Amikor a ’90-es évek elején az amerikai kormány meghirdette az információs szupersztráda (information super highway) programot, sokan víziónak tartották. És lám, nem kellett hozzá két évtized, hogy meghódítsa a világot. Ma már az emberek többsége szinte elképzelni sem tudja nélküle az életét. Nélkülözhetetlenné vált. Vásárlás, banki ügyletek intézése, információszerzés...
Mindent kényelmesen, várakozás nélkül, pillanatok alatt elintézhetünk az otthonunkból. És ha esetleg ránk tör a magány, írhatunk e-mailt barátainknak, csetelhetünk ismerőseinkkel, vagy a különböző fórumokon oszthatjuk meg gondolatainkat, érveinket és ellenérveinket vadidegenekkel. Olyan hasonló érdeklődési körű emberekkel léphetünk kapcsolatba, akikkel egyébként soha nem találkoznánk.
(© Jamie Nelson / Blaublut-Edition.com)
A legnépszerűbb magyar csetportálokon szinte mindenki talál nemi hovatartozásának, hobbijának, korának megfelelő „szobát”, ahol Nick név mögé bújt, láthatatlan barátokra tehet szert. Igen, a legtöbb szobának már megvan a saját kis közössége, amely bizony nem mindig fogadja kedvesen a betolakodót. De ha valaki kitartó, és nem sajnál az életéből pár estét rááldozni, hogy meghallgassa mások valós és valótlan történeteit – szerencséje lehet, és egy idő után tényleg úgy érezheti, barátai vannak. S hogy miért osztják meg az emberek idegenekkel legféltettebb titkaikat? Mikor az is lehet, hogy a másik – hazudik?
Egyik kedves ismerősöm, a középkorú, elvált Judit, aki megszállott csetelő, elmagyarázta az előnyöket:
– Mielőtt rákattantam a csetre, magányosan teltek az estéim. Ültem a tévé előtt, és végignéztem az összes sorozatot. Aztán beköttettem a netet, és egyszeriben lettek barátaim. Ma már esténként privizek (magánbeszélgetés). Imádom. Nem fontos a külsőm, nem kell rendet raknom, és ha már elfáradok, megunom, vagy elálmosodom, egyszerűen azt mondom, hogy pá, majd holnap talizunk, és klikk, kilépek. Ha viszont vendéget hívsz – mindegy, hogy az egy barát, ismerős vagy szomszéd –, nem teheted meg. Ülhetsz bamba mosollyal a képeden, és várhatod, hogy mikor lép le önszántából.
Igen, kényelmes, bármikor elérhető magányűző a cset – de hosszú távon elmagányosodáshoz vezethet. Ráadásul a valós emberi kapcsolatokat nem pótolja.
És nem csupán az unatkozó, magányos nők, álmatlanságban szenvedő, társtalan férfiak lépnek be estéről estére a világháló beszélgetős portáljaira, hanem azok a deviáns, társadalomellenes egyének is, akik így keresnek hasonszőrű társakat. (Sok országban a rendőrség is figyeli ezeket az oldalakat, sőt sok országban, köztük Németországban is, 1997 óta törvény szabályozza a rasszizmust, idegengyűlöletet propagáló és szító oldalak működését.) Ezzel az egyetlen gond csupán az, hogy az internet spontánul, kontrollálatlanul működik, és még a törvény szigorú őrei sem tudnak azonnal lefülelni minden gyanús csoportosulást.
Vigyázni kell, hogy mit árulunk el magunkról, és milyen képeket teszünk fel, mert a buli balul is elsülhet.
– Évek óta játszottam a gondolattal, hogy készíttetek magamról pár művészi, enyhén erotikus képet – meséli Andi, a harminckét éves tanítónő. – Amikor elkészültek, párat feltettem az oldalamra. Nem is gondoltam arra, hogy a képeket nem csupán saját ismerőseim nézhetik meg, de mindenki, aki tagja az oldalnak. Az egyik diákom megmutatta a szüleinek, és utána futótűzként terjedt el a hír. Hiába vettem le a képeket, a felháborodott szülők panaszt tettek, mondván: feslett erkölcsű nő nem taníthatja a gyerekeiket. Az igazgató volt az egyetlen, aki mellém állt, de megvédeni ő sem tudott. Közös megegyezéssel bontottuk fel a munkaszerződésemet, de mivel községünkben ez az egy iskola működik, kénytelen voltam elköltözni, és teljesen új életet kezdeni.
Az egyedülállók számára azonban ezek a közösségi portálok korántsem olyan attraktívak és ígéretesek, mint a randioldalak. Szinte nyomon követhetetlen azoknak az oldalaknak a száma, amelyekre emberek százezrei regisztráltak abban a reményben, hogy társra találnak. Míg régebben az emberekben erősen élt az előítélet, hogy ezeken a párkeresési fórumokon csupán szexpartnereket keresnek – ma a netes ismerkedés már elfogadottá vált!
A rohanó, kusza világ, mely körülvesz minket, nem igazán alkalmas a társkeresésre. Marad hát az internetes ismerkedés. A női magazinokban nemegyszer olvashatunk megható történeteket nagy egymásra találásokról. Igen, ilyen is van, és másmilyen is van. Pontosabban: becsapós.
– Három évvel ezelőtt – kezd a történetébe a negyvenegy éves Enikő, – amikor végre volt erőm kilépni egy félresiklott, rossz házasságból, nagy reményekkel jelentkeztem be több párkereső oldalra. Írtam magamról egy frappáns kis szöveget, mellékeltem hozzá egy jól sikerült fotót. Rengeteg e-mailt kaptam, de valahogy mind egyforma volt. Ki tudja, hányadikként jelentkezett Bálint. Leveleztünk, skype-oltunk – és egyre szerelmesebb lettem. A találkozásunk után pedig menthetetlenül beléhabarodtam. Úgy éreztem, megtaláltam az Igazit. Csak mikor a „volt” feleségéről beszélt, csillogott a szeme. Két hónap együtt járás után aztán kaptam tőle egy levelet, amelyben bevallotta, hogy hazudott. Valójában nős, csak a felesége egy csúnya veszekedés után hazament a szüleihez, de mostanra kibékültek.
A mai napig nem hevertem ki Bálintot. Utálom, amiért becsapott. Persze újra próbálkoztam, de idővel mindegyik pasimról kiderült, hogy „gyári hibás”. Végül a sokadik félresikerült találka után töröltem magam a párkereső oldalakról. Már nem akarok mindenáron bepasizni.
Egy felmérés szerint az internetes társkereső oldalakon hétszer annyi a férfi, mint a nő! Ez akár örömhír is lehetne a magányos hölgyek számára, ha nem lenne a dolognak egy kis szépséghibája. Ezeknek a pasiknak nagy része nős, és csupán felfrissíteni szeretné unalmas mindennapjait. Persze akadnak becsületesebbek is, akik felvállalják, hogy csupán szexpartnert keresnek. Sokan személyesen nem mernek közeledni a nőkhöz, vagy féltik a házasságukat, így számukra az internet nagy „vívmánya” – a cyberszex – az ideális! Nincs bűntudat, nincs megcsalás, mondják, mert a szexuális kapcsolat csupán virtuálisan jön létre.
És valamilyen rejtélyes módon ezeknek a férfiaknak ez elég (ahhoz, hogy izgalmasnak tartsák az „életet”, és „elégedettek” legyenek). Ezért pedig képesek az otthoni kedvesnek vagy feleségnek kitalálni a legvadabb fedőszöveget, vagy csak „simán” eljátsszák a mártírt, aki még éjszaka is a gép előtt görnyed. Vajon hány megunt feleség, anya, szerető alussza édes álmát, miközben kedvesük a számítógép képernyője előtt ülve élvezi az erotika tiltott gyümölcsét?
