Nemrég egy beszélgetésben azt elevenítettem fel, hogy milyen borzalmas volt, amikor kb 7 évvel ezelőtt minden helyiség falát sárgára vagy barackvirág színűre festettem, és most mennyire imádom a fehér és szürke falakat. Egy téves lépésként maradt meg bennem az az időszak, aztán eszembe juttatták, hogy akkoriban ez volt a "divat". Kikértem magamnak, nem követem a trendeket, de abban van valami, hogy ha sokat látsz valamit magad körül, akkor beleivódik az agyadba és adott helyzetben -akár tudtodon kívül is- azt választod. Valahogy így lettek a falaim sárgák, és talán most hasonló okból vonzódom annyira a skandináv és minimál designhoz egy kis vintage hangulattal vegyítve. 

De mit tartogat 2016? Az Apartment Therapy nagyszerűen összeszedte azokat az irányvonalakat, amelyeket én is látok mostanában kibontakozni. Természetesen az egyéni ízlés a legfontosabb, de azért mindig érdekes megnézni, hogy mik voltak a trendek korábban és mi várható a jövőben. Úgyhogy következzenek 2016 lakberendezési trendjei!

1. Több szín (de csak visszafogottan)

Tavaly minden a fehérről szólt, itt a blogon is. Aztán elkezdtek lassan visszajönni a visszafogott, sötét, halvány vagy pasztelles színek és úgy tűnik, hogy ez a tendencia idén folytatódik. Főleg az olyan sötét színek fognak dominálni, mint a szürke árnyalatai, a fekete vagy a méregzöld, illetve a vibrálást mellőző árnyalatok. Szóval viszlát fehér alapon fehér szobák!

2. Kevert minimalizmus

Nekem mostanában ez az irány jön be a leginkább! Minimalista, de máshogy mint azt megszoktuk. Nyugodtan lehet keverni a régi és az új bútorokat, a különböző anyagokat és textileket. A lényeg, hogy a végeredmény letisztult és hívogató legyen.

3. Visszatérnek a '80-as évek

Hát, ezt eddig még nem tapasztaltam, de lehet igaza van az Apartment Therapy-nak. Mindenesetre, ha így van, akkor se zaklatja fel túlságosan a mindennapjaimat, mert a '80-as évek nagyon nem az én stílusom.

4. Merész, mozgalmas grafikai minták

Imádom ezeket a mintákat! A fotó remekül illusztrálja, hogy miről van szó. A fekete-fehér kézzel festett textil mintái nem olyan merevek, pontosak, így sokkal barátságosabb és változatosabb a végeredmény.

5. Egyszerű formák menő anyagokból

Még egy minimalista is vágyik egy kis luxusra néha. Arne Jacobsen Series 7 széke például nagyon egyszerű vonalvezetésű, azonban a rózsaszín ülőke és az arany lábak adnak hozzá egy kis luxus csavart.

6. Öreg, kopottas tárgyak, amik egy kis történelmet csempésznek a lakásba

Úgy jósolják, hogy 2016-ban még népszerűbbek lesznek a régies dolgok és azok is beengedik ezeket a tárgyakat majd az otthonukba, akik korábban elzárkóztak tőlük.

Nos, hogy mi igazolódik be ezekből a jóslatokból, az hamarosan kiderül!

Maison
maison.blog.hu

Új Nő csapata
MIT HOZ 2016 A LAKBERENDEZÉSBEN?
1. Több szín (de csak visszafogottan)
MIT HOZ 2016 A LAKBERENDEZÉSBEN?
2. Kevert minimalizmus
MIT HOZ 2016 A LAKBERENDEZÉSBEN?
3. Visszatérnek a '80-as évek
MIT HOZ 2016 A LAKBERENDEZÉSBEN?
4. Merész, mozgalmas grafikai minták
MIT HOZ 2016 A LAKBERENDEZÉSBEN?
5. Egyszerű formák menő anyagokból
MIT HOZ 2016 A LAKBERENDEZÉSBEN?
6. Öreg, kopottas tárgyak, amik egy kis történelmet csempésznek a lakásba
Cookies