Egy őszinte, humoros visszaemlékezés arról, hogyan formálta egy anya különös bölcsessége (és néhány tudatos mulasztása) a szerző felnőttkori viszonyát a pénzhez, a férfiakhoz és a háztartáshoz – bebizonyítva, hogy nem minden örökséget érdemes továbbadni.
Senki sem ismeri annyira a gyermeket, mint a saját szülei. A szülői szeretet, figyelem és gondoskodás egy életre szól, tehát a szülői szerep egyszeri és megismételhetetlen. Ez a szerep azonban az élet folyamán sokat változik.
Olvasónk hosszú és nehéz utat járt be a mellműtétjétől a helyreállító beavatkozásig. Története nemcsak a testi gyógyulásról szól, hanem a család támogatásáról, a lelki talpra állásról és arról is, miért fontos nyíltan beszélni az ilyen élethelyzetekről.
Olvasónk azzal szembesült, hogy talán nem ismeri olyan jól a férjét, mint hitte – és nem tudja, a leleplezés, a megbocsátás vagy a továbblépés lenne-e a helyes út.
Azóta sokszor elgondolkodtam azon, hol hibáztam. Miért nem vettem észre az árulkodó jeleket? Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a mai világban ilyesmi megtörténhet. Pedig megtörtént. Pedig a verbális abúzus is abúzus. A szavak is ütnek.
Nincs új a nap alatt, a divatra ez különösen igaz. Nem lehet akképp megújulni, hogy ne használjuk ismét a régi korok jól kitalált, bevált formavilágát. Kis válogatás a trendekből a Langelato fagyik társaságában.
Olvasónk biztos volt benne, hogy megtalálta a nagy Ő-t, és már közös jövőjüket tervezték, amikor egy váratlan SMS megingatta a kapcsolatukba vetett bizalmát. Vajon elég a szerelem és a megbocsátás ahhoz, hogy egy ilyen csalódás után ugyanúgy folytatódjon minden?
Olvasónk és vőlegénye biztos alapokon álló közös életet építettek fel, mégis úgy érzik, ideje lenne továbblépniük. Külföldön szeretnének munkát vállalni, ám hiába mozgósították ismerőseiket és böngészték végig a hirdetéseket, egyelőre nem találták meg a megfelelő lehetőséget.
