Neked is van mindennapos bőrápolási rutinod? Akkor biztosan feltűnt már, hogy a tudatos bőrápolás kezd mindennapjaink szerves részévé válni.

Ahogy nő a választék, úgy fordítunk vásárlóként is több időt arra, hogy utánajárjunk, honnan származik, mit tartalmaz és pontosan milyen hatású az a termék, amely végül a fürdőszobánk polcán landol. A PomPom natúr kozmetikumok számára különösen fontos, hogy segítsék vásárlóikat abban, hogy a nekik leginkább megfelelő szappant, arczselét vagy krémet válasszák – mesélünk róla egy picit, hogy mégis hogyan teszik ezt!

nevtelen_terv-53.png

A PomPom története 2014-ben kezdődött, amikor Péntek Erika közgazdász úgy döntött, eljött az idő, hogy végre megvalósítsa régi álmát, és egy elhivatott szakemberekből álló termékfejlesztői csoportot toborzott maga köré. A természetes alapanyagok, azon belül is a természetes bőrápolók elkötelezett híveként nem is volt kérdés, hogy saját márkája középpontjában is ez áll majd. A csoport teljes mértékben elzárkózik attól, hogy állatokon teszteljenek (mind a terméket, mind az összetevőket), és egyre több vegán kozmetikum is szerepel a PomPom repertoárjában. Amellett, hogy minden termékük pálmaolajmentes, nem használnak mesterséges illatanyagot, színezéket és parabént sem, és SLS sincsen egyik PomPomban sem. (Az SLS a boltban kapható tusfürdők és samponok leggyakoribb hatóanyaga, amely bár zsíroldó hatásával eltávolítja a bőrünkre került szennyeződéseket, hosszú távon a bőr felső, zsíros rétegét is károsítja, folyamatos bőrszárazságot okozva.)

nevtelen_terv-55.png

Mindezeket innovatív natúrkozmetikai fejlesztésekkel ötvözik, amelyek közül talán a legkülönlegesebb az a technológia, amivel az arczseléik készülnek.Ezek 85%-ban vízbázisú összetevőkből állnak, és semmilyen zsiradékot nem tartalmaznak, így bőrünk könnyen beszívja őket, a szuper hidratáló hatásról és az isteni illóolajok kölcsönözte illatokról nem is beszélve. 

Ami pedig a PomPomot a természetes összetevők és a folyamatos technológiai újítások mellett igazán egyedülállóvá teszi, az a vásárló-központúság: várják, és figyelembe is veszik a tőlük érkező visszajelzéseket.

Kezdve azzal, hogy már sok, kifejezetten kombinált típusú és tág pórusú bőrűeknek készült terméket fejlesztettek ki (ez a probléma a női lakosság nagyjából ⅔-át érinti). A visszajelzések beépítésének köszönhető az is, hogy egyre nagyobb teret kapnak náluk az anti- és a pre-aging kozmetikumok is. Ezek közül is a legnépszerűbb a Mosolyogj bátran nevet viselő, botoxhatású arckrém, amely Péntek Erika személyes ajánlója szerint „a ráncokat eltünteti, de a mimikát nem!”. A krém 2018-as megjelenése óta hatalmas bestseller, ez pedig nem csoda: a ránckisimító hatással bíró, viszont teljes mértékben természetes Argirelox mellett bőrvédő olívaolaj-komponenst, valamint vitaminokban gazdag cseresznyemag- és sárgabarackmag-olajat is tartalmaz. 

nevtelen_terv-56.png

Az összetevőket egyébként bárki könnyen megismerheti: a PomPom weboldalán minden termékhez részletes leírás tartozik, amely nemcsak a pontos hatást mutatja be, hanem az egyes komponenseket is. Ha szeretnénk, akkor pedig „fordítva” is haladhatunk: egyes preferenciákat beállítva (bőrtípus, kor, nem vagy akár illat) megnézhetjük azt is, milyen termékeket ajánl nekünk Erika és csapata. 

Ha pedig megtaláltuk a hozzánk legjobban passzoló PomPomot, lecsaphatunk rá a webshopon. 

Ők azonban nem állnak meg itt: hamarosan előrukkolnak kétféle, zero waste mosókapszulával is. Ezek közül az egyikkel kifejezetten az érzékeny bőrűeknek szeretnének kedveskedni: az egyszerre mosószert és öblítőt is tartalmazó kapszula már alacsonyabb hőfokon is képes lesz a szennyeződések eltávolítására, a gyengéd illatanyagok miatt pedig babaruhák mosásához is tökéletes választás lehet.

nevtelen_terv-54.png

A másik kapszula pedig a makacs foltok legújabb ellensége lesz; az öblítő és a mosószer mellett intelligens molekulákat is tartalmaz majd, amelyek nemcsak makulátlanná varázsolják ruháinkat, hanem azok anyagát is védik. Mindkét mosószer minden összetevője és csomagolása 100%-ban biológiailag lebomló anyagból készül. Már alig várjuk, hogy kipróbálhassuk! 

 

Szponzorált tartalom

Cookies