Kovács Katalin ma a világ egyik legjobb kajakosa. Az olimpián párosban a dobogó legfelső fokára állhatott.
Kitartó és szívósember, emellett gyönyörű nő.
Van-e élet az olimpia után, s az milyen lehet? — kérdeztük tőle.
— Mint az olimpia előtt — mondja mosolyogva. — A nyáron volt időm kicsit pihenni, nyaralni, de utána újra kezdődtek az edzések, hiszen világbajnokság idén is van. Tudom, hogy Athénben a négyes ezüstérme arany is lehetett volna, de a sport már csak ilyen: semmire sincs százszázalékos garancia. A rengeteg munkára sem.
— El tudod képzelni azt az időt, mikor majd nem ülsz naponta hajóba?
— Persze. Ábrándozom róla. Hogy egyszer majd a csemetéimmel futkározok a kajakok körül. Remélem, ennek is eljön az ideje.
— Szerinted melyek a jó és a kevésbé jótulajdonságaid?
— Szerintem egészen mást gondolok magamról én, és egészen mást a környezetem rólam. Sajnos, sokáig örlődöm a problémákon magamban hordozgatom őket. Viszont nem vagyok haragtartó. Nem kertelek, megmondom, mi a gond. És azt hiszem, könnyen alkalmazkodom.
— Öten voltatok az olimpiai csapatban. Van barátnőd a lányok között?
— Mindannyian jóban vagyunk, de nem beszélhetek igazi barátságról.
— Hogyan kezelitek a konfliktusokat? A hajóban elég közel ültök egymáshoz...
— Vannak konfliktusok. Ebből a szempontból könnyebb télen, mert akkor edzés után hazamegyünk a szeretteinkhez. Viszont a tavasz és a nyár kemény időszak. Például tavaly februártól folyamatosan edzőtáboroztunk, másfél hónapokat töltöttünk külföldön. Ilyenkor sokat kell nyelni. Persze, ahogy én lenyelek sérelmeket, ugyanúgy mások is tűrnek velem kapcsolatban. De a lányokkal már megtanultuk egymás nyelvét. És tudjuk kezelni a feszültségeinket. Az eredményeink ezt igazolják.
— A konfliktust azonnal orvosoljátok, vagy előbb besöpritek a szőnyeg alá?
— Nem szeretjük egymást kerülgetni: rögvest tisztázzuk az ügyet, amint kiszállunk a hajóból. Egyébként általában apróságokról van szó, amelyeket olykor felnagyítunk. Mikor aztán lehiggadunk, jót nevetünk.
— Az olimpiai válogatón Janics Natasa legyőzött téged, így ő indulhatott egyéniben Magyarország színeiben. Viszont párosban közös hajóba ültetek. Meg lehet ezt élni súrlódások nélkül?
— Azt senki nem várhatja tőlünk, hogy együtt járjunk moziba. De komoly ellentétek azért nincsenek, mert akkor nem tudtunk volna egy hajóba ülni. A sport ilyen szinten már nem arról szól, hogy én megsértődöm a másikra. Natasa megvert engem a válogatón. Ennek persze nem örültem, de mikor közös hajóba ültünk, közös lett a cél is.
Mindent megtettünk annak érdekében, hogy jól menjen a hajó. Tisztában vagyok vele, hogy ha eredményeket akarok elérni, akkor nem a barátnőmmel szállok közös kajakba, hanem azzal, akivel a leggyorsabban megy a hajó előre.
— Mit jelent egy kemény sportot űző lány számára a nőiesség?
— Rendkívül fontos számomra. Imádok öltözködni. Bár sokan azt gondolják, hogy egy kajakos lány csak férfias lehet. Tény, hogy erő kell a sportunkhoz — de „civil-ben“ nő vagyok. Nőies nő. Az, hogy erős vagyok, nem azt jelenti, hogy férfias vagyok és csúnya.
— Egy erős nő erős férfit kíván maga mellé?
— Azt a férfit szeretem, aki mellett maximálisan nőnek érezhetem magam. Nem szoktam első látásra beleszeretni valakibe, az első lépés a barátság.
— Mint a pároddal, Hoffmann Ervin kenussal?
— Igen. Máig sok türelemre van szükségem a részéről, főleg az edzőtáborok miatt. Szerencsére sokáig ő is így élt, ezért pontosan érti a helyzetemet. Iszonyú telefonszámláink vannak, de valamit valamiért.
— Tehát ez nem okoz nehézségeket.
— Azt nem mondhatom, hogy nincsenek konfliktusaink. Az összezördülések hozzátartoznak egy kapcsolathoz. Ami nembaj, mert utána legalább kiderül, hogy jobban is lehetne csinálni.
— Van-e élet az élsport után?
— Elvégeztem a Testnevelési Főiskolát, és most ugyanott a sportmenedzsment-rekreációs szakot hallgatom. Tehát mindenképpen a sport az, amivel ki szeretném tölteni az élsport utáni életemet.
Bartal Tímea
