Az incelek példájára mára megjelentek a femcelek, a magányos nők is. Különbség, hogy ők nem gyűlölködnek, mint a manoszféra főszereplői.
Nem vagyok szép, ezért senkinek nem kellek! A femcelek szintén feladták a párkeresést, mert úgy gondolják, nem elég szépek ahhoz, hogy egy férfi vonzónak találja őket – így aztán nem találnak párt, de még szexuális partnert sem. A femcelekben nincs férfigyűlölet vagy agresszivitás, sőt, igyekeznek megfelelni a férfiaknak: sminkelik magukat, plasztikáztatnak, hogy javítsanak előnytelen külsejükön. Ám mindezt hiába: hiába vetik be fegyverként a különféle szépségpraktikákat a férfiak figyelméért vívott csatában, mégis sikertelenek a kapcsolataikban.
Az incelek igazából nem ismerik el a femcelek létezését. Az incelek azt hangoztatják, hogy ma a nők jobb pozícióban vannak, mint a férfiak, mert azzal fekhetnek le, akivel akarnak. (Míg őket erőszakkal vádolják meg, ha a tettek mezejére lépnek.) A nők pedig, még a kevésbé jó nők is, úgymond válogatósak, nem mennek ágyba bárkivel – főleg velük nem.
A femcelek ugyanis tartózkodnak az egyéjszakás kalandoktól. Érzelmekre vágynak, s ódzkodnak a rossz szexuális tapasztalatoktól. Miért kéne nekik csak azért belemenni egy viszonyba, mert már rég feküdtek le valakivel? A rossz élmény nem élmény.
Vigyázz! Az inceleket nem szabad összemosni a magányos férfiakkal. A nőgyűlölet terjedése nem azt jelenti, hogy minden magányos férfi erőszakos. Viszont egyre több a magányos férfi, aki nem tudja, mit kezdjen a mai öntudatos nőkkel, akik tudják, hogy mit akarnak.
A visszautasításról
Más a nő, és más a férfi. Mindketten másként reagálnak a visszautasításra – ez már a neveltetésükből is adódik. A lányokat arra nevelik, hogy legyenek kedvesek, jókislányok, s jobban figyeljenek oda másokra, mint önmagukra. Ezért ők a visszautasításra nem dühvel, hanem befelé fordulással reagálnak. Elsősorban magukban keresik a hibát, míg a férfiak, akiket a siker hajszolására neveltek, akár mások kárára is, agresszívebben reagálnak, és másokat hibáztatnak a sikertelenségükért és a problémáikért.
Veszély a nagy szabadságban: mindenütt képek!
Manapság megnőttek az elvárások magunkkal és a világgal szemben. Körülöttünk mindenütt képeket látunk, melyek csábítanak: a nők csábosabbak, a férfiak maszkulinabbak, mint amilyenek mi vagyunk. A gyors randik korában könnyen élhetünk át olyan helyzeteket, melyek porig rombolják az önértékelésünket. S minél kevesebbre tartjuk magunkat, annál inkább azt gondoljuk, hogy nem sokat érünk, hisz senkit nem tudunk vonzani. Bekerülünk egy ördögi körbe: minél esélytelenebbnek érezzük magunkat, annál kevésbé hisszük el, hogy valaki éppen ránk vágyik. S minél inkább ilyeneket érzünk, annál kevésbé leszünk külsőleg vonzóak.
Kivetítés vagy projekció
Carl Jung és a modern pszichológia azt mondja, hogy a külsőnk tudattalanul is a bensőnk tükre. Az „ami belül, az van kívül” elve a kivetítés működését írja le. Ha belül haragosak vagyunk, a világot is haragosnak látjuk, aminek folytán egyre több kritikus helyzetet vagy konfliktust fogunk megélni. „Ő a rossz, a gonosz, a támadó, én csak védekezem!”, mondogatja ma az incel férfi.
A haragot áthelyezzük egy külső személyre, kivetítjük a másik emberre ahelyett, hogy magunkban ismernénk fel a dühöt vagy épp a tehetetlenséget. Erre a kivetítésre az a megoldás, hogy tudatosítom: a dühöm csak a bensőm tükörképe. Ezért elkezdem magamat és másokat is másképpen, igazabbul látni.
A közelség szorongató lesz! A visszautasítás életünk része
Ha valaki nagyon bezárkózik, annak az a következménye, hogy kevésbé szerez jártasságot az emberi kapcsolatokban. Így nehezebben fog közel kerülni ahhoz az emberhez, aki megtetszik neki, mert a tapasztalatlansága miatt szorongani fog. Ezért aztán vagy elkerüli az ilyen helyzeteket, vagy ha belemegy, akkor a szorongása miatt nem fogja tudni önmagát adni. Mindkét lehetőség ellehetetleníti, hogy egy szép emberi viszony alakuljon ki.
Ami dühít, az tanít. Ebben a folyamatban segíthet például az önismeret.
Nyitni jó!
Ha valaki magába zárkózik, akkor nem fog tudni változtatni az életén. A nyitás viszont magával hozza a visszautasítás kockázatát. A visszautasítás viszont része az életnek! Nem tetszhetünk mindenkinek, nem passzolhatunk mindenkivel. Nem is baj ez, a többségnek elég, ha van egy igazi párja és pár barátja. Az élet része a csalódás, nem mindjárt jön el az igazi, sőt, sokszor több igazi van, s párra is csak a csalódások tengerén át találhatunk. Hiszen erről szólnak a filmek, erről énekelnek a slágerekben. (Természetesen nem a nőgyűlölő slágerekben...)
