A krétafestékkel új időszámítás kezdődött. Ha van két órád, hipp-hopp, seperc alatt átfested a nagyi régi asztalát. Bezzeg régen! Az asztalhoz festőt kellett hívni, előtte szálirányban át kellett csiszolni, alapozófestéket kellett használni és a többi. Amatőr nemigen foghatott hozzá. Hát még nő! Bezzeg ma! Biztosan nem véletlen, hogy az Annie Sloan festéket is egy nő találta ki.

Annie Sloan egy ügyes hölgy Nagy-Britanniából, aki huszonöt évvel ezelőtt chalk paintnek, vagyis krétafestéknek nevezte el találmányát, mert száradás után olyan matt, mint a kréta. Vizes bázisú, és természetes alapanyagokból készül, csodálatos színekben. És egyszerű vele dolgozni. Szinte semmiféle előkészítést nem igényel a felület, amire kenjük, legyen az fa, fém, műanyag, textil, agyag. Még kárpitot is lehet vele festeni. Azóta, persze, léteznek más márkájú krétafestékek is, nem csupán az Annie Sloan. Amiben még verhetetlenek, hogy teljesen antik hatást is el lehet velük érni. 

regibol-ujat-kezdo.jpg
Harcsa Anikó

Újjászületés

Nekünk is van egy Anikónk, aki esküszik a krétafestékre: Harcsa Anikó (36) Gútáról. Annie Sloannal együtt vallja, hogy nincsenek limlomok, mert a lestrapált bútorokba lelket lehet lehelni. Az otthoni bútorfestés ma már egyszerű és szórakoztató foglalatosság! Anikó hat évvel ezelőtt kezdett el bútort festeni. Hobbinak indult, s mára szívszerelem lett belőle. Azóta a gyerekzsivaj után (nevelőnő a foglalkozása) a ház mögötti műhelyébe siet, és ott alkot tovább, csendesen. 

Nevelőnő és bútorfestő. Kettő az egyben?

– Igen, és jól megy együtt. Losoncon végeztem, óvónő és gyermeknevelő szakon.

A gútai szabadidőközpontban dolgozom. A terveim között szerepel egy látványműhely. És üzletet is szeretnék, ahol a saját kis bútoraimat szeretném árulni.

Mikor kezdődött a nagy „bútorszerelem”?

– Gyerekkorom óta vonz a kézművesség. Talán, mert a nagyapám kosárfonó volt, édesapám pedig a mai napig szobafestőként dolgozik. A húgommal mindig mindent átfestettünk. Mindig is érdekeltek a színek és a minták. Mint egy kincskereső, mindig azt kerestem-kutattam, mit rejt a kis poros padlásajtó, mi lapul a régi fiókokban, a nagymama stelázsiján. 

Mi volt az első átfestett darabod?

– Párommal közös otthonunkkal együtt adták a konyhabútort. Nem igazán tetszett, így rögtön elhatároztam, hogy átfestem. Mindenki le akart beszélni. Emlékszem, a tévében épp a hoki-világbajnokság zajlott, és ahogy sorjáztak a meccsek, a párom és testvére mindennap kijöttek a konyhába megnézni, hol tart a nagy átalakítás. Egyre jobban tetszett nekik! A barátnőim rögtön megkértek, hogy fessek át nekik is ezt-azt.

regibol-ujat-festekek.jpg

Honnan tudtad, hogy mit kell csinálni a bútorral? 

– Ott volt, ugye, az apukám, tőle is tanultam, és rengeteg oktatóvideó van fent az interneten. A faragott részletek inspirálnak, és mindig megpróbálom vizualizálni a végeredményt. A régi bútoroknál nem spóroltak a festékkel, mint manapság. A festék lepattogzik, ezért le kell égetni, majd csiszolni, és csak ezután jöhet az új szín.

Az égetés azt jelenti, hogy a festéket leolvasztjuk a bútorról. Van erre egy hőlégfúvó pisztolyom, ami feloldja a festéket, utána spaklival már szépen le lehet kaparni...

Nehéz elképzelni, hogy ilyen törékeny nő felhúzza a kesztyűt, és nekifog megcsiszolni egy drabális konyhaszekrényt!

– Ó, hát igen, a körmeim bánják! – nevet. – Nem nehéz munka, nagyon élvezem. 

Kérlek, avass be minket abba, hogy az asztal, amit mutatóba hoztál nekünk, hogy készült.

– Ez az asztal egy családi örökség része. Szeretem meghagyni a fa erezetét. Ez annyit jelent, hogy csak leégettem, lecsiszoltam az asztallapot. A felületet felfrissítettem: láthatóvá tettem az erezetet, átlátszó viasszal kezeltem. A viasz kiemeli a fa szépségét. Erre jött egy fehér koptatás, ami azt jelenti, hogy az ecset hegyével száraz festéket vittem a felületre. Az asztal lábait törtfehér színű krétafestékkel vontam be, amibe sötét vaxot dörzsöltem. A vax kiemeli az ecset vonásait, és megöregbíti a festék árnyalatát. A végén pedig felkerült a fiókra a fogantyú. 

regibol-ujat-butorok.jpg

Melyik szín most a trendi és menő?

– A koptatott fehér és a krémszín, hódít a vintage stílus. Sajnos félünk a színektől, nincs színismeretünk. Én mindenkit arra biztatok, hogy merjenek színeket használni. A világ nem fehér-fekete, hanem igenis színes!

Nemcsak régi, de új darabokkal is foglalkozol, igaz?

– Igen, viszont az újak már sorozatgyártott darabok. Az antik bútorok viszont apáról fiúra, anyáról lányra hagyományozódtak. Nem szabad hagyni, hogy tűzre kerüljenek!

Mikor van erre mind időd? 

– Sokszor éjjeli kettőig dolgozom a bútorokon. Néha a védőmaszkot is elfelejtem feltenni. A műhely tele van sok-sok üres festékesdobozzal, ecsetekkel, csiszológéppel, és van ott sok por... Aztán a sok porszemcsét beszippantom, amitől egészen sokat köhögök éjjelente...

A krétafestékkel új időszámítás kezdődött. Ha van két órád, csak ledobsz egy kartont a konyhában, rárakod a nagyi régi asztalát, és hipp-hopp, seperc alatt átfested!

A párod mit szól mindehhez?

– Segít cipekedni. Tudja, hogy a bútoraim között jól érzem magam. Egész nap nyüzsögnek körülöttem a gyerekek, és a hobbim igazi kikapcsolódást nyújt. (FB-oldal: Anidekor)

Csináld magad!

  • Az otthoni bútorfestés a reneszánszát éli. Az utóbbi években élénk DIY-mozgalom (Do It Yourself ) bontakozott ki: a hobbifestők látványműhelyeket nyitnak, workshopokat és kurzusokat tartanak.
  • A szemfülesebbek bolhapiacra és lomtalanításra járnak, hogy beszerezzenek egy-két kacatot vagy vintage darabot, hogy abból aztán krétafestékkel és viaszolással valami egészen nagyszerűt alkossanak. A legpezsgőbb központ Budapest, de az Annie Sloan vagy a magyar Pentart hobbifestékeket már nálunk is forgalmazzák – és Annie Sloan egyik könyvét már kiadták csehül. (navidieku.sk, https: anniesloan.sk; www.carovnefarby.sk)

minden_reggel_ujno.sk.png

  • Rengeteg oktatóvideó és blog is született a témában. Az egyik ilyen híres blog és látványműhely a biatorbágyi Nemiskacat, amely a nagyszerű és népszerű Annie Sloan krétafesték forgalmazójává vált Magyarországon. Az Annie Sloan krétafesték segítségével olyan bútor születhet, „hogy az egész család beájul majd tőle”.
  • Vagy ott van a nagyon izgalmas Lakbear-közösség, melyet Lakbear Zoli vezet! Ő egyébként a magyar Pentart festékekre esküszik. Az alapozásról és a festésről külön blogban olvashatunk, nemcsak nála, hanem a Pentartdekor blogján is, ahol pontról pontra leírja, hogyan kell a bútorfelújításnak nekifogni. A többi már csak rajtunk múlik! (nemiskacat.hu, lakbear.blog.hu)

 

Derzsi Bernadett
Cookies