Belőlem hiányzik – és még sokan vannak így ezzel. Erre akkor döbbentem rá, mikor bent ültem a nagymamámnál, aki éppen haldoklott. Mikor még a tudatánál volt, elmorzsolt pár imát, és várta, hogy mikor léphet be azon a bizonyos kapun. Ott ültünk körben körülötte: az egész család. Hittük, segítünk neki ezzel, hogy mellette vagyunk, de azért tudtuk, hogy mindenki egyedül hal meg. Mellette feküdt egy néni, aki már vak volt és süket, de egyfolytában beszélt: felidézte élete fontos pillanatait. Már csupán a saját világában élt. 

Végtelenül szomorú volt nézni az elmúlást. Két élet búcsúzott. Az én mamámnak bizony nem volt könnyű gyerekkora. Az „anyuka“ (mindig így hívta az anyját) két testvérével együtt beadta őt egy Kassa melletti árvaházba. Négy hosszú évet töltöttek ott, aztán anyuka mégis kivette a lánytestvérével együtt, mikor sorban érkeztek a másik férjétől a csemeték. Szükség volt a segítő kézre, gondját kellett viselni az új gyerekeknek. (A harmadik fiútestvér egy szerető családhoz került, és soha többé nem látta „anyukát“.) „Anyukánál” kegyetlenebb és érzéketlenebb emberrel azóta sem találkoztam. A mamám mégis tisztelte és szerette, mert a hit azt tanította neki, hogy az ÉDESANYÁT mindig tisztelni kell!  Valamikor az én mamám is fiatal volt és szép, ám általában az élet árnyékos oldalára kényszerült. Gyerekkorától kezdve tudta, mit jelent az, hogy „nincs”, sokat kellett nélkülöznie. Később belecsöppent a világháború borzalmaiba, látta, hogyan viszik el kis falucskája szatócsboltosát a lágerbe. 

Most, hogy már nincsenek a nagyszüleim, sokat gondolkodom azon a magától értetődő elfogadáson, amellyel ez a régi generáció az életét élte. Vajon a mi generációnk miért nem tudja ezt? Mi mindent akarunk, aztán sokkal, de sokkal kevesebbet kapunk – kevesebb csodát és kevésbé csodálatos életet –, mint ők. Mert mama mindig gyönyörű történeteket mesélt, amelyekből kitűnt, hogy az életet minden porcikájával megélte. Most, hogy nincsen már, jövök rá arra, mennyi mindent tanulhattam volna tőle, ha jobban odafigyelek arra, amit mond. 

Lassan eltűnik az a generáció, amelyik józan paraszti ésszel oldotta meg az élet nagy problémáit. Nem tanultak voltak, többek annál: bölcsek. Mint az én mamám.

Pelech Kati

Küldj egy írást, és legyél te is Új Nő!
LÁNYOK, RÉGI OLVASÓK, JÖVŐBELI MUNKATÁRSAK, KÜLDJETEK EGY JÓ ÍRÁST, SZÖSSZENETET, S MI ITT MEGJELENTETJÜK!

Új Nő csapata
Cookies