Idén immár tizenegyedik alkalommal került sor szépségversenyünkre, amelyet a ’90-es években azért indítottunk, hogy a hazai magyar lányok is lehetőséget kapjanak a szépség világában. Az Új Nő és a Kalypso ügynökség által meghirdetett Új Nő Szépe 2007-nek ismét a Komáromi Jókai Színház adott otthont.
A rendezvény iránt most is óriási volt az érdeklődés. A jegyek már elővételben elkeltek, így nem csoda, hogy május 12-én zsúfolásig megtelt a nézőtér: rokonok, barátok, érdeklődők kísérték figyelemmel, vajon ki lesz a győztes. Az est háziasszonya Eva Mihočková volt, a házigazda szerepét pedig Grendel Gáborvállalta magára. A fergeteges műsorban fellépett a Jumbo táncegyüttes, Martin Madej, és nem utolsósorban Tóth Vera, 2004 hangja. A 14 döntősből 20 tagú zsűri választotta ki azt a három lányt, akiknek a fejére került a korona.

ÍME, AZ EREDMÉNYEK:
Az Új Nő Szépe 2007 győztese a nagylúcsi Csóka Mária lett.
Első udvarhölgy: Mészáros Katalin (Imely)
Második udvarhölgy: Alföldi Csilla (Sókszelőce)
Az olvasók szépe: Poór Klaudia (Galánta)
A legszebb haj címet Kovács Viktória (Ebed) kapta
Fotó: @Dömötör Ede, Renczes Péter
A lányokat az Esoline öltöztette – egy kollekciót kiegészítőkkel haza is vihettek.

A győztesek: Mészáros Katalin, Csóka Mária, Alföldi Csilla.
Poór Klaudia, az olvasók szépe

Grendel Gábor és Nagyvendégi Éva
Tóth Vera énekel
Jumbo











