldalán. Mindannyian annyi terhet, fájdalmat cipelünk, hogy jó férfi már talán nincs is. Tökéletes nő meg végképp. De csinos, sugárzó, mosolygós – remélem, egyre több van. Mert a jó nőktől szebb a világ.

hogyan-leszunk-jo-nok-belso.jpg
(© thecovenmag.com)

Fluidum

Bármennyire is csűrik-csavarják, a fiúknak apamintára, a lányoknak anyamintára van szükségük. Azt tartják, hogy válás után, ha a gyerekek az anyával maradnak, jobb lesz a lányoknak, mert nekik megvan az anyaminta.

Lux Elvira szexológus egyik régebbi interjúnkban az mondta: ez nagy tévedés. A lánynak is kell a másik pólus, az apa jelenléte. Akkor tanulja meg, hogyan hódít az anya, miként veszi rá például az apát, hogy levigye a szemetet: érzékeli azt a fluidumot, ami két ember között működik, ha azok vonzóak egymás számára. Ha nincs ott az apa, akkor a lány csak a női viselkedést tanulja el, amiből hiányoznak azok a mélységek és magasságok, melyek a két nem kapcsolatát működtetik.

Novák Zita
Cookies