2023-ban kevés megosztóbb tevékenység létezik, mint az MLM. Pártolói fényes karrierlehetőséget és a jövő kereskedelmi formáját látják a hálózatépítésben, míg ellenzői sokszor durva szemfényvesztésnek titulálják. Az igazság pedig – mint a legtöbb esetben – most is valahol a kettő között van. 

Az MLM (hálózatépítés vagy multi-level marketing) egy világviszonylatban elterjedt, vásárlásra ösztönző kereskedelmi forma. Az értékesítés a hagyományos modellel ellentétben hálózatépítőkön keresztül, ismerősök felé történő ajánlás útján történik. Vagyis az MLM-ügynökök arra törekednek, hogy minél több új tagot szervezzenek maguk alá a rendszerbe; akiknek eladásai után ők maguk is profitálnak. 

mlm-marketing-kezdo.jpg

Pénz, mosoly, csillogás… 

Mióta köztudatba került a szó: MLM, a hálózatépítést mindig könnyű és vonzó pénzkeresési lehetőségként ábrázolták. A rendszer stratégiája valóban kidolgozott; kívülállók számára azt a benyomást kelti, hogy a cégen belül mindenki egy elképesztően motivált csapat egyenértékű tagja, akik a tulajdonossal együtt rendszeresen nagy volumenű csapatépítőkön vesznek részt. Az MLM-cégek gyakran próbálnak meg sztárokat varázsolni igazgatóikból: reklámanyagaikban általában maga a vezérigazgató szerepel vagy tart motivációs előadásokat – miközben egy közeli ismerős benyomását igyekszik kelteni a nézőkben. Az újonnan csatlakozókat továbbá a fényes karrier lehetőségével kecsegtetik, amihez az MLM világában rangok vezetnek. Az ügynök bronzként kezd, majd pedig gyémántként „végzi”; s mindegyik szintnek más-más a megítélése és a jutalomrendszere. 

Hagyományos kereskedelem vs. MLM

Az MLM hívei szerint ebben a kereskedelmi formában rejlik a jövő gazdasági modellje, hiszen a hálózatépítés jóval rugalmasabb, modernebb és igazságosabb a hagyományos rendszernél. Hogy melyek a főbb különbségek? Íme: 

  • Az MLM világában bárkiből válhat vezető. A vezetőket az MLM-cégek nem kinevezik – ők a teljesítményük alapján kerülnek fel a „piramis” csúcsára. Ergo minél nagyobb és aktívabb a hálózatépítő csapata, annál előkelőbb pozícióba juthat az illető.
  • A „nagykerek” helyett az egyén profitál. A hálózatépítők azt vallják, hogy az MLM-termékek és a hagyományos termékek előállítási és eladási költsége között nagyságrendileg ugyanakkora a különbség. Csakhogy míg a hagyományos modell esetében ezt a különbözetet a „nagykerek” zsebelik be, addig az MLM az emberei közt osztja szét. (Pontosabban azok között, akiknek a munkája révén az adott forgalom létrejött.) 
Ha a hálózatépítő forgalmat generál a partnercégének, a vállalat jutalékot fizet neki. A vásárló az MLM-ügynökön keresztül egyenesen a gyártótól vásárolja a terméket, többnyire nagykereskedelmi áron, de törzsvásárlói kedvezménnyel. 
  • Az MLM-ügynök nem kereskedő. Az, hogy az ügynök a megvásárolt terméket drágábban adja el, nem fordulhat elő! (A hagyományos kereskedelemmel szemben az MLM-cégek tiltják az árrést.)
  • A dolgozók jóléte a cél. Az MLM-cégek állítják, hogy egyik legfőbb céljuk, hogy dolgozóik összehangoltan és elégedetten dolgozhassanak, miközben a személyes fejlődésükre is nagy hangsúlyt fektetnek. 

Az érem másik oldala

Ha kicsit azonban az MLM marketingje mögé tekintünk, s pusztán a kész tényeket vesszük figyelembe, rögtön meglátjuk: az MLM-ügynökök többsége alig keres többet havi 50-100 eurónál, s az üzletük inkább veszteséges. (Sokan még kölcsönt is vesznek fel, ami aztán soha nem térül meg…) Valójában a vezetők a hálózatépítés valódi nyertesei, akik mindeközben passzívan milliókat kaszálnak. Nem véletlen, hogy arra biztatják az ügynököket, hogy soha ne adják fel az álmaikat: hiszen minél tovább maradnak alattuk a rendszerben, annál inkább biztosított az ő bankszámlájukon a pénz gyarapodása…

Az MLM bírálói szerint a rendszer színtiszta álságosság: a szebb, minőségibb, gazdagabb élet illúziója ugyanis nagyobb kárt okoz az emberek lelkében, mintha egy nyolcórás, alulfizetett munkahelyen dolgoznának. Nem beszélve arról, hány ügynöknek romlanak meg a személyes és baráti kapcsolatai amiatt, hogy az ismerősei egy idő után kerülni kezdik a „rámenős porszívóügynököt”. 

elofizetes_uj_no_0.png

A tények azt mutatják, hogy az MLM-ezők 99%-a elbukik, emberi kapcsolataik megromlanak, ismerőseik kerülni kezdik őket. Sokan képesek akár a saját házukat is elzálogosítani, hogy hitelt vegyenek fel az MLM-ezéshez. Dolgoznak a semmiért, miközben töretlenül hiszik, hogy az ő idejük is eljön majd. Ezt a tényt azonban az MLM-vezetők elhallgatják… 

Engem is megtaláltak

Jómagam életemben egyszer ültem be egy ilyen jellegű agytágításra. Az előadó – valami gyémántkereskedő – egy órán át magyarázta, hogy a profitot azért lehet a végtelenségig többszörözni, mert emberek születnek és halnak meg. Nyugalom, az összefüggést máig nem értem, a levezetésig ugyanis már ő sem jutott el. Őszintén szólva meg is lepődtem volna, ha ez sikerül neki…

Ebből már kiderülhetett, hogy én vagyok az, akit az MLM-esek gonosz és rosszindulatú kritikusnak neveznek. Aki csak a negatívumokat képes meglátni ebben a „csodálatos” piaci modellben, melyre az én meglátásom szerint inkább passzolna a manipulatív jelző. „Az ügynökök nem egyszer nagy értékű csomagot vásároltatnak az újonnan belépőkkel – majd amit csak lehet, legombolnak róluk. Amikorra az új csatlakozók lelkesedése alábbhagy, már egy vagyont költöttek el szükségtelen termékekre, és rosszabb esetben az ismerőseiket is belerángatták” – fűzi hozzá egy barátnőm, akit annak idején szintén egy „kihagyhatatlan” bizniszbe próbáltak behúzni.

S persze ha már MLM, nem mehetünk el szó nélkül az eladni kívánt termékek minősége mellett sem. Én például biztosan nem tudnék másokra tukmálni egy olyan terméket, melynek kételkednék az eredményességében – vagy egyszerűen csak túl drágának találnám.

Hiszen ha valami engem nem győz meg, miért gondolnám, hogy másokat majd igen? Ennek tipikus példái azok a titokzatos orvosi készítmények, amelyek csodával határos módon gyógyítják meg a tudomány által eddig gyógyíthatatlannak tartott betegségeket…  Amikor megbetegszik az egyik hozzátartozónk, nincs az a pénz, amit ne fizetnénk ki a gyógyulása érdekében. Szomorú, hogy sokan pénzszerzés céljából használják ki ezt a fajta elesettséget…

Summa summarum

Ugyanakkor azt sem szeretném állítani, hogy minden MLM-cég tevékenysége elítélendő. Nem! Hiszem, hogy ebben a szférában is vannak korrekt cégek – talán csak nem ők vannak reflektorfényben. Mindenesetre, ha a csatlakozáson törjük a fejünket, a felsorolt ellenérvek mellett nem árt figyelembe vennünk a piaci telítettséget sem. Ha egy fazék tele van vízzel, abba már nem lehet több vizet önteni. Ha a piramis elérte a maximális nagyságát, már nem tud új szintekkel növekedni. Döntsünk észérvek alapján, s ne hagyjuk magunkat megvezetni! 

Kunyik Szilvia
Cookies