A rendes ember megtermeli a saját fogyasztásra szánt zöldséget, vagy legalábbis (ha olyan szerencsés) megtermelik neki a családtagjai. Ha mégsem, akkor a tisztességes háziasszony lehetőleg az őstermelői piacra igyekszik. Ha pedig nincs a közelben, akkor a multiba.

Vasárnap zöldséges húslevesre vágyik a család. Városi lévén, a szomszédos multiba térek be. A zöldségek alatti táblácskán szépen fel van tüntetve minden: ár, kód, származási hely. A burgonya – de hívjuk csak krumplinak – hazai vagy cseh illetőségű, minősége kiváló. A saláta magyarországi, a biouborka és a bioparadicsom egyenesen Bulgáriából érkezett. Rám tör az egykori KGST-s nosztalgia: balatoni (értsd: a magyar tengeri) és fekete-tengeri szakszervezeti üdülések emléke lengi körül a polcot... Azóta, persze, nagyot változott a világ, mert a többi paradicsom holland, spanyol vagy olasz behozatal, ahogyan a mellettük kínált zöldségek is. Ezek a hollandok azért tudnak valamit! Tőlünk jóval északabbra paradicsom-nagyhatalommá nőtték ki magukat! Üvegházakban zajlik a vízkultúrás termesztés – műtrágyázással (legalább nem nevezik bioterméknek). Ezt a módszert már nálunk is alkalmazzák, ott is, ahol kitűnő termőföld van (vagy csak volt, mert elszállították alóla). Már éppen Föld Anyánkon gondolkodom, meg azon, hogy meddig nyúlhat bele az ember a természet rendjébe, amikor is megakad a szemem a petrezselyemgyökéren. 

Nem az a kis incfinc, vékonyka cérnaszál, amilyet ilyenkor a piacon látni! Rendes petrezselyem, a zöldjével együtt. Portugáliából!!! Te jó ég, mekkora utat tett meg a vasárnapi húslevesünkig! Talán bennem van a hiba. El sem kellett volna olvasnom, honnan érkezett – úgysem látszik rajta.

web-bannerek-hirlevel-02_5.jpg

De továbbra sem fér a fejembe, hogy mi a csodát keres itt, a polcokon, egyenesen Portugáliából. Elképzelem, ahogy utazunk. Én csak úgy simán a RegioJeten, legfeljebb Komáromtól Pozsonyig, míg a petrezselymem hosszú kamiontúrát tesz meg: átvág a Pireneusokon, az Alpokon, hogy révbe, akarom mondani, levesbe érhessen a Kárpát-medencében. Vagy hajóra száll, és megkerüli a Gibraltári-szorost, hogy azután a Földközi-tengeren át jusson közelebb hozzánk. Nincs mese, be kell látnom, hogy ez a nyamvadt petrezselyem többet látott a világból, mint én! Mire lentről, a sarokból kajánul rám vigyorog a – néhány éve már jól ismert – jókora fokhagyma. Az, amelyiknek nincs rendes fokhagymaíze, viszont gigantikus, könnyű megpucolni és valószínűleg tárolni is. Máskülönben nem kelletné magát ilyen frissen ekkora nagy út után. Ugyanis Kínából érkezett! (Egyébként jóval olcsóbban adja magát a hazai, aprócska, fokhagymaízű fokhagymánál.) Bámulom a polcokat, és lelki szemeim előtt a nagy utazást látom: fokhagymakaravánok masíroznak a kínai selyemúton, és koktélparadicsomok járják visszafelé az El Camino útvonalát… Visszatérek a valóságba. 

Mégis inkább hazai zöldséget veszek, túl sok itt a kilométer. Irány a piac. Kis, töpörödött nénike kínálja portékáját. A szívem szakad meg, ha nem viszek belőle! Már éppen fizetnék (kicsivel többet, mint a multiban), amikor odaszól az unokájának: „Látod, hogy elfogyott, hozzál még belőle, mielőtt szétkapkodják!” 

S a gyerek sietősen elindul, de nem ám a kiskertbe, hanem a szomszédos multiba!

Siposs Ildikó

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg