Sikabony régi település volt, aztán a városhoz csatolták. Ezzel Sikabony megszűnt létezni – bevégeztetett! Amivel viszont senki nem számolt: pár sikabonyi még mindig úgy gondolkodott a falujáról, ahogyan egy faluról gondolkodni illik. S a szikra lángot fogott: Sikabony újjáéledt.
Vannak dolgok, melyeket könnyebb a szőnyeg alá söpörni, mintsem szembenézni velük. A nők és a gyermekek esélyegyenlőségével foglalkozó új bizottság célja, hogy az eddig agyonhallgatott, nőket érintő témák bekerüljenek a köztudatba. Az elnöknővel, Bolemant Lillával beszélgettünk.
Ritka az olyan civilszervezet, mely a nehézségekből és a befektetett energiából tőkét kovácsolt. A rimaszombati Fundament Polgári Társulás már működésének 16. évébe lépett.
Hit erejével az anyákért és gyermekeikért. A mai bizonytalan világban igazán nem kell sok hozzá, hogy egy anya egyik napról a másikra – gyermekeivel együtt – az utcán találja magát.
"Ez az egész angyal- és Jézuska-dolog csak jelkép - nem hazugság, csak jelkép, az egymás iránti szereteté, amely arra késztet bennünket, hogy ajándékot adjunk egymásnak."