Hullámvasút az én álmom,
átkelek a valóságon
semmi se múlhat ott rajtam,
végcél, honnét elindultam.

Bumeráng útja a pálya,
vágyom már a szivárványra,
kísér a zaj fel az égre:
kékmadaram szívverése.

Fellinger Károly költő a múlt év novemberében töltötte be 55. életévét. Születésnapja alkalmából két újabb gyermekverskötetet jelentetett meg.  Az író ikerkönyveknek nevezte el a két kötetet, de a név ne tévesszen meg senkit, mivel a könyvek tartalmilag egymástól távol állnak. Közös vonásaik közé tartozik, hogy mindkét művet Gyenes Gábor illusztrálta, valamint mindkét könyv szerkesztője Z. Németh István. 

hulamm01.jpg

Aki esetleg még nem hallotta volna a Jókán élő Fellinger Károly nevét, az sürgősen jegyezze meg. A költő a Mátyusföldön végezte tanulmányait, s csupán hétéves volt, de már verset írt. Első önálló verseskötete 1991-ben jelent meg Áramszünet címmel. Több alkotásában a Mátyusföld játszik központi szerepet. Versei nem pusztán magyar nyelven olvashatóak: köteteit szlovák, angol, román, német, szerb, francia, orosz, török nyelvre is lefordították. Tehetségét számos elismerés és díj igazolja. 

2018 szeptemberében a Facebookon szólította meg irodalomszerető barátait. A Hullámvasút című kötet (az ikerkönyv második darabja, az első címe: Mindjárt gondoltam) megjelenése kapcsán kért segítséget. Az adakozók neve szerepel a verseskötet utolsó lapjain. A kiadványban megtalálható a Farsang végén című vers is, amellyel megnyerte a Bóbita költőversenyt, melyet Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára hirdettek meg. A Hullámvasút című kötet rövid, frappáns verseket tartalmaz. A műben található versek nemcsak a gyerekek számára hihetetlen szórakoztatóak, hanem a felnőttek részére is mind nagyon érdekes. Hiszen a könyvben többször találkozhatunk pontosan beazonosítható falvakkal és lakóikra jellemző sajátossággal. Pl. A Vág partján című műben: „Pattogatott kukorica nagy adag, egye azt, ha nem szereti a halat.” Tudniillik a vágai népet a mai napig „pukancisoknak” (popcorn = pukanci) csúfolják. Sok-sok további versben találhatunk ilyen kis rejtett utalásokat. Visszatérő motívumok a természet, valamint az állatok jelenléte. Fellinger Károly ezekben a verseiben játékosan jelenít meg gyönyörű természeti képeket, ezért köszönettel tartozunk neki. Nemcsak a gyerekek hálásak a frappáns versekért, hanem mi, felnőttek is. 

Néma Dorottya

hulamm020.jpg

Csúfoló

Sütőtök ott három mázsa,
Tökös falu Jánosháza.
Náluk, kérem, nemcsak ötlet,
Tökmagolajban fürödnek.

Nagyborsán meg a golfpályán,
Lógó orral járkál Ádám,
Vakondtúrás jobbra, balra,
Inkább vágyna ürgelyukra.

Jókán a kis piactéren
A bíró is szerencsétlen,
bor helyett csak vizet rendel,
Megnő a golyvája ezzel.

Az ebek Nagyfödémesen,
Nem mernek felkelni sosem,
Ha mindegyikük felállna,
Retket vetnének alája.

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg

Új Nő csapata
Cookies