A négytagú család a kisváros lakóövezetében építette fel kis otthonát. Előzőleg mindent megterveztek, megszerveztek (az apuka papírlapon előre leskiccelte az alaprajzot, s az építkezést a jó testvér vezényelte le). Nagyban támaszkodtak a lakberendezői hajlammal megáldott anyuka tanácsaira, aki nem csupán a „belbecsért“ felelt, de arra is felügyelt, hogy a kiszolgáló helyiségekből kettő legyen. A garázsból például egyenesen egy „rejtett“, második előszobába léphetünk, ahol a háziak kezet mosnak, lerakják a cipőt, a kabátot, s a piszkos ruhát azonnal az ajtó mögé rejtett MOSÓKONYHA gyűjtőkosarába vagy kádjába dobják. Innen nyílik a kinti szárító, ahol az éltető napocska melege fertőtleníti a kimosott ruhát (s azt senki nem látja, mert a fregolikat fal veszi körül). A bevásárlással a puccosabb előszobába lépnek, s az élelmiszer egy csapóajtón keresztül azonnal a kamrában landol. A berendezkedés során a funkcionalizmus volt a jelszó: a 18 éves nagyfiú és a 10 éves kislány lakrészét tágas kis csarnok köti a többi szobához – idővel akár fallal leválasztható. Az apuka az egészségügyben dolgozik, s anélkül indul útjára késő éjjel vagy hajnalban, hogy a gyerekeket felzavarná. A nagy ház mellé egy kicsit is felhúztak, itt főz, dagaszt, befőz a főállású háziasszony-anyuka. Az időt áprilistól az őszi fagyokig a szabad ég alatt töltik. Íme, egy jól megtervezett paradicsom képei!
Nagyvendégi Éva, fotó: Dömötör Ede
