Górcső alá vettük Szlovákiát és Magyarországot, hogy mit biztosítanak a fiataloknak. Nagy Dávid alpolgármester Érsekújvárott. A fiatal jogász egycsaládos édesapa. Nemrég a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumnál a hazai gyermek- és családtámogatásokról érdeklődött. Ugyanezt tette a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumában is. 

Nagy Dávid jogászt, alpolgármestert (Érsekújvár) kérdeztük, aki fiatal családos édesapa. Nemrég kérvényben érdeklődött a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumnál a hazai gyermek- és családtámogatásokról. 

nagydavid_0.jpg

Nagy Dávid családjával

– Mit nyújt a hazai gyermek- és családtámogatás? Erre voltam kiváncsi – mondja.  – Pozsonyból háromoldalas dokumentumot kaptam válaszul. Kíváncsi voltam, Magyarországon hogyan működik ugyanez. Kérvényemet ott is benyújtottam az Emberi Erőforrások Minisztériumánál. Innen 14 oldalnyi dokumentum érkezett. Ebből már egy átgondolt koncepció volt kiolvasható. 

– Akkor nézzük meg, mit nyújt a hazai családügyi rendszer! 

– Amikor idén tavasszal Robert Fico bejelentette, hogy nagy szociális csomaggal rukkolnak elő, abban bíztam, hogy a családokra is gondolnak majd. Nem így történt. Mindössze megemlítették, hogy az ingyenes étkeztetést tervezik bevezetni az iskolákban. Magyarországon az ingyenes étkeztetés évek óta működik, és a rászorulók nyáron is igényelhetik. Sőt, a jogosultak korhatárát megemelik 18 éves korig. 

Tavaly nyár végén született meg az első gyermeketek. Milyen támogatásban részesültetek? 

– Szlovákián a gyermek születésével a támogatásokat kérvényezni kell. Tudom, mert a feleségem helyett én jártam a hivatalokat. A gyermekszületési juttatás – a köznyelvben ez a babakocsipénz – egyszeri támogatásnak minősül, és első gyermek születése esetén 829,86 euró. Az összeg gyorsan meg is érkezett a feleségem számlájára. A dokumentumból megtudtam, hogy a negyedik gyermek születésétől ez az összeg 151,37 euróra csökken. Ikerszülés vagy több gyermek esetén ez a 829,86 eurós támogatás további 75,69 euróval bővül. A szociális biztosító anyasági támogatást nyújt az édesanyának. Ez már a várandósság 3. hónapjától igényelhető, 34 héten keresztül. Viszont csak a dolgozó nőknek jár, vagy azoknak, akik az elmúlt két évben legalább 270 napon (9 hónapon) keresztül fizették a egészségbiztosítást. A támogatás jelenleg a bruttó fizetés – maximum 1 394,30 euró – 75%-át teszi ki. Egyedülálló anyáknak 37 hétig folyósítják – és ikerszülésnél vagy kettőnél több gyermek esetében 43 hétig. Ezt később a gyermekgondozási segély váltja fel – havi 214,70 euró összeggel. Ez a gyermek hároméves koráig jár, illetve ha tartósan beteg, akkor hatéves koráig igényelhető. Ezt az összeget idén emelték 11,50 euróval – és most jött a hír, hogy 2019 januárjától további 6 euróval emelkedik. Így összesen 220,70 euró lesz. A családi pótlék 23,68 euró, és a gyermek születésétől az iskolakötelezettség végéig, de legkésőbb 25 éves koráig jár. Idén januárban 16 centtel emelkedett, 2019 januárjától pedig további 66 centtel nő, így végeredményben 24,34 euró lesz. Az édesanyának – miután már nem kap anyasági támogatást – összesen 238,38 euró bevétele van havonta a gyerek hároméves koráig. A gyermekszületési juttatás, a családi pótlék alanyi jogon jár, tehát minden édesanya és család részesül benne, ám kérvényezni kell. 

Mi a helyzet azokkal az édesanyákkal, akik hamarabb szeretnének munkába állni? 

– Ha az édesanya vagy a gyermek törvényes gyámja úgy dönt, hogy dolgozni szeretne, akkor kérvényezheti a gyermekgondozási hozzájárulást. Ez esetben a gyermekgondozási segély folyósítása szünetel, és átváltódik gyermekgondozási hozzájárulásra. Ennek minimális összege 41,10 euró. Ha a szülő fel tudja mutatni a gyermekgondozással járó költségeket, összege akár 280 euróig felfuthat. A gyermekgondozási hozzájárulás összege legfeljebb 80 euró lehet, ha a gyerek óvodába jár, és állami óvodát látogat. Sajnos, Szlovákiában csak magánbölcsődék működnek, amelyek általában úgy szabják meg a gondozási díjat, hogy az ne legyen több, mint a gyermekgondozási hozzájárulás. Ezzel szemben Magyarországon nem szűntek meg a bölcsődék, itt széles a spektrum, minibölcsőde, családi bölcsőde és munkahelyi bölcsőde is segíti a dolgozó anyákat.

A kétgyermekes családok 20 ezer eurót kapnak a magyar államtólEnnek a felét nem kell visszatéríteni. A családalapításhoz ez óriási segítségnek számít.

– A magyar kormány egy sereg családtámogatást bejelentett. Nekik miért fontosabb a család, mint nekünk?

– A magyar kormány a családpolitika területén teljes paradigmaváltást hirdetett. Az elmúlt nyolc évben sok változás történt. Nincs olyan hét, hogy a téma ne szerepelne a médiában, kezdve az Erzsébet-programmal, a hátrányos helyzetű gyerekekkel vagy az egyedülálló szülőkkel. A családügyet leválasztották a szociális minisztériumról, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá rendelték. Ezzel is azt akarják sugallni, hogy a gyermekvállalás nem szociális ügy, nem teher, és nem szegényítheti el a családot! A magyar kormány felismerte, hogy a negatív demográfiai trendet meg kell fordítani. A nekem küldött dokumentumban azt írták, hogy a 2011-es 1,23-as termékenységi ráta negatív rekordnak számított a magyar népesedés történetében. Ez azt jelenti, hogy egy családban átlagosan 1,23 gyerek született. Utánanéztem: Szlovákiában ugyanekkor 1,45-öt mutatott a termékenységi ráta. Ez 2016-ban 1,48-ra emelkedett, Magyarországon addigra elérte az 1,53-at, a kissé kedvezőbb feltételeknek köszönhetően. 

Mivel támogatják a fiatalok családteremtését Magyarországon? 

– Bevezették a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK), amit fantasztikus dolognak tartok. Ennek lényege, hogy minél több gyermeket vállal a család, annál nagyobb kedvezményeket kap. A fiatalok, miután összeházasodtak, és lakást, házat szeretnének vásárolni vagy építeni, kérvényezhetik a CSOK-ot. Igénylési kérelmükben feltüntetik, hogy mennyi gyermeket szeretnének vállalni. Ezt a kötelezettséget aztán a későbbiekben teljesíteni kell, ám ha biológiai vagy egészségügyi okból erre nem képesek, akkor nem kell visszafizetni a támogatást. Kikötés továbbá, hogy csak azon dolgozó családok igényelhetik, amelyeknek nincs adóhátralékuk, amivel ezzel az ingyenélőket és az örök kiskaput keresőket szeretnék kizárni. A rendszer jól működik, hiszen eddig 18 ezren igényelték a támogatást. Kiszámoltam: ha Magyarországon élnék a családommal, és két gyermeket tervezünk, akkor 20 ezer eurónak megfelelő összeget kapunk az államtól. Ennek a felét nem kell visszatéríteni. A családalapításhoz ez óriási segítségnek számít. 

Az otthonteremetési támogatásnak van szlovák megfelelője? 

– Eddig a fiatal házasok a banki hitelhez kedvezményes kamatot kaptak. Ez mára megszűnt. Amennyiben ma a fiatal házasok otthonteremtés céljából banki hitelt vesznek fel, akkor évente 400 eurót leírhatnak az adóalapjukból. Valljuk be őszintén: ez azért nem ugyanaz! 

Szlovákiában a fiatal házasok otthonteremtés céljából banki hitelt vehetek fel, évente 400 eurót leírhatnak az adóalapjukból. 

Magyarországon mi minden jár az édesanyának? 

– Az anyasági támogatás (nálunk ez a babakocsipénz) egyszeri 64 125 forint, ikergyermek esetében 85 500 forint. A csecsemőgondozási díj (CSED) – ez nálunk az anyasági támogatásnak felel meg – a napi jövedelem 70%-át teszi ki. Azok igényelhetik, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napnyi munkaviszonnyal rendelkeztek. Ezt a szülési szabadság 168 napjára, azaz 24 héten keresztül folyósítják. Ezt követi a gyermekgondozási díj (GYED), ami a munkáltatónál igényelhető. Ez a naptári napi alap 70%-a, de legfeljebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresének a 70%-a, tehát maximum 193 200 forint. Gyermekgondozási segélyre a gyermek 3 éves koráig jogosult a szülő, ami 28 500 forint, és ebből levonnak 10%-os nyugdíjjárulékot. Ez az összeg ikerszülés esetén megduplázódik. A GYED Extra a dolgozni vágyó édesanyáknak szól. Az édesanya a gyermeke egyéves korától korlátozás nélkül dolgozhat úgy, hogy mellette továbbra is kapja a GYED-et, illetve a GYES-t. A diplomás GYED a nappali tagozaton tanuló kismamáknak jár. Emellett további támogatásokban részesülnek a többgyermekes szülők, ezeket terjedelmi okokból már nem sorolnám fel. A diákhitellel rendelkező nőnek, aki a tanulmányai idejében vagy azt követően várandós lesz, a harmadik hónaptól három évre felfüggesztik a diákhitel törlesztését. Két gyermek születése esetén a diákhitel felét elengedik. Ha három gyermeket vállal az édesanya, akkor elengedik a további törlesztést. Csökkennek a lakáshitel-tartozások is három vagy több gyermek esetén. A jelzáloghitellel rendelkezők esetében az állam egy-egy millió forintot elenged a családok tartozásából a harmadik és a további gyermek vállalásakor. 

– A családok számára az adózásban is vannak kedvezmények?

– Igen. Szlovákiában az adóbónusz minden gyermek után 21,56 euró havonta. Két gyermek esetén 43,12 euró, három gyermeknél 64,68 euró havonta. Évente 258,72 eurót lehet leírni egy gyermek után, három gyermeknél 776,16 eurót. Ez évtől az összeg 15 centtel emelkedett. Magyarországon nagyobb az adókedvezmény: egy gyermek esetén 10 000 forint havonta, ami évi 400 eurónak felel meg. Három vagy több gyermek esetén pedig 33 000 forint havonta, ami évente 1 320 eurót jelent. Ennek köszönhetően Magyarországon négy jogosult családból egynek egyáltalán nem kell adót fizetnie! 

Januárban jött a hír, hogy a magyarországi Köldökzsinór programot a határon túli magyarokra is kiterjesztették. Ti éltetek ezzel a lehetőséggel?

– Igényeltük, és megkaptuk a támogatást. Magyarország ezzel a programmal azt akarta kifejezni, hogy nem országban, hanem nemzetben gondolkodik. Az igényléshez mindössze Magyar Igazolvány szükséges. Az ügyintézés pedig egyszerű. Kitöltöttünk egy kérvényt, hozzácsatoltuk a születési anyakönyvi kivonat másolatát. Az újszülött és a szülők részére kiadott Magyar Igazolvány fénymásolatát is fel kell mutatni. A gyermek – és akár a szülők esetében is – egyszerre lehet igényelni a támogatást és a Magyar Igazolványt. A kérvény beadható a Szövetség a Közös Célokért irodák bármelyikéhez, a pozsonyi és a kassai konzulátuson vagy postai úton. Az anyasági támogatás egyszeri segély, hozzá a kérvényt a gyermek születését követő hat hónapon belül kell benyújtani, összege 64 125 forint, azaz 214 euró. Vidám program volt, mikor a kicsiről elkészítettük az igazolványképet: otthon, könnyedén megoldottunk. Később egyszerre érkezett meg a számlánkra a pénz és a gyermekünknek a Magyar Igazolvány! A Köldökzsinór program másik része pedig a fiatalok életkezdési támogatása. Az igénylő család gyermeke kötvényt kap a Magyar Államkincstárban. Ez azt jelenti, hogy gyermeknek állami értékpapírja lesz a Magyar Államkincstárban 42 500 forint értékben, ami 141 eurónak felel meg. A szülőnek lehetősége van arra, hogy a gyermekének számlát nyisson, és azon pénzt spórolhat, míg gyermek nagykorú nem lesz. A pénz itt nagyobb biztonságban van, mivel állami kincstárról beszélünk – és nem magánszféráról. Garantálják, hogy nem hat rá az infláció, nem értéktelenedik el, és évente 6000 forint (20 euró) kamattal jár. Nálunk a babakötvények estében 20 eurós a kamat, amivel hozzájárulnak a spóroláshoz. 

Egyre többet halljuk, hogy a kispapák apaságira mennek. Na, ne gondoljuk, hogy hirtelen ilyen jó apukák lettek, igazából dupla hálót rakott alájuk a szlovák szociális rendszer. Például van egy kispapa, aki pincér a Csülök étteremben. Kisfia egyéves, felesége már nem kap anyaságit. Pincérünk felmond a munkahelyén, és kérvényezi az apasági segélyt. Egy-két hét múlva pedig ismét munkába áll, (igazából ugyanazt a munkát végzi, mint előtte), ám új munkaszerződést kap. A kettő, az apasági és az új munkaviszony egy joghézag miatt nem zárja ki egymást.

Lehet tudni, hogy a program mennyire sikeres? 

– Aki igényli, megkapja a támogatást. Nemrég megjelent egy statisztika, hogy januártól májusig a Felvidékről 136-an igényelték a Köldökzsinór program támogatást. Ez nagyon kevés. Ebből az egyik a mi családunk. Ausztriából 155, Szlovéniából 2, a Vajdaságból 426, a Kárpátaljából 322 és Erdélyből 2 174 igénylés érkezett. Szerintem minden családnak jól jönne ez a támogatás, továbbá jó érzés, hogy az anyaország gondol ránk. 

A támogatások terén fölényesen vezet Magyarország. Hogy látod, miért? 

– Nálunk hiányzik az egységes családpolitikai vízió. A fiatal olvasók figyelmébe ajánlanám Jozef Mihál egykori Munka-, Szociális és Családügyi Miniszter könyvét: Materská 2018 (Anyasági 2018) címen adták ki. Ő avatott szakértője a családügyi támogatásoknak, rendszeresen tart erről előadásokat, és a honlapján is érdekes információkat oszt meg. A könyvben minden tippet és jó tanácsot leír, hogyan lehet „a legtöbbet kihozni az anyasági és szülési szabadságból”. A könyvet érdemes beszerezni. 

Ando Krisztina

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg

Új Nő csapata
Cookies