Tisztelt Szerkesztőség!

A nővéremről van szó. Félve ragadtam tollat, nehogy magára ismerjen. Vagy ki tudja, lehet, hogy jót is tenne neki, ha megtörténne. A nővérem soha egy percet sem dolgozott életében. Hamar férjhez ment, és szült két gyereket. Arra beszélte ki magát, hogy nincs kire hagynia őket. Később pedig arra, hogy a férjének segít be a vállalkozásába. A férje hat éve meghalt, azóta pedig orvostól orvosig jár, mert betegnek érzi magát. Hiába küldték pszichológushoz, nem hajlandó elmenni. Azt gondolja, az orvosok ellene vannak, és nem akarják meggyógyítani. Lóg a gyerekei nyakán, hagyja, hogy ők tartsák el. A fiai már mindketten elmúltak húszévesek, de ahelyett, hogy élnék a saját életüket, szórakozni járnának, az anyjukat kell otthon őrizniük. Akinek napközben − rejtélyes mód − semmi baja sincs, mindig csak estefelé jönnek elő a fájdalmai, főleg akkor, amikor a fiai épp kilépnének az ajtón.
Egyébként teljesen fitt, egész nap úton van, kerüli a falut. Minden sarkon megáll trécselni valakivel, és közben azt hajtogatja, mennyire siet, mert sok dolga van. Aztán egy óra múlva még mindig ugyanott áll, csak esetleg új beszélgetőpartnert talált. A háztartást pedig teljesen elhanyagolja: alig főz, és a jó ég tudja, mikor mosott föl utoljára. A fiúk rendezkednek úgy-ahogy, de hát a munka meg az anyjuk őrizgetése közben nem sok idejük meg energiájuk jut a takarításra. Szerintem jogosan várnák el tőle, hogy rendben tartsa az otthonukat, ha már ők kényszerülnek eltartani őt. Ha szólni merek a nővéremnek, hatalmas sírás az eredménye: azt kiabálja, hogy mindenki bántja őt, miközben fogalmunk sincs, hogy mennyire hiányzik neki a férje. Ez mind szép és jó, de hat év elteltével már jó lenne, ha egy kicsit mással is foglalkozna. Tisztában vagyok vele, hogy semmihez sem ért. Felajánlottam neki, hogy besegíthet az üzletünkben, ott mindig van rakodnivaló. Meg amúgy is naponta legalább 3-4 órát ott van. Akkor már csinálhatna is valamit. Azóta meg nem beszél velem.

Egy aggódó testvér

Ked­ves Ol­va­só­ink!

To­vább­ra is vár­juk le­ve­le­i­ket! Amennyi­ben sze­ret­nék ve­lünk és ol­va­só­ink­kal meg­osz­ta­ni örö­mü­ket, bá­na­tu­kat, prob­lé­má­i­kat, szí­ve­sen ál­lunk az önök ren­del­ke­zé­sé­re: akár név­te­le­nül vagy ál­né­ven is ír­hat­nak. Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk. Kér­jük, az ímél tárgya „Le­vél­ti­tok“ legyen!

 

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg