Mi, nők gyakran beszélgetünk az ideális férfiról. Arról, milyen az, akire vágyunk, akivel szívesen leélnénk az életünket, vagy akit egyszerűen csak vonzónak, szerethetőnek tartunk.
Természetesen ahány nő, annyiféle ideál – és talán éppen ezért olyan nehéz meghatározni, milyen is valójában az „ideális férfi”.
Ha ilyen férfiakat keresünk, rendszerint először azok jutnak eszünkbe, akik valamilyen módon a figyelem középpontjában állnak: művészek, sportolók, ismert emberek. Pedig a hétköznapokban is találkozhatunk olyan „férfi a szomszédból” típusokkal, akik nem tettek semmi rendkívülit, egyszerűen jó férjek, gondoskodó apák, kedvesek, figyelmesek – és tetszenek a nőknek.
Érdekes módon azonban, amikor egy férfit nyilvánosan is „ideálisnak” neveznének, sokszor éppen a hozzá legközelebb álló nő az, aki nem örül az ötletnek.
Van, aki attól tart, hogy párja nevetség tárgyává válik, más úgy érzi, nincs szüksége még több figyelemre, megint más egyszerűen nem szeretné, ha választottját más nők is ilyen szemmel néznék.
Persze ideális férfi vagy nő valójában aligha létezik. Az ember attól ember, hogy vannak hibái, téved, tanul, változik és fejlődik. Éppen ezért az „ideális férfi” keresése inkább játék: alkalom arra, hogy egy kicsit nagyító alá tegyük a férfiakat – és közben saját magunkat, nőket is.
De vajon mi történik, amikor mások is vonzónak, szerethetőnek vagy különlegesnek találják a párunkat? Tudunk örülni a sikerének, vagy előbújik belőlünk a féltékenység? Talán az ideális férfiról szóló játék végül legalább annyit árul el a nőkről, mint magukról a férfiakról.
