Nem vagyunk őszinték magunkhoz
Nemegyszer hallottuk, hogy a százszor elmondott hazugság igazsággá válik. A pszichénk is hasonlóan működik, ha mindig ugyanazzal a gondolattal bombázzuk. Mindenki tapasztalta már saját magán, hogy nem mindig vagyunk őszinték magunkhoz. Ezt-azt elhallgatunk, más dolgokat feljavítunk, megnagyítunk, kicsinyítünk, fényezünk. Főleg, ha olyasmiről van szó, ami fontos számunkra. Nem szívesen valljuk be, hogy a házasélet a szülés után már nem olyan szenvedélyes. Gyakran a képességeinket is jobbnak tüntetjük fel, mint amilyenek a valóságban. Például nem szívesen áruljuk el a kolléganőnknek, aki hetente kétszer friss kenyeret süt, hogy nemigen jeleskedünk a főzésben. Inkább eldicsekszünk vele, hogy milyen remek zöldséges csirkemellet készítettünk, egzotikusan fűszerezett zellerszársalátával. Vagy kozmetikázzuk barátunk válaszát, aki nem és nem akar nősülni és apa lenni, mert titkon biztos benne, hogy jobb nőt is találhat, mint mi, s ezért kivár.
Elképzelés és valóság
Nem szívesen ismerünk el magunkról olyan dolgokat, amelyek lejáratnak bennünket. Akár a másokkal való összehasonlításban, akár a magukról alkotott ideához képest. Mindenkiben él egy elképzelés arról, milyen is szeretne lenni. Minél nagyobb az eltérés a valóság és az idea között – annál inkább szépítünk. Identitásunknak része a magunkról kialakított vélemény. Könnyebb korrigálni az énképünket, fényezni magunkat, mint elismerni, hogy távolról sem vagyunk olyanok, amilyenek lenni szeretnénk. Mindenki szeretne jó anya és ügyes háziasszony lenni, aki minden szombaton és vasárnap komplett ebédet főz. Ugyanakkor szeretne szexis, karcsú fiatal lány maradni, aki akkor volt, mielőtt a terhességi teszten megjelent volna a két csík. Van-e értelme remélni, hogy az álom valóra válik, vagy jobb belenyugodni, hogy szupernő sohasem leszek?
Gyerek? Köszönöm, nem kell
Ha már az elképzelésekről van szó, a „jó háziasszony” ábránd a kevésbé veszélyesek közé tartozik. Rosszabb a helyzet másfajta áltatásokkal! Ági, mikor megtudta, hogy terhes, SMS-t küldött Klárának. Klára röviden csak annyit válaszolt, hogy ő nem akar gyereket, sem most, sem soha.
Nehéz megmondani, hogy valóban ez élete vezérelve, vagy csak elhiteti magával, mivel már évek óta szingli. Talán ez utóbbi. Ha megjelenne az életében egy szexis idegen, nagyon valószínű, hogy Klára boldogan szülne neki egy vagy két gyereket. Ugyanis minden meggyőződés élethelyzetünkhöz igazodik, s aktuális meggyőződésünket önmagunkkal szemben is konokul védelmezzük. Ha egyedül élünk, akkor azt állítjuk, hogy nekünk ez az állapot megfelel, mert a szerelemre vagy egy komolyabb pasira nincs időnk.
Esküvő, válás, depresszió
Lényeges kérdésekben gyakran áltatjuk magunkat. Ilyen például a szexuális életünk vagy az egészségünk. Gondoljunk csak arra, milyen sokáig halogatjuk, hogy egy-egy panasszal orvoshoz menjünk. Lehet, hogy nem is tudatosul bennünk a hazugság, mégis szorongást, depressziót szül. Az érzelmek elfojtása gyakran pszichoszomatikus tüneteket okoz, bár az elhallgatás olykor hasznos. Például akkor, amikor a rossz elviselésére még nem vagyunk lelkileg felkészülve, így túl nagy sebet ejtene rajtunk.
Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy az igazság bevallása legtöbbször fájdalmas, ugyanakkor a jövőt tekintve ajánlatos. Ha tisztán akarunk látni, fogadjuk meg a tanácsot: „Ha meg akarjuk állapítani, mit kellene leghamarabb megváltoztatnunk az életünkben, vegyük szemügyre azt, amiben leggyakrabban hazudunk önmagunknak.” Zseniális gondolat! Itt kell a változtatást elkezdeni.
Varga Klára
