Gergely Papp Adrianna Debrőd polgármestere. Egyszerre vezet települést, szervez közösséget, nevel két lányt, ápol családi örökséget és próbál helyet követelni a nőknek egy olyan politikai térben, amelyik még mindig csak a férfiak nyelvén beszél. Aki kimarad, az lemarad, ezért van szükség női képviseletre.
A felvidéki közéletben kevés olyan nő van, aki húsz éve folyamatosan jelen tud maradni a politikában úgy, hogy közben ne veszítse el saját hangját. Gergely Papp Adrianna ilyen. Az idei választásoknak nagy a tétje, mert a Kassa megyei képviselőségért is küzd. 2022-ben sikerült megugorni – most megint hajráznak, hogy bejussanak. A Kassa környéki járás falvai körgyűrűt alkotnak Kassa körül. Mint mondja: köztük vagy húsz magyar falu van. "Itt is érvényes, hogy csak akkor gondolnak ránk, ha ott látnak bennünket az asztalnál. Aki kimarad, az lemarad. Akarjuk, nem akarjuk, ez itt is igaz."

– Húsz éve polgármester Debrődön. Ennek mi a története? Ha jól tudjuk, édesanyja örökébe lépett...
– Tizenegy évig kint éltem Londonban, marketinget, menedzsmentet tanultam, üzleti tanácsadással foglalkoztam. Aztán édesanyám halálhíre hazaszólított. Egyedüli gyerek vagyok, sok mindent el kellett rendezni, így hazatértem. Abban az évben voltak voltak a helyhatósági választások voltak. Apukám és a falubeliek biztatására elindultam én is, és legnagyobb meglepetésemre nyertem. A debrődiek méltónak találtak.
– Nem tartott a váltástól? A bankszektorban dolgozott, az kicsit más, mint egy közfunkció?
– Nem úgy tekintettem erre az egészre, mint valami nagy váltásra. Tudtam, hogy ez egy közszolgálat. Azt láttam gyerekként, hogy anyukám hétvégén is dolgozik, este is telefonál, emberekkel foglalkozik. Nekem a polgármesterség nem a hatalomgyakorlással volt egyenlő. Ez a munka rengeteg adminisztrációval, idegeskedéssel jár. Kis falvakban különösen, ott nemcsak vezetni kell, hanem egy személyben kell lenni pszichológusnak, szociális munkásnak, rendezvényszervezőnek. És őszintén? A nők ebben sokszor jobbak a férfiaknál. Látom a környezetemben is. Ahol férfi polgármester van, ott gyakran a titkárnő viszi a projekteket. Nálunk én viszem. A női polgármesterek általában sokkal több láthatatlan munkát végeznek el.
– Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Hogy foglalkozol a „tyúkperekkel” is. Azaz a szomszédok közötti konfliktusokkal, az idős emberekkel, családi problémákkal. A férfiak sokszor mindezt nem érzik olyan fontosnak. Pedig egy falu vezetése akkor működik olajozottan, ha ezekre az apróságokra is odafigyel valaki.
– Mit kell tudni Debrődről?
– Pici falucska vagyunk Szepsi meg Jászó között, 400 lakosunk van. Mi vagyunk a legészakibb magyar falu az egész Kárpát-medencében.
– Hol dolgoznak a debrődiek?
– Mivel nem vagyunk messze Kassától, sokan ingáznak, és az ottani gépiparban, szolgáltatásokban dolgoznak – most szeptemberben elindult a munka a hatalmas Volvo-gyárban is.
Debrőd látképe: idilli falukép, juhokkal. A faluban ősi mesterségnek számított a juhtenyésztés? Adrianna férje is mezőgazda, juhokkal és sajtkészítéssel foglalkozik.
– Ön sokszor és sokat beszél arról, hogy ugyan már van pár nő a politikában, de egy idő után elveszítik a saját hangjukat.
– Mert ez történik. Nem csupán az a cél, hogy legyenek nők a politikában. Hanem hogy nőként maradjanak ott jelen. Ha kevés nő van egy közegben, kénytelenek alkalmazkodni a férfistílushoz. Ugyanúgy kell beszélni, viselkedni, ugyanazokat a vicceket kell végighallgatni. Rengetegszer ültem a politikai üléseken úgy, hogy egyedüli nő voltam a társaságban. A harmadik üveg bornál már olyan beszélgetések mentek, hogy majdnem felálltam. Ennek ellenére csak mosolyogtam, visszaszóltam és helytálltam. Sajnos, ez addig nem fog megváltozni, amíg a nők nem lesznek nagyobb számban jelen a döntéshozatalban.
– Mi mindent lát másként egy nő?
– Egy férfi és egy nő nem ugyanazokat a dolgokat veszi észre. A speciális női szempontok figyelembevétele nélkül igenis hiányos marad a világ működése. Egyszerűen más tapasztalatokkal, más érzékenységgel és más fókuszpontokkal élünk. És egy jól működő közösséghez mindkét világlátásra szükség van. A női tapasztalat azonban hiányzik a politika világából. Ahol csak megfordulok, egyre inkább azt látom, a hátteret szinte mindenhol nők viszik. Ők azok, akik csendben előkészítik a folyamatokat, ügyeket karolnak fel – sokszor saját élettapasztalatukból kiindulva. Legutóbb Budapesten találkoztam egy különösen inspiráló kezdeményezéssel. Az egyszülős családok támogatását egy Nagy Anna nevű nő indította el, akinek nincs politikai vagy közéleti pozíciója. Egyedülálló édesanyaként egyszerűen megtapasztalta, hogy milyen kevés figyelem és segítség jut azoknak, akik egyedül nevelik gyermeküket. Ebből a személyes tapasztalatból született meg egy mozgalom, amely azóta országos hálózattá nőtte ki magát.
Gergely Papp Adrianna a Magyar Szövetség Nőtagozatának elnöke. A Nőtagozat egy olyan szervezet, amely kifejezetten a nők és a női látásmód köré épül, s minden évben megszervezik például a menstruációs szegénységben élő nők számára az adománygyűjtést. Az „Egy táska női szeretet” mozgalom ennek érdekében gyűjtőpontokat hozott létre az országban.
A menstruációs szegénység ellen küzdő Egy táska női szeretet kampány kapcsán mi is gondolkodunk egy hasonló közösségi rendszer felépítésén, mint amit Budapesten láttunk – folytatja Adrianna. – Igazság szerint volt idő, amikor egyszerűen viccet csináltak az Egy táska női szeretet programunkból az elnökségi férfiak, mert egyszerűen nem értették, miért fontos ez az ügy…Visszatérve az egyszülős központokhoz: munkájuk annyira újszerű, hogy még az ENSZ-be is meghívták őket. Ők azt hitték, tanulni mennek oda – végül azonban őket kérdezték. Kevés helyen foglalkoznak ugyanis ilyen tudatosan az egyszülős családokkal. Szemléletváltás volt az is, hogy nem „csonka családként” beszéltek ezekről a családokról, hanem egyszülős családként. Hiszen a gyermeket ugyanúgy szülői szeretetben nevelik – akár jelen van az édesapa, akár nincs. A statisztikák szerint az esetek többségében ugye az anya marad egyedül a gyermekkel. Viszont itt a hangsúly nem a hiányon, hanem az erőn és az újrakezdésen. A legelső problémák között az egyszülős szülők azt nevezték meg, hogy fokozatosan kiesnek abból a közösségi életből, amelynek korábban családként természetes részei voltak. Egy bál, egy közös program vagy akár egy egyszerű társasági esemény is egészen más kitettséget jelent egyedülállóként. Sokan nem mernek egyedül megjelenni, és vannak közösségek, ahol ezt még ma sem könnyű felvállalni. Éppen ezért jöttek létre ezek az egyszülős központok: hogy legyen egy hely, ahol senkinek nem kell magyarázkodnia, ahol valódi megtartó erő várja őket. Ma már több ilyen központ működik Budapesten, Erdélyben és sok vidéki városban is. Beszéltem olyan nővel, akit a saját családja tagadott ki azért, mert elvált… Talán éppen ezért van akkora jelentősége azoknak a nőknek, akik nemcsak felismerik a problémákat, hanem közösséget, kapaszkodót és reményt is építenek köréjük. A nőknek valahogy fel kéne ismerni a saját hatalmukat, hisz a világ fele nő, a világot vagy saját kisközösségeinket irányító döntéseknél még sincsenek jelen.
– Sokszor sajnos maguk a nők sem bíznak a nőkben…
– Ez az egyik legfájóbb tapasztalatom. Felmérések is mutatják, hogy a nők gyakran nem szavaznak nőkre. Nem bíznak bennük és nem tartják őket kompetensnek. Patriarchális rendszerben nőttünk fel, ezt a féle hozzáállást nagyon mélyen belénk nevelték. Még a nők többsége is úgy véli, hogy a politika férfiterep, miközben rengeteg tehetséges nő van, aki alkalmas lenne vezetőnek, de otthon nem támogatják. Vagy pedig ő nem meri elhinni magáról, hogy mi mindenre lenne képes. Ismerek nőket, akik fantasztikusan szerveznek közösségeket, programokat, rendezvényeket. És amikor megkérdezem, miért nem vállalnak nagyobb szerepet, azt mondják: „A férjem nem szereti, ha sokat járok el otthonról.” Sokan mondják válaszképp: „Úgyis a nők irányítják otthon a férfiakat”. Nem igaz. Lehet, hogy este a feleség meggyőzi a férjét valamiről, de másnap a férfi visszamegy a férfias politikai közegbe. Ha ott ül mellette a nő, akkor legalább esélye van neki is felszólalni. Nekünk, nőknek, össze kell fognunk és felkarolnunk egymást, még akkor is, ha nem értünk mindig mindenben egyet.
– Mit lát a nőket érő erőszakkal kapcsolatban?
– Azt, hogy a rendszer sokszor nem érti meg ezeket a nőket. Pedig elsősorban nem ügyvéd kellene nekik, hanem valaki, aki segít nekik megérteni, hogy ami velük történik, az nincs rendben. Valaki, aki segít visszaadni az önbecsülésüket. Mert hiába intéz valaki távoltartást, ha a nő másnap visszamegy a férjéhez, mert lelkileg teljesen függ tőle.
– Mit gondol a mai fiatal lányokról?
– Nagyon nehéz helyzetben vannak. Egyszerre akarják őket erős nőnek és tökéletes külsejű árucikknek nevelni. A TikTok, az Instagram rettenetesen erős nyomást helyez rájuk. A másik veszély a hamis aktivitás. Posztolunk valamit, lájkolunk két ügyet, és azt hisszük, tettünk valamit. Pedig valódi közösségeket építeni sokkal nehezebb. Nekem is van két lányom, és igyekszem bevonni őket a fontos ügyekbe, akár azáltal is, hogy nem zárom ki őket a beszélgetésekből. Igyekszem megtanítani nekik, hogy merjenek beszélni, és ne féljenek kérdezni. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy gyerekeinket nem alacsonyítjuk le, és nem kiabálunk velük minden rossz mozdulatukért, mert így csak azt érjük el, hogy inkább ne is akarjanak nekünk elmondani semmit. Partnerként kell kezelnünk őket, úgy kell kommunikálnunk velük, mint a „kis felnőttekkel”, és ezáltal sokkal nyitottabbá válnak a fontos ügyek felé. Már gyermekkorban el kellene kezdeni hát formálni lányainkat, mert a minták, amelyekben felnövünk, sokkal mélyebben meghatároznak bennünket, mint hinnénk. Sokan például úgy érzik, hogy akkor tesznek a legtöbbet a világért, ha kizárólag az otthonuknak és a gyermekeiknek élnek. És ebben természetesen van igazság: egy szeretetteljes, jól működő család óriási érték.
Közben gyakran emiatt a szemlélet miatt éppen azok a tehetséges, szervezőkész női energiák vesznek el a társadalom számára, amelyekre a közéletben, a közösségekben vagy akár a helyi ügyekben is nagy szükség lenne. Egy nő igenis lehet egyszerre gondoskodó anya és aktív közösségi szereplő. A kérdés sokszor nem az, hogy képes lenne-e rá, hanem az, hogy kap-e hozzá elég támogatást.
Ezért olyan fontos a családi háttér, mert ha valaki olyan közegből érkezik, ahol természetes a női önállóság és szerepvállalás, sokkal könnyebben hiszi el magáról, hogy helye van a közösség formálásában is. A mai negyvenes generáció gondolkodását már nagyon nehéz alapjaiban megváltoztatni. Persze, ha valaki nyitott a változásra, örömmel támogatjuk, de a valódi fordulatot valószínűleg a fiatalabb korosztály hozhatja el. Mert a jövő nem attól lesz kiegyensúlyozottabb, hogy a nők pontosan olyanok lesznek, mint a férfiak, hanem attól, hogy meg tudják élni és merik képviselni a saját női értékeiket, látásmódjukat és erejüket.










