Bőrünk az első védelmi vonalunk, a vámsorompó, ami bent tartja a nedvességet, és gátolja a káros anyagok bejutását. Ha megsérül, az a lelkünkön is sebet ejthet.

Píver Rebeka Róza (28, Dunaszerdahely) fiatal kora ellenére céltudatos: bőrgyógyász rezidensként dolgozik Pozsonyligetfalun az Orvoskozmetikai Intézetben, s most már három napot a Mickiewicz utcai bőrklinikán. Ő most éppen úton van, nagy álmát váltja valóra: hisz mindig is segíteni szeretett volna másokon. (Fotók: Dömötör Ede)

seb-a-lelkunkon-belso.jpg

Rebeka – annak ellenére, hogy kacérkodik az orvosi esztétikával – nincs rossz viszonyban az öregedéssel sem. Az érett nők a legszebbek – mondja. Annak tudata, hogy „szép vagyok”, nem külső visszaigazolásokon múlik. Ahhoz, hogy szépnek hassunk, tudnunk kell belsőleg megélni, hogy igen, jól nézünk ki.

– Ha aknés a bőrünk, ég az arcunk a rosaceától, nem tudunk nagyokat mosolyogni – kezdi a beszélgetést. – Az én szakmám gyönyörű, mert ha jó kezelési tervet készítek, vagy egy jó krémet írok fel, azzal nem csupán a testi bajon segítek. A beteg lelke is megmozdul, a napocskás oldal felé fordul. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig is bőrgyógyász akartam lenni – teszi hozzá. – Viszont amikor bedobtak a mély vízbe, rájöttem, hogy választanom kell. Feleség és és anya is szeretnék lenni, nem tudom magam feláldozni hivatásom oltárán (egyéves házasok vagyunk a férjemmel). A bőrgyógyászat nyugodt természetet, türelmet és precizitást igényel, mintha rám szabták volna. Két vesszőparipám, az egészség és a szépség itt kiegészítik egymást.

Az orvosok a 6 éves általános orvosi képzés után specializálódnak sebészetre, nőgyógyászatra, belgyógyászatra, érsebészetre és más területekre. A diploma kézbevétele után megkezdik a rezidensképzést, amivel a választott szakirányon szereznek képzettséget. A szakvizsga letétele után lesznek elismert szakorvosok, például bőrgyógyászok, sebészek és így tovább.

– Az orvoslás viszont hivatás, ahol örökké tanulni kell. Még a nyugisabb orvosi esztétikát is, hisz szupergyorsasággal száguld előre. A bőrgyógyászat kiváltképp: új meg új felfedezések történnek...

– Már kiskoromban is is olyan voltam, hogy amint kicsengettek, futottam haza, és máris leültem a leckémhez. A folyamatos tanulás olyan nekem, mint a levegővétel. Igen, itt is mindig újat kell tanulni, de a rutinmunkába sem szabad beleunni; mindig ugyanazt csinálni, egy egyszerű krémet felírni egy kiütésre...

– Ki inspirált?

– A nagy példaképem az általános iskolai biológiatanárnőm volt, aki felkészített a biológiai diákolimpiára. Ezt nagy megtiszteltetésnek vettem, s ekkor súgta meg egy belső hang, hogy az emberi test tudományával kellene foglalkoznom.

seb-a-lelkunkon-2.jpg
Rebeka modellként is helytállt egy divatfotózásunkon – sugárzó személyisége elvarázsolta a stábot. Egy konyhában fotóztuk, hogyisne, hisz bőrünk állapota azon is múlik, hogyan étkezünk...

– Tudjuk, hogy Szlovákiában a bőrgyógyászat még gyerekcipőben jár. Ez mit jelent a mindennapok gyakorlatában?

– Bőrgyógyászként elhelyezkedni kemény dió, belterjes a szakma nagyon, kevés a státusz, sokszor ismeretségeken múlik a siker. Én viszont nagyon kitartó voltam, az összes számba vehető hazai, cseh és magyar kórházba elküldtem a jelentkezésemet. Nagyrészt vissza sem jeleztek, mígnem rájöttem, hogy Pozsonyban pár kisebb magánklinika képez rezidenseket. A rezidens orvos mindig egy tapasztaltabb kolléga felügyelete mellett dolgozik, először ambuláns rendelésen, majd osztályos orvosként, míg le nem teszi a szakvizsgáját. Nem sétagalopp, a szakképzés teljesítése beletelik öt évbe. A klinika segítségével szerencsésen bejutottam kórházi osztályra is a Mickiewicz utcai bőrklinikán. A bőrgyógyász a bőrrel, hajjal, körömmel, nyálkahártyával kapcsolatos elváltozásokat, betegségeket diagnosztizálja, de a nemi betegségek gyógyításával, az anyajegyek szűrésével is foglalkozik. Én emellett folyamatosan tanulom az esztétikai bőrgyógyászatot. Továbbképzésekre, konferenciákra járok. Itt a rendelőben különféle szépészeti beavatkozásokat is végzünk, hialuronsavas, botoxos vagy Skin Booster kezeléseket, plazmaterápiát, lézeres kezeléseket.

– Milyen bőrproblémákkal fordulnak hozzád a legtöbben?

– Leginkább atópiás dermatitisszel, vagyis ekcémával és anyajegy-kivizsgálással. Gyakori probléma a rosacea, a fiatalabbaknál az aknés bőr. Jó hír, hogy már nálunk is szabadalmaztatták és alkalmazzák a monoklonális ellenanyagokat az atópiás ekcéma, illetve a pikkelysömör kezelésére. Ez egy biológiai terápiás gyógymód.

seb-a-lelkunkon-3.jpg

– Az enyhébb rosaceával az orvosi esztétika is foglalkozik...

– Szeptember-októbertől, amikor már nem annyira erős a napsugárzás, itt a klinikán áttérünk a gyógyszeres kezelésre, illetve a lézeresre; például az IPL lézer nagyon jól hat a rosaceára. Nyár alatt főleg lokális krémekkel dolgozunk, aknéra például antibiotikumot nem nagyon írhatunk ki, mert fényérzékenyítő hatása van. A nyár nálunk a túlélésről szól.

– Az aknés bőr okozta hegeket miképp kezelitek?

– A hegekre plazmaterápiát, valamint mikrotűs rádiófrekvenciát alkalmazunk. A kezelés segíti a kollagén újratermelődését: a hegecskék szépen kitöltődnek, és idővel eltűnnek.

Az aknés bőrrel nincs könnyű dolgunk, mert rengeteg a hamis információ a közösségi hálón: mindenki ért mindenhez, sok az influenszer, akik háttértudás nélkül ajánlanak termékeket.

– Mit tehet egy laikus? Honnan tájékozódhat, hogy mit használjon?

– A sima bőrápolásnál a gyógyszertárakban kapható termékekkel nem lehet melléfogni, a Bioderma, a La Roche Posay vagy az Avène termékeit jó szívvel ajánlom.

– Egy bőrgyógyásznak mi számít sikerélménynek?

– Örül a szívem, mikor ajánlok egy rutint, s egy-két hónap múlva az ellen őrzésen szemmel látható a kliensnél a javulás, csillog a szeme, visszatér az önbizalma. A bőrbetegség az a betegség, ami szemmel látható: az arcunkon hordjuk a lelkünket. Nemegyszer mi nem is vagyunk elegek – komolyabb kórképeknél pszichológusra, lelki támogatásra is szüksége volna a betegnek. Mondogatjuk is a kolléganőkkel, hogy elkélne egy pszichológus a klinikán.

seb-a-lelkunkon-1.jpg

– Ősz van, ilyenkor kerül előtérbe az anyajegyszűrés.

– Sokszor mutatja a kezét a beteg, hogy gyanús a kézfeje; egyébként gyakran olyan anyajegyekkel jönnek hozzánk, amelyekről kiderül, hogy ártalmatlanok. Valahol máshol viszont, például a hónaljban, ahol beteg észre sem vehette volna, találok egy elváltozást, amelyet érdemes figyelni vagy eltávolítani. A melanóma leggyakoribb előfordulási helye a nők esetében a lábszár és az arc, a férfiaknál a törzs, főleg a hát.

– Hogyan képzeljük el a veszélyes anyajegyeket?

– A kidudorodó, intradermálisan elhelyezkedő anyajegyek nem nagyon válnak rosszindulatúvá. Míg az apró, ártalmatlannak tűnő fekete anyajegyek veszélyesek tudnak lenni. A melanóma először vízszintesen terjed, ez évekig is eltarthat, majd lefelé folytatódik a sejtek osztódása, az irharétegbe belépve pedig már bekerülhetnek a nyirokrendszerbe. Az elején még a bőr rétegeiből kimetszve meg lehet akadályozni a továbbterjedést. Nem győzöm hangsúlyozni a folyamatos fényvédelmet. A múltkor például egy idősebb betegem lézeres kezelésre érkezett. Kinövéseket távolítottunk el a nyakáról, mikor véletlenül észrevettünk egy csúnyán elváltozott anyajegyet a csokibarnára sült hátán, ami sem neki, sem a feleségének nem tűnt fel.

minden_reggel_ujno.sk.png

– Milyen különbségek vannak a bőrgyógyász és az orvos esztéta betegei között? Aki hialuronsavas vagy Profhilo-kezelésekre jár hozzád, az jobban törődik a bőre állapotával?

– Sokszor előfordul, hogy a kliens szájfeltöltést kér, miközben az arcbőre nincs a legjobb állapotban. Ilyenkor tanácsot adok, ajánlok. Viszont sokan visszaszólnak, hogy nem szeretnék kémiai anyagokkal leterhelni a bőrüket. Mit mondjak erre? Például a Profhilo esetében stabilizált, nagy koncentrációjú, hialuronsavas gélt injekciózunk be a bőr alá, speciális pontokon. Igazság szerint nagyon fiatal, de idős nők is jönnek hozzánk bőrfiatalításra, múltkor egy 85 éves páciensünk volt! Sok múlik egyébként a genetikán, meg hogy ki mennyire ápolja széppé az arcát. (Mosolyog.) Sok negyvenes, ötvenes páciensünknek olyan gyönyörű a bőre, hogy tíz-tizenöt évet bátran letagadhatna. Sok huszonévesnél pedig már megjelennek a szem, száj körüli első betörések. Csodát egy kezeléstől nem lehet várni, az idősebb páciensek kezelési tervében havi, kéthavi, gyakori látogatásokkal számolunk. Így finoman haladva fel tudjuk javítani a bőr textúráját – s ha a töltéseket lézeres kezelésekkel is kombináljuk, akkor tényleg nagyon szép eredményt lehet elérni.

– Tűs feltöltést nem végezhet kozmetikus, mégis sok a hatáskörtúllépés. Miért gondolják sokan az ellenkezőjét?

– Sőt, sokan az internetről rendelnek az injektáláshoz gyanús anyagokat... A kozmetikus a bőr textúrájának feljavításával foglalkozik, míg mi, bőrgyógyászok és orvos esztéták a bőrbetegségek, illetve a bőr struktúrájának gyógyításával.

A kozmetikus (népiesen szólva) csak a felhámig dolgozhat. Csupán orvosok végezhetnek tűvel történő, sebészeti vagy például lézeres szépészeti beavatkozásokat.

– Hogy látod most: az orvosi esztétika vagy inkább a gyógyítás felé húz a szíved?

– Mindkettő játszik. A gyógyítás a szakmám, a hivatásom, de az orvosi esztétika is nagyon izgalmas ágazat. Egy idő után majd szeretnék egy saját rendelőt. Én végtelenül szeretem a szakmámat. Egyetlen rossz dolog, hogy az egészségügyben nagy a hierarchia – ráadásul a férfiak és nők közti megkülönböztetés még ma is jelen van.

– Ez miben nyilvánul meg?

– Az egyetemen még fej fej mellett haladunk. De a kórházban a szakgyakorlaton a doktor úr a fiúkat szépen üdvözölte, míg bennünket, lányokat nem vettek figyelembe. Vagy a műtőben a fiú csoporttársamat szólították, hogy asszisztáljon, mert ő biztos fogja bírni a strapát, ha hosszúra nyúlik a műtét. Azt érzem, folyamatosan bizonyítanom kell, hogy én is vagyok olyan jó, mint az a fiú.

seb-a-lelkunkon-4.jpg

– Rajtad volt alkalmazva már valamilyen beavatkozás?

– Igen, plazmaterápia, mégpedig Drakula-terápia. Ennek során levesszük a vért, centrifugáljuk, s a plazmát apró mikroinjekciók segítségével visszajuttatunk a bőrbe. A plazma hidratálja a bőrt, és anti- aging hatású.

– Milyen számodra az ideális arc?

– A természetes hatás híve vagyok. A legnagyobb dicséret, mikor azt mondják: „Jaj, de jól nézel ki!” vagy „Milyen kipihentnek látszol!” És a világ nem tudja, hogy mitől vagyunk frissek, hogy kicsit rásegítettünk a hatásra.

Fekete Magdolna
Cookies