Vasik János (33) a szociális minisztérium egyik pénzügyi alapjánál dolgozik mint regionális tanácsadó. Rozsnyón él, nős, három gyermeke van: egy tizenkét éves nagylány, egy négy- és egy hároméves kisfiú. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán tanult politológiát, most készül megvédeni a diplomamunkáját.
A papás szülés híve: a rozsnyói kórházban ő és a felesége voltak az első pár, amely együtt lehetett kisebbik fiuk születésénél. (Nagyobbik fiuknál az együtt szülést még nem engedélyezte a főorvos.)
Fotó: Németh Péter
– Ön szerint milyen az ideális párkapcsolat?
– Elképzelni sem tudom. És nem biztos, hogy szeretnék valamifajta ideális házasságban élni. Szerintem ilyen nem létezik. Az ember legyen azon, hogy a családja és ő maga is jól érezzék magukat együtt. Ez aztán egyszer jobban sikerül, másszor kevésbé.
– Milyen típusú nő tetszik önnek?
– Nincsenek ideáljaim. A személyiség kivetül a külsőre. Nem a karcsúság vagy a jóképűség jelenti a szépséget, hanem a belső tulajdonságok – az, hogy a külső mögött ott van az ember. Az az igazi, a szép.
– Mit gondol az ideális férfiról?
– Biztos, hogy én nem vagyok az. De mindig arra törekszem, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam. Hogy is fejezzem ki magam? Csak a pohár teli részével kell foglalkozni, nem az üres részét bámulni. Az üres részt mindig meg lehet tölteni valamivel.
– Felesége, Mária pedagógus. Mi az, ami összehozta önöket?
– Egy művelődési táborban találkoztunk, és első pillantásra megtetszett nekem, de a megismerkedésünkig eltelt egy kis idő. Mi ketten nagyon különbözőek vagyunk – sok mindenben mégis hasonlóan gondolkodunk. Például közös szenvedélyünk a sci-fi és a kertrendezés. Mária lírai lélek, verseket is írt, én inkább prózai ember vagyok, hiszen a politika meglehetősen prózai műfaj. Mindketten szeretjük a hagyományokat, ragaszkodunk a gyökereinkhez. Ugyanakkor tudjuk, milyen fontos a jövő: tisztelni kell a múltat, de előre kell nézni, a jövőt kell tervezni.
– A munkája is ezzel kapcsolatos. Korábban megyei képviselő volt, most tanácsadóként dolgozik.
– A munkám abból áll, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű csoportokat pályázatokhoz segítem-segítjük, vagyis az EU szociális alapjának pénzeit a megfelelő helyre juttatjuk. A hátrányos helyzetűek alatt az etnikai csoportokat, kismamákat, mozgássérülteket és értelmi fogyatékosokat, valamint a munkanélkülieket és a zsákfalvak lakóit értjük. Rozsnyón elég nehéz a helyzet: a munkanélküliség 28 százalékos. Az ezzel járó „nyavalyákat” naponta a bőrünkön érezhetjük.
A magyarság helyzete sem fényes, egyre fogyunk: jelenleg a lakosság kevesebb mint 30 százaléka vallja magát magyarnak. De gondok vannak a továbbtanulási lehetőségekkel is.
Minden erőmmel azon dolgozom, hogy enyhüljön a vidék társadalmi depressziója.
– Jut-e ilyen komoly munka mellett ideje hobbira?
– Nekem a munkám a hobbim, engem ugyanis szenvedélyesen érdekel a politika és a társadalomkutatás. Éppen ezért is jelentkeztem annak idején politológiára. Hiszek abban, hogy a politika segítségével meg lehet változtatni az életet, javítani lehet az életszínvonalon.
Póda Erzsébet
