Sokakban ott él a vágy, hogy egyszer csak irányt váltsanak. Bogár Fruzsina (18, Marcelháza) – bár még bűnösen fiatal, már mögötte van egy nagy kanyar. Fruzsina a hagyományőrző íjászat és a versenytánc közé emelt hidat. Ezt hívják mozaikkarriernek – mikor valaki több területen is alázattal bizonyít.

Fruzsina bronzérmes íjászvilágbajnok és latin show-táncban Európa-bajnok. Első lépéseit íjak és nyílvesszők közt tette meg, szülei a Fekete Sólyom Íjászklub alapítói, nevüket Japántól Törökországig ismerik a hagyományőrzők. Minden versenyt megnyernek, ahova beneveznek, Marcelházán pedig egymásnak adják a kilincset a barátok a világ minden tájáról. 

mozaikkarrier-bogar-fruzsina-kezdo.jpg
Az „ezeréves” viselet: születőben a modern femme fatale!

– Kezdhetjük a köntössel? Mit viselt egy honfoglaláskori leány?

– Korhű ruhát, ami méltóságot adott neki. Felül van a kaftán vagy köntös, mind a két nevet használjuk. Kényelmes a szabása, büszkén lehet hordani. Az alap a kézzel szőtt vászon, a piros díszítések brokátselyemből készültek. A gomb pici. Régebben anyuék fekete kaftánban versenyeztek, később cserélték le bézsre. Süvegből is van többfajta, vékonyabb a nyári, és bélelt a téli napokra.

– Te nem ezüstkanállal a szádban, hanem magyar íjjal a kezedben születtél...

– Szüleim a Fekete Sólyom Íjászklub és a Tradicionális Íjász Szövetség megalapítói. Huszonnégy év íjászkodással a hátuk mögött már ez a megélhetésük... Apu a nyílvesszőket saját kezűleg festi meg móku­sszőr ecsettel. A magyar íj fehér része szarvasagancs, fekete része vízibivalyszaru, belseje kőrisfa, s az egész hal- és bőrenyv keverékével van összeragasztva. Egy 9. századi magyar íj legyártása nagyjából egy év. És használni sem egyszerű. Éppen ezért a szüleim megalkották a Bogár-féle magyar íjat, laminált faanyagból. Ez saját szabadalom, pár nap alatt le lehet gyártani. 

mozaikkarrier-bogar-fruzsina-lila-tanc.jpg
Fruzsina Európa-bajnok latin show-táncban, íjászatban világbajnoki távlövő bronzérmes. A táncruháját Fruzsi másodkézből vette.

– Mennyire nehéz kilőni a nyilat? 

– Meg van szabva, hogy kell tartani a kezünket, az ujjainkat, minden apró rebbenés számít. Fizikailag nagyon igényes, fontos a jól kidolgozott kar, váll- és hátizom. Sok lány jár a klubunkba, lassan több, mint fiú, s fizikumban a lányok már sokszor erősebbek. 

– Te viszont kamaszként abbahagytad a versenyzést. Miért?

– Hatéves korom óta versenyeztem, a szüleim hatszoros világbajnokok. Egyre többször hallottam, hogy úgyis én fogok nyerni, hiszen „a Bogárék lánya” vagyok. Az efféle mondatok egy idő után belém égtek, s megkeserítették a győzelem ízét. Azért egy idő után visszatértem, s négy éve Gyulán a világbajnokságon távlövészetben bronzérmet nyertem. Anyukám erre büszkébb volt, mint a saját aranyérmére. (Itt Fruzsi szeme befelhősödik.)

Feketében az iskolában, tánchoz extravagáns... A radikális váltás azt mutatja, hogy több ember is élhet bennünk.

– Ehhez képest most két centis glamúros műkörmöd van. Mit ne mondjak., hihetetlenül feldobja a fekete szettedet.

– Táncversenyen voltam a hétvégén Nagyszombatban a szlovák bajnokságon. Kilencedik lettem latin-amerikai táncokban. Fáradt vagyok, mert előtte meg Isztambulban képviseltem Szlovákiát. 

– Fényes Gatsby-ruhák és kézzel szőtt vászon. Hagyományőrzés és versenytánc: ég és föld a két világ. 

– Nem is annyira. Mindkettő a mozgáskoordinációra épít. A versenytánc a lábmunkát, a ritmust fejleszti, az íjászat a fókuszt erősíti, légzésszabályozásra, elmélyülésre tanít. De a táncban is szükséges a koncentráció, még ha robbanékonysággal is párosul. 

mozaikkarrier-bogar-fruzsina-allo-iskolas.jpg
Fehér ing: Second Hand, szoknya: New Yorker.

– Hogy zajlott az átlépés? Hisz mégiscsak idegen terepen törtél utat magadnak... 

– Kiskoromban szerettem illegetni-billegetni magam a tükör előtt. Hatévesen kezdtem el táncolni, anyu ugyanis észrevette, hogy jó a mozgásom. Így kerültem először Szőgyénbe Südi Iringó tánciskolájába, tizennégy éves koromtól pedig a komáromi ReDance-ben tanultam a szamba, a csacsacsa és más latin táncok lépéseit. Ezekből áll össze az az öt darab másfél perces koreográfia, amellyel táncpartneremmel kilépünk a táncparkettre. Ha valaki döntőbe jut, ötször egymás után mutatja be a produkcióit. Szünet nélkül.

– Három óra a sminkszobában, másfél perc a rivaldafényben. Megéri?

– Van olyan hónap, hogy egy versenyem van, de volt olyan hétvégém is, hogy három. A legrosszabb a reggel kilences kezdés, olyankor már hajnali hatkor el kell kezdeni a készülődést, a sminkelést.

mozaikkarrier-bogar-fruzsina-pottyos.jpg
Toalett Jay Gatsby partijáról... Fekete szett: New Yorker.

– Nem sok ez? Valóban ennyi időt követel az átváltozás?

– Először a hosszú hajat kell felfogni – és nem fonatba, mint a hagyományőrző versenyeken, hanem rafinált kontyba. Anyukám órákat tölt az Instagramon, követi a sztárfodrászokat, és próbálja ellesni a hajköltemények titkait. Sikerrel, de így is egy órába telik, mire eljutunk a csillogó hajlakkig. A táncversenyeken minden a ragyogásról szól. Ezután jön a smink, a speciális szemhéjtus, amiben akár búvárkodni is lehet, az alapozó, a púder, a pirosító, majd a végén az extrém műszempillák és az apró arcékkövek. A testalapozó, a bronzosító pedig az izomzatot emeli ki mozgás közben. A tánc extrém fizikai megterhelés, fontos, hogy a testalapozó ne kenődjön el, ellenálljon az izzadásnak, s nagy távolságból is látható legyen. S ezzel még nincs vége. A harmadik óra ahhoz kell, hogy anyukám felkenje rám a barnítót, tetőtől talpig, egyenletesen. Erre jön a csillogó bronzosító a ragyogó megjelenésért. Ha ezzel megvagyunk, már csak a ruhát kell felvenni, lehetőleg úgy, hogy ne fogja el a testfesték. (Egy grimasz elárulja: ez szinte lehetetlen küldetés.) A neheze ezután jön, majd este nincs fontosabb, mint az egészet „lesikálni” magunkról.

mozaikkarrier-bogar-fruzsina-allo-portre.jpg
Fruzsi hároméves korában már kaftánban és süvegben pózolt a családi fotókon. Az ezeréves viseletet az anyukája és a nagymamája varrta, egyforma köntösük azt szimbolizálta, hogy olyanok ők, mint a három testőr. Mindenhová együtt mennek, együtt versenyeznek.

– Sminkben szebbnek érzed magad?

– Sokáig nem volt önbizalmam. Hiába dicsértek, nem voltam elégedett azzal, amit a tükörben láttam. Egy piszkosszőke, kék szemű lány – egy a sok közül. Tizenöt évesen barnára, majd feketére festettem a hajam, amitől megjött az önbizalmam. Mellesleg – pedig még csak 18 éves vagyok – szeretem az eleganciát. Anyukám is ad magára, mindig tipp-topp. Egy vintage zakóban érkeztem a fotózásra, a nagynénikém ebben ballagott, még a nagymamámtól kaptam... A fehér ing nálam jolly joker, mellette szeretem fodros, masnis blúzokkal, ezüst ékszerekkel, bizsukkal feldobni a ruhatáramat. Beemeltem a bézst és a burgundit is, de a ruháim többsége még mindig fekete.

– Honnan vannak a szép fellépőruháid?

– Kéz alól veszem, de a következőt már varratni fogjuk. Vannak ismert magyar márkák, mint az Excellence vagy a Bakava, melyekre érdemes költeni.

Egy ruha nagyjából egy szezont bír ki, vagyis egy évet – azon belül bármennyi versenyt. Egy versenyre mindig kettőt csomagolok, hogy legyen tartalék, néha pedig több kategóriában is indulok. Az extravagánsan elegáns ruhák a kedvenceim: nagy, csillogó kövek, kivágott hát...

Fűszeres utazások

A Bogár szülők sokat utaznak, Kazahsztán, Japán, Dél‑Korea vagy Törökország a „munkás” úti céljuk, de mindig találnak arra időt, hogy bevásároljanak. Fruzsi apukája nemegyszer két próbafülke között sasszézik, mert egyszerre kér tőle tanácsot a felesége és a lánya. Az isztambuli Nagy Bazár az egyik kedvenc helyük, bőröndjükbe ugyanis mindig kerül fűszer. Az egész család szeret főzni, főleg ázsiai és indiai ételeket, Fruzsina barátja pedig az olaszos konyha híve. Bogárék nagy álma, hogy tavasszal a kertjükben egzotikus zöldségek, pak choi, okra vagy thai bazsalikom zöldüljön. Fruzsi már óvodás korában imádott „kuktáskodni”. Jövőjét mellesleg a katedrán képzeli el (jelenleg, ugye, gimnazista) spanyol–földrajz vagy spanyol–történelem szakos tanárként. A nyelvek közel állnak hozzá, mert segítenek abban, hogy a versenyismeretségek barátsággá mélyüljenek.

mozaikkarrier-bogar-fruzsina-ij.jpg
A képen a Bogár-féle magyar íj laminált faanyagból: ez Fruzsina szüleinek saját szabadalma. Pár nap alatt le lehet gyártani, sokat eladnak belőle, akár gyermekeinknek is megrendelhetjük. (bogararchery.sk)

Hogyan íjazunk?

Először fel kell ajzani az íjat, vagyis felhúzni az ideget. Akkor veszi fel az energiát, amivel ki tudja lőni a nyílvesszőt. A szarvak, a karok adják az energiát a vesszőbe, s akár háromszáz méterre gond nélkül el lehet lőni vele...

A lányok is megjelentek

Korjelenség, hogy fizikumban az iskolás lányok gyakran erősebbek, mint a fiúk. És ügyesebbek! Ma már több lány érdeklődik az íjászat iránt, mint fiú. A fiúgyerekek erőben egyre gyengülnek, 40 font helyett sokszor csak 35 fonterőt tudnak kihúzni.

elofizetes_uj_no_0.png

Janković Nóra
Cookies