Sok évvel ezelőtt előszeretettel végeztem el úgy a házimunkát, hogy közben unaloműzőként bekapcsoltam a tévét. Így a munka is haladt, s egy-egy érdekesebb műsornál még rövid pihenőt is tartottam. Ilyen volt a Gyűjtögetőkcímű program, ahol profi takarítóbrigádok segítettek megszabadulni a felgyülemlett tárgyaktól, szeméttől és koszhegyektől az arra rászorulóknak.
A tévéműsornak köszönhetően amerikai vagy nagy-britanniai otthonokba nyerhettünk betekintést. A fejlett nyugati társadalmak egyes területein ugyanis a gyűjtögetés problémája már 20-30 évvel ezelőtt óriási méreteket öltött. De valójában miről is van szó? Érint ez minket egyáltalán? Ennek próbáltam utánajárni.
A gyűjtögetés netovábbja
Talán a szörnyülködés a legmegfelelőbb szó annak kifejezésére, mégis mi szögezett le a tévé elé. Egyszerűen nem fért a fejembe, mi történhetett az emberek életében, hogy a műsorban bemutatott állapotba jutottak. Tonnányi szeméthegyek egy háromszobás lakásban, ahol a szőnyeget talán már hosszú évek óta nem látta a tulajdonos. Mindenhol magazinok, könyvek, dobozok, ruhahegyek, törött tárgyak, nem működő háztartási gépek – s még sorolhatnám. Ha kert vagy akár egy kis udvar is tartozott a lakáshoz, az éppen úgy nézett ki. Autóroncsok, műanyag flakonok – s közöttük egy szűk út, amely a lakáshoz vezetett. És ez még csak a jéghegy csúcsa!
A hányinger akkor kapott el, amikor kiderült: kisállat is lakik a tulajdonossal ‒ sok esetben nem is egy. Mindenhol állatürülék, évekkel ezelőtt megbontott konzervek, bogarak, lárvák… Inkább nem is ragozom tovább. A tévéképernyő előnye, hogy a szag nem jön át rajta (azt hiszem, abban a pillanatban ki is kapcsolnám). Így is voltak olyan esetek, amelyek felett egyszerűen nem tudtam csak úgy átsiklani.
Mi kell ahhoz, hogy valaki ide jusson? Mert ez az állapot igazából az ember életét tükrözi...
Mindig van oka a gyűjtögetésnek
A műsorból szinte minden esetben az derült ki, hogy az illető, aki a gyűjtögetés rabjává vált, valamilyen máig feldolgozatlan traumát élt át. Lehetett az válás, szülő vagy más családtag elvesztése. Gyakran visszatérő történet volt a magára maradt férfi elindulása ezen a lejtőn, ami ahhoz vezetett, hogy 10-15 év múlva a sok felhalmozott szeméttől már nem lehetett kinyitni a szobák ajtaját.
Megdöbbentő volt a válasz arra a kérdésre, hogy mégis hogyan kerül egy lakás ilyen állapotba: az érintettek ugyanis észre sem veszik, mi történik körülöttük. Nagy részük mindössze annyit észlel, hogy egyre kevesebb az üres hely; a tisztálkodást egy idő után nyilvános mosdóban oldják meg, de nagyon sokáig még így sem tűnik fel nekik, hogy nagy a baj. Sem nekik, sem a környezetüknek. Amennyiben mégis ráeszméltek, egyetértettek abban, hogy egyedül képtelenek kiutat találni a problémából, segítség nélkül nem tudják ezt megoldani. Ha egyáltalán sikerült eljutniuk erre a pontra – mert sok esetben az önkormányzat kilakoltatással fenyegette az ilyen lakókat, s az ingatlanra lebontás várt, mert a gyűjtögető életmód teljesen tönkretette az épületet. Többszöri figyelmeztetés után kénytelenek voltak profi takarítóbrigádot fogadni, hogy megoldják ezt a problémát. Legalábbis külsőleg.
A segítők
A profi takarítóbrigád abban segít leginkább, amire az illető egyedül képtelen ‒ elkezdik a takarítást. Kívülállóként nem érintettek; nekik nincs szó emlékekről, egyesével hazahordott tárgyakról, melyekhez az ember ragaszkodik. Az egyik epizódban tökéletesen megfogalmazták ezt a jelenséget: a személy eggyé válik az őt körülvevő tárgyakkal. A részei lesznek. Ezért nem tud megválni még a legkisebb papírfecnitől sem. S itt jön képbe – jobb esetben – a lelki segítség. Míg a takarítók lapáttal hányják az évek alatt felgyülemlett szemetet, a segítségre szoruló emberrel pszichológus, terapeuta foglalkozik.
A szakember legfontosabb feladata a takarítás napjaiban nem az, hogy segítsen feldolgozni egy régi traumát. Az elsődleges cél mindig a meggyőzés arról, hogy meg kell válni a tárgyaktól. Erre pedig sokféleképpen reagálnak az emberek. Van, aki sarokba szorítva érzi magát, makacs lesz, és elküldi a takarítókat jó messzire. Csakhogy előbb-utóbb meg kell értenie, hogy ez nem ellene, hanem érte, egy jobb élet érdekében történik. Van, aki egyesével átnézi a holmikkal teli zsákokat, és – becsapva mindenkit – kimenekít egy csomó dolgot a konténerből. Előfordult olyan eset is, amikor az illető szépen lassan áthordta a cuccait egy bérelt raktárba – kiderült, hogy három ilyen is van a nevén szerte a városban!
Minden elismerésem az előtt, aki ilyesfajta takarítómunkát végez, mert nem elég, hogy óriási kupiból kell rendet teremtenie, még hátráltatják is, sőt: nem egyszer fenyegetés, vád éri, amiért engedély nélkül dob ki tárgyakat. S közben azt is el kell viselnie, hogy a gyűjtögető végig ott ül a nyakán, sasszemmel figyel mindenre, de ‒ mint észrevettem ‒ aktívan nem segít a munkafolyamatban. Csak ül a kis foteljában, vagy mászkál fel-alá, mint a dühödt vad.
Konkrét segítség
Krisztina egy Amerikában élő magyar hölgy, aki munkája mellett gyűjtögető öregeknek segít kitakarítani a lakásukat. Sajnálja őket, s megérti, hogy egyedül nem tudnak mit kezdeni a kialakult helyzettel. Sokszor neki is felfordul a gyomra, de mint a videóiban mondja, nem szabad ítélkezni. Soha nem lehet tudni, mit kellett azoknak az embereknek átélniük, és mi vezette őket arra, hogy koszban és szemétben tengessék öregkoruk napjait. Krisztina azt is elmondja, hogy a munka végeztével mindig nagyon hálásak neki. Van, akivel rendszeresen tartja a kapcsolatot, és segít, hogy ne csússzon bele megint a gyűjtögetés csapdájába. Ezek az emberek tenni akarnak azért, hogy jobb életük legyen, és szembe mernek nézni a gondjaikkal.
A gyűjtögetés tárgya
Tulajdonképpen teljesen mindegy, mi az. A magazinok gyűjtése harminc éve még hétköznapi hobbinak tűnt, de abban az esetben már nem az, amikor kétméteres hegyekben áll a háromszobás lakásban. Baleset- és tűzveszélyes. Ha ezt nem ismerik fel, az már nem számít ártalmatlan kedvtelésnek. S amikor az illető egész élete az körül forog, hogyan halmozzon fel még több tárgyat, akkor már egészséges mentalitásról sem lehet beszélni. A mi időnkben is volt a bélyeggyűjtéstől kezdve a szalvétagyűjteményig minden. Sőt, az igazán szenvedélyes gyűjtők bizony sok pénzt és energiát áldoznak a hobbijukra, s a kollekciójuk boldoggá teszi őket. De nem veszi át az életük felett az uralmat.
A gyógyulás folyamata
A lakás tipp-topp, minden csillog, bár sokszor kopottas a megviselt berendezés – mégis élhető a környezet, és ez a lényeg. De ez csak az első lépés. Jó, ha a gyűjtögetésre hajlamos emberek közben beismerik, hogy a problémát igenis meg kell oldaniuk – ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpörnék. Mivel ez a lépés sokszor kimarad, bizony nagy arányban történik visszaesés. Ha a takarítók több év eltelte után ellátogatnak a kitakarított házba, sokszor azt tapasztalják, hogy a rendetlenség akár még nagyobb méreteket is öltött, mint az első esetben. Persze pozitív példa is akad, ahol valódi gyógyulási folyamat kezdődik meg azzal a bizonyos első lépéssel. Nem szabad ítélkezni, sokszor valóban mindent elkövetnek a javulás érdekében, több-kevesebb sikerrel.
A gazdag Nyugat
A gyűjtögetés csak a gazdagabb nyugati országok problémája lenne? Rákerestem, s elképedtem. Magyarországon az elmúlt években egy egész iparág épült ki extrém takarítóbrigádokból. Tehát köztünk is élnek gyűjtögetők! Lehet, hogy a szomszéd néni az, aki csak résnyire nyitja az ajtaját, ha beszédbe elegyedünk vele, vagy a nagyszüleink mellett élő özvegy, akinek az udvarát felveri a gaz, és az ablakai el vannak sötétítve.
Sokan talán még azzal sincsenek tisztában, hogy segítségre szorulnak, csak valami nagy nyomást éreznek, amivel nem tudnak mit kezdeni.
Tiszta életkörnyezet
Alapvető emberi jog, hogy szép, tiszta környezetben éljük le életünket. De ez nem megy mindenkinek olyan egyszerűen. Ne ítélkezzünk, csak járjunk nyitott szemmel. Érdeklődjünk a mellettünk lakó emberek iránt, foglalkozzunk a közelünkben élőkkel. Sajnos az érintettek családja sokszor nem is tudja, milyen körülmények között élnek a szeretteik, mert nem látogatják őket. A távol élő gyerek hiába hívja fel az anyját születésapján és karácsonykor – arról nincs tudomása, hogy a magatehetetlen asszonyt lassan belepi a szemét. Szomorú.
