Szerintem az első is időben érkezett. Persze, kinek mi az „időben”. Kicsivel harminc előtt a régieknek késő, ma viszont a nők nagy része még karriert épít ebben a korban. Alkalmi kapcsolatokat élvez, nem hall semmilyen óraketyegést. Illetve vannak olyanok is, akik babát szeretnének, csak a nagy Ő-t nem lelik. Vagy mert túl sokat várnak szegény férfitól, vagy eddig egy olyan kapcsolatban vesztegeltek, amelynek az lett a vége, hogy nem is akarnak egymástól semmit. Főleg gyereket nem. Közben pedig nem egy példa van arra, hogy a férfi azt mondja, még élni akarok, még keresni akarok és válogatni, aztán az első vagy második szembejövő nőt mégis csak teherbe ejti. Utólag mindig azt mondják, hogy így akarták. De a történet igaz a nőkre is. A szabadság vágya. A válogatás vágya.

Szóval: szerintem időben jött a gyerek. Pont minden úgy alakult, hogy jöhessen. Nem volt autónk és házunk. Nem úgy értem. Szeretetünk volt, amit oda akartunk adni neki. Persze, azóta folyton kérdeznek: Mikor jön a második? Ahogy a szingliket a párválasztással zaklatjuk, a friss házasokat az első gyerekkel, az egygyerekeseket a másodikkal. Miért is nem foglalkozunk inkább a saját életünkkel?!

Nem jön a második
Talán, mert az első egy szempillantás alatt lett hároméves, észre sem vettük, milyen gyorsan telt el az idő. Pedig valóban, valamikor tényleg ilyenkorra terveztük a másodikat. Nem mintha beleszólhatnánk. De akarhatjuk, nem?! Nem jött még a második, mert az első kettőt is kitesz. Többnyire azt mondják, a második elevenebb, több okból is: a szülők is engedékenyebbek, kevesebb idejük van a kettőre. Kevésbé következetesek. Ki tudja? Én még nem. De ha a második elevenebb, akkor azt nem bírom majd szusszal. Hisz az első - mint mondtam - kettőt kitesz. Elég eleven, ebben a műfajban dobogós helyen áll, ha lehet ezt mérni egyáltalán. Hisz minden gyerek más, és a szülők idegei is máshogy bírják a terhelést. Az enyém egyre kevésbé. Sőt, néha úgy érzem, három éve dackorszak van. Talán ezért sem ártana egy kistesó. Hogy megtanulja megosztani az ételt, játékot, élményt. Amikor a lányom nála kisebb gyerekek közt van, nagyon jól fújja az elméletet. Anna, azt nem szabad! Azt nem úgy kell! Vigyázz!

web-bannerek-hirlevel-02_2.jpg

Mintha magamat hallanám, ahogy éppen rászólok. Akkor mégis csak hallotta! Nahát! Talán ő mutatna példát a kicsinek? 

A születése után nem volt túl könnyű az első időszak. Az ismeretlen helyzet, az éjjelezés, a bizonytalanság és az aggodalom nálam is sokáig tartott. Még most is. Egy gyerek mellett mindig van miért aggódni. Még kamaszkorában is. Lehet, hogy akkor még több.

Mindenesetre mindezen érzések kavalkádja mellett, az adott élethelyzetben sem éreztem magam túl jól, az otthonomban sem. És valóban igaz, hogy ahol az anya boldog, csak ott lehet a gyerek is az. A boldogság mibenlétéről, persze, lehetne egy új fejezetet nyitni, mindenkinek mást jelent. Egy anya olyan fészekben érzi magát jól, ahol önmaga lehet, amely őt tükrözi. Nem tisztaságról beszélek, nem is a falak színéről, bár ezek is számítanak. Inkább a család működéséről, a hétköznapokról, a közös programokról. Hogy ki vesz részt benne (mert igenis legyen, amikor kihagyjuk a nagyszülőt, a barátot, a rokont és ismerőst), hogy ki terelgeti a dolgokat. Ahol az anya a saját szerepét játszhatja. Anya, feleség és/vagy élettárs lehet, és ahol néha vitákkal, kiabálással, sírással, de még több nevetéssel együtt, teljességben és őszintén lehet szeretni. 

És ha így működik majd, nehezen, de teljesen önállóan, nagyszülők, rokonok és barátok beleszólása nélkül. Majd akkor jöhet a második. Nem mintha az égiek dolgába beleszólhatnánk. De ábrándozni lehet, nem?

Csilla

web-bannerek-hirlevel-01_4.jpg