Naponta olvashatjuk, hogy a mai divat a 80-as és 90-es évekből merít, míg a modellekről vajmi kevés szó esik. Pedig akkor voltak igazán szupermodellek a manökenek, s kerestek mennyei összegeket. Most a szupermodellek fénykorába repülünk vissza egy írás erejéig! 

A szupermodell kifejezés ugyan a 60-as években született, de csak a 80-as években vált fogalommá. Olyan modell-lányokat illettek ezzel a megnevezéssel, akik munkájukkal és szépségükkel pluszértéket adtak az általuk reklámozott márkának. 

szupermodellek-ff.jpg
(Kép forrása: citytelegraph.com)

Egy legenda szerint az első önjelölt szupermodell Janice Dickinson volt. A divatikont egyszer felhívta az ügynöke, és arra figyelmeztette, hogy túl sokat dolgozik, lassítson – mivel ő nem egy Superman. Dickinson erre csak annyit válaszolt: „Lehet, hogy nem vagyok Superman, hanem szupermodell vagyok!”

Azt, hogy igaz-e a történet, melyet a modell mesélgetett mindenfelé, nem tudjuk, de Dickinson óta folyik volt a modellek sztárolása. A csúcs a sokat emlegetett 80-as évek volt, mely korszak ugyan rövid volt a divattörténelemben, de annál érdemdúsabb. Egy olyan korszak, amikor a divat egyet jelentett a popkultúrával, sőt, maga volt a popkultúra!

szupermodellek-cimlap.jpg
Peter Lindbergh 1990-ben talán nem is sejtette, hogy korszakot indít el ezzel a címlappal...
(Kép forrása: vogue.co.uk)

Ugyan Gianni Versace volt az, aki bemutatóján az elsők között alkalmazott több szupermodellt – a szupermodellek áttörése mégsem hozzá, hanem az MTV-hez köthető. A zenei televízió a 80-as években felforgatta a tinédzserek életét: megújította az információáramlást, átformálta a közízlést...

Az 1989-ben induló MTV House of Style című műsora emelte be a köztudatba az addig olykor névtelen modelleket, és tolta őket szupermodell státuszba.

A modellek egy csapásra rocksztárok és filmsztárok barátnői lettek, csillogó partikról köszöntek vissza – miáltal nők milliói számára váltak követendő stílusikonná. Életstílus lett a szupermodellségből!

Erre a gyorsan jövő népszerűségre figyelt fel a divatszakma – és lecsapott a szupermodellekre. Ekkor születtek olyan felejthetetlen kampányok, mint például a Versace Jeans azóta is ikonikus reklámjai, melyeket a ház örököse, Donatella Versace a mai napig szívesen gondol újra. Donatella nemcsak a régi kampányokat szabja át a mai ízlésre, hanem gyakorta választja a Versace kifutóira a 80-as és 90-es évek szupermodelljeit, akik a mai napig csúcsformában vannak.

Az egyik legemlékezetesebb modern kori „szupermodell-reunion” (újraegyesítés és debütálás) is a Versacéhoz köthető. A márka 2018-as tavaszi kollekciójának bemutatóját Naomi Campbell, Claudia Schiffer, Cindy Crawford, Helena Christensen és Carla Bruni zárta. Csaknem harminc év után léptek egymás mellett kifutóra a ma is élő ikonok... 

szupermodellek-arany.jpgA 80-as évek szépségideálja ma is követendő példa a nők milliói számára... (Kép forrása: fakt.pl)

Tinédzserek millió szerettek volna úgy öltözködni, mint a modellek, és azokat a kozmetikai termékeket használni, melyeket a szupermodellek reklámoztak. Így egy csapásra széles körben divat lett „viselni a divatot”. Peter Lindbergh ikonikus fotója a kor nagyjairól végül az 1990-es januári Vogue címlapján landolt. A címlapon Naomi Campbell, Linda Evangelista, Tatjana Patitz, Christy Turlington és Cindy Crawford szerepelt.

A címlap ma már olyannyira kultikusnak számít, hogy George Michael a Freedom! ’90 című klipjéhez az összes lányt leszerződtette. A sláger olyan népszerű lett, hogy a zenecsatornák szinte óránként játszották a klipet: ez ma már el sem képzelhető. A popkultúra máig egyik legtöbbet játszott klipje Gianni Versace figyelmét is felkeltette, és elhatározta, hogy a Versace soron következő bemutatóján egy színpadra hívja a kor ünnepelt szupermodelljeit... S lőn!

szupermodellek-kifuto.jpg
Linda, Cindy, Naomi és Christy a Versace 1991-es márciusi bemutatójának fináléjában, ahogy kéz a kézben vonulnak a kifutón. (Kép forrása: twitter.com)

Gianni Versace 1991-es őszi kollekcióját is a merész szexiség, a falatnyi szoknyák, az élénk színek kombinálása és a Versacéra jellemző barokkos túldíszítettség jellemezte. A márciusi show pedig akkora visszhangot kapott, amekkorát divatbemutató addig még sosem.

Kétség sem fér hozzá, hogy az utóbbi minden idők egyik legdrágább divatbemutatója volt, hiszen az akkoriban ismert modellek 25 és 50 ezer dollár közt kerestek egy-egy show-val.

Szenzációs volt maga a show is, a szupermodellek kéz a kézben vonultak: ami olyan reklámot generált a márkának, ami pénzben nem mérhető.

A bemutató máig inspiráció forrása számtalan feltörekvő tervező számára, talán azért is, mert egy olyan korszak csúcspontját jelentette, amelyről ma már csak a női magazinok hasábjain olvashatunk.

minden_reggel_ujno.sk_150.png

A 90-es évek közepére az MTV is csak egy a zenecsatornák sokaságában, a divat is megváltozott – a nőies vonalak helyett a grunge stílus került előtérbe. A grunge amúgy trutyit jelent szó szerinti fordításban...

A gyönyörű és formás szupermodelleket pedig felváltotta a „heroin chic” (ezt talán nem kell lefordítani) és Kate Moss... Az új modellek már 34-es és 36-os méretekkel bírtak, míg Cindy és nemzedéke még 38-as volt...

Kász Attila
Kapcsolódó írásunk 
Cookies