Ki ne vágyna arra – főként ilyenkor, év elején –, hogy a jövőbe lásson? Hogy előre tudja: valóra válnak-e régóta dédelgetett vágyai? Hoz-e több pénzt, őszintébb szerelmet, igazabb barátságot az új esztendő?

Ezekre a kérdésekre senki sem képes választ adni. A jövőt senki sem tudja megmondani. Más, kisebb dolgokat azonban kikutathatunk. Ezt a kutakodást szolgálja a tarot (ejtsd: taró).

tarot-uzenete-kezdo.jpg

Arra például van lehetőség, hogy megtudjuk: mit üzen az univerzum az Új Nő olvasóinak az új esztendőre. Ezt a kérdést tettem fel a dél-komáromi Argai Évának, aki tarot-kártya segítségével próbálta megfejteni a választ. (Éva egyébként óvónő, aki lassan húsz éve foglalkozik különböző ezoterikus tanításokkal, elsősorban asztrológiával és asztrozófiával, valamint négy éve tarot-val). A tarot-nak többféle fajtája, ezen belül pedig többféle kirakási módja létezik.

Éva az úgynevezett Kazanlár-tarot-t használja, amelyet a Kabbala szerint kör alakban rakott ki. A Kabbala a legősibb bölcsesség. Azt a belső utat jelképezi, amelyet a legalsó, azaz földi szinttől kezdve egészen a legfelső szintig, azaz a megvilágosodásig kell bejárnunk. Mind a 22 kártyalapnak megvan a saját energiaértéke és száma, valamint mást-mást jelentenek az oszlopok és a sorok is. E kirakási forma lényege, hogy minden mindennel összefügg, az egyes kártyák (sorok, oszlopok) csak együtt, kölcsönös együtthatásban értelmezhetők. 

A tarot-kártyával meditálnak, önismereti gyakorlatot végeznek vagy jósolnak. Lapjai hidat képeznek művészet és hit, ókori hagyomány és jelenkori élet, tér és idő, mítosz és valóság, múlt, jelen és jövő között. Eredetileg feltehetően az egyiptomi főpapok beavatására szolgáló hieroglifarendszer volt, amelyen később a héber ábécé 22 alapbetűje jelent meg.

Hogy mit üzen az univerzum az Új Nő olvasóinak?

– Nagyon szép és megszívlelendő dolgokat – állítja Argai Éva, aki a kör tetejéről kiindulva, soronként, balról jobbra haladva magyarázza a lapokat. – Mindnyájan bizonyos céllal és feladattal érkezünk erre a világra. Eme feladatot a földi utunkon be kell teljesítenünk. A legfelsőbb énünk (amely állandó összeköttetésben áll Istennel vagy az univerzummal) tisztában van ezzel a feladattal, ám a hétköznapi élet sodrásában, sajnos, elfelejtjük, nem figyelünk oda rá. Vajon mi az életem értelme? Miért vagyok ezen a világon? – teszik fel sokan a kérdést. Erre úgy tudjuk megkeresni a választ, ha befelé fordulunk, elcsöndesedünk, meditálunk.

tarot-portre.jpg
Argai Éva

A legfelső két lap üzenete: nézz befelé, és a felettes éned megmutatja a feladatodat, és azt is, hogyan jutsz el a beteljesítésig. Ez a „befelé nézés“ azonban nem is olyan egyszerű. Gondolataink nem eléggé tiszták: bizonytalannak érezzük magunkat (Hold), úgy érezzük, káosz uralkodik körülöttünk. Ebben a nagy összevisszaságban olyanok vagyunk, mint a Bolond vagy az Akasztott ember, aki fordított értékrend szerint él... Hol nagyon jól érezzük magunkat, hol nagyon rosszul (egyszer fent, máskor lent, nincs középút), és ezt a labilis állapotot a külvilág csak tovább erősíti. Nem tudunk mások fejével gondolkodni, mindig csak magunkkal vagyunk elfoglalva.

Valahol a lelkünk mélyén (legfelsőbb és legbelsőbb én) tudjuk, hogy nem jól van ez így. Hiába vesz minket körül sok ember, magányosnak érezzük magunkat (Remete). Ugyanakkor a Remete azt is jelenti: vonulj el, fordulj befelé! Ha ismét két lábbal szeretnél a földön állni, nem akarsz bolond módjára ugrálni vagy fejjel lefelé lógni, tartsd magad távol a káosztól. Keresd a tiszta gondolatokat, a bölcs megoldásokat, ne engedd magadhoz a külvilág zaját! És visszautalva a felső két lapra: csak így tudod meglelni életcélodat.

Utunk keresése során egy nagy akadállyal kell szembenéznünk, mégpedig érzelmi síkon. Komoly problémákat okoz, hogy nem tudjuk kifejezni az igazi érzelmeinket. (Az Igazság – elfedve a Mágus által). Ott rejtőzik a szívünk mélyén – csak eltakargattuk...

A külvilág ugyanis valósággal megbabonáz minket (Mágus): már fel sem ismerjük, mi az, amit valóban érzünk; se az örömünk, se a bánatunk nem őszinte... Nem merünk szeretni. Szerencsére segít a legbelsőbb én két lapja, az Ítélet és a Császár. Azt üzenik nekünk: keressük meg magunkban azt a belső fényt, szikrát, amely újra fel tudja támasztani lelkünket, érzelmeinket. (Lássuk meg, milyen szépen összefügg a legbelsőbb én és a felette elhelyezkedő legfelsőbb én lapja. A különbség, hogy az előbb a felülről jövő életcélt kellett megtalálni, most pedig a lényünk legbelső boldogságát kell megkeresni.)

És ha megtaláltuk, őrizzük meg, vigyázzunk rá, mint egy jó uralkodó a legféltettebb kincsére. Ha ez sikerül, boldogok lehetünk. És ha boldogok vagyunk, képesek vagyunk szeretet adni és kapni, minden megváltozik körülöttünk, életünk pozitív irányt vesz. Képletesen szólva: miénk lesz az egész Világ. Diadalszekéren tudjuk járni a saját utunkat. Megtaláljuk a helyünket és – csatlakoztatva az előző szinthez – a feladatunkat ebben az életben.

tarot-kartyak.jpg

Ebben az évben minderre jó esély mutatkozik, de a döntés a miénk!  Az előző két sor tehát azt üzente: gondolati és lelki síkon is forduljunk befelé. Az első esetben azért, hogy megértsük, miért vagyunk ezen a világon, mi célja az életünknek; a másik esetben pedig azért, hogy megtaláljuk helyünket a környezetünkben, és ott boldognak érezhessük magunkat. A következő „lépcső“ a szerelem, a család, a munka, a vagyon lépcsője.

A család területén a Szerelmesek és a Nap lapok kaptak helyet. Arra figyelmeztetnek: ne idegenítsük el, ne marjuk el magunk mellől családtagjainkat. Szükségünk van rájuk az életutunkon – és nekik is ránk. Ne hallgassunk a divatra, amely azt diktálja: Te vagy a legfontosabb! A külvilág arra sarkall, hogy légy egyedül. Csakhogy nem jó egyedül lenni. Ezért (az előzőleg megszerzett) letisztult gondolatokkal és őszinte érzelmekkel forduljunk a családunk felé. Próbáljuk megérteni őket – és megértetni magunkat.

A sorban következő lapok a Császárnő és a Csillag, amelyek a múltunkra utalnak. Talán egyszer már birtokoltuk a földi javakat (családi boldogságot vagy munkahelyi sikereket), csak valahol valamit nagyon elrontottunk. Hibákat követtünk el, és mindent elvesztettük. Ne aggódjunk, újra harmóniába kerülhetünk környezetünkkel, de ehhez áldozatokat kell hozni.

Méghozzá vissza kell szorítanunk az egónkat, az akaratunkat, az önös vágyainkat. Ami elmúlt, elmúlt: most már ne foglalkozzunk a régi, elfáradt ügyekkel, összpontosítsunk a változásra (Halál és Próféta). Engedjünk el mindent, ami akadályoz bennünket az utunkon. Fontos, hogy a józan gondolkodás és a szeretet erejével tegyük meg ezt a lépést, befelé fordulva, belső énünk irányítására odafigyelve. Ha így zárunk le valamit, akkor az elválás nem okoz sérüléseket és traumákat. Tudni fogjuk, mi az, amihez ragaszkodnunk kell, és mi az, amit el kell engedni. Ugyanakkor ehhez a lépéshez másoktól is segítséget kapunk – talán épp a családtagjainktól. (Erre is utal a Próféta.)

A problémát azonban senki sem oldja meg helyettünk – csak a kulcsot adja meg hozzá. Bízzunk magunkban, és higgyünk abban, hogy minden jól alakul. A régi lezárásához és az új befogadásához rendelkezünk a szükséges magabiztossággal és erővel (Torony, Erő). Összefoglalva az eddigieket: az, hogy másképpen kezdünk el gondolkodni, érzelmi változásokat von maga után. Mindenképpen pozitív változásokra gondoljunk, egyfajta újjászületésre. Azonban ne feledjük: a tarot mindig csak a lehetőségeket mutatja meg, értelmezhetjük mankóként is. De a döntés a mi kezünkben van, az utat egyedül kell bejárnunk!

elofizetes_uj_no_116.png

Végezetül, a kör legalján arra is megkapjuk a választ, mi az a legfőbb akadály, ami miatt ezt a fenti, szép utat, szellemi-lelki-fizikai fejlődést nehéz beteljesíteni. A bennünk rejlő, ösztönös Mértékletességen ott ül az Ördög. Ez azt jelenti, hogy semmi sem elég. Állandóan csak eszünk-iszunk, újabb és újabb szerelmeket keresünk, vásárlási lázban égünk. Úgy hisszük, értéktelenek vagyunk, ha nem birtokolhatjuk a legmodernebb, legszebb tárgyakat, ha nem mi öltözünk a legcsinosabban, ha nincs legalább két szeretőnk. Mindent túlzásba viszünk. Ha képesek lennénk mértéket tartani, és lecsendesíteni az egónkat, nem létezne számunkra lehetetlen. Hogy mi a megoldás? Az ösztönök (evés-ivás, szex, birtoklási vágy) birodalmából csak úgy tudunk kitörni, ha a felettes énünkre összpontosítunk, azaz arra a vékony, láthatatlan szálra, amely az Istennel, vagy az univerzummal köt minket össze. És a kör bezárult..

Mi az a Kazanlár-tarot?

Az egyetlen, Magyarországon készített és nemzetközileg is elismert tarot-kártya, amely nem is olyan rég, 1994-ben jelent meg. Dr. Kazanlár Emil arab–magyar származású ezoterikus festő-művész, tarot-szakértő  (nyelvész, műfordító) alkotása. Amellett, hogy gyönyörű, egyedülálló is, tudniillik ez az egyetlen tarot-kártya, amely ökumenikus, többféle vallási megközelítést tartalmaz. A világvallások összhangjára hívja fel a figyelmet. Az egyiptomi, perzsa és hindu jelképek és figurák mellett a kártyákon a magyar legendárium alakjai is megjelennek, pl. Szent István, Csaba királyfi, Szent Margit, Emese, Toldi és Ferenc József.

Dráfi Anikó
Kapcsolódó írásunk 
Cookies