Szép vadvirágot, különlegeset ma nehéz találni. Hogy miért? Az ember beavatkozott a természetbe. Sík vidéken – így régiónkban is – a termesztett növények foglalták el a legtermékenyebb területeket. Florisztikai szempontból mindezzel óhatatlanul sérültek a természetes növénytársulások, és erőre kaptak az ellenállóbb, kevésbé igényes fajok.
Amennyiben a megmaradt flóraelem jelentős esztétikai vonzerővel bírt – magyarán az emberek elég szépnek találták a virágot ahhoz, hogy leszedjék, esetleg kiásva és hazaszállítva a virágoskertjeikbe ültessék –, akkor az adott fajnak megkezdődött a gyűjtése és a természetből való kiszorulása.
Erdei ciklámen
Ez a trend nem csökkent a 20. században sem, sőt, specializált és szervezett nemzetközi bűnbandák szolgálták ki a dúsgazdag – és deformált lelkületű – megrendelőket. Csak a manapság tért hódító természettudatos viselkedés nyomán jutnak e növényi csodák lélegzetvételhez.
A természetes környezetükben előforduló virágcsodák látványáért nem kell okvetlenül a világ másik felére utazni, hazánkban, sőt nyitott szemmel járva a Csallóközben is elénk kerülhet egy-egy, a bokrok takarásában diszkréten megbúvó, szerénykedő drágakő.
Amennyiben szerencsénk lesz meglelni valamelyik alant felvonultatott növényritkaságot, egy intelmet mindenképpen érdemes megfogadni: tartsuk meg előfordulási helyének titkát saját magunknak. Akkor majd gyerekeinknek, unokáinknak is lesz módjuk találkozni vele!
Erdei ciklámen
Gyermekkorom egyik színterén, a bősi parkerdőben annak idején viszonylag gyakori volt (a mára már teljesen eltűnt) erdei ciklámen, amely nemzetségének egyetlen hazai képviselője. Kedveli a félárnyékos, üde talajú termőhelyeket, nem egységesek azonban a források az általa preferált talaj meszességével kapcsolatban – én meszes talajon ismerem az előfordulását. Gumógyökere a vaddisznók kedvenc eledele, a házi disznó makkoltatásának korából maradhattak fenn népi nevei: disznórépa, disznókenyér, földi kenyér.
Már a 18. századból fennmaradtak írásos emlékek korlátozott gyógyászati alkalmazását illetően: „Veszedelmes ez gyökérrel élni, mert a beleket összeszaggatja...” (Landerer: Új füves és virágos magyar kert..., 1775). Mindezek tudatában csak külsőleg alkalmazták golyva és daganatok kezelésére. Szépségében szerintem jottányival sem marad el a dísznövényüzletekben kapható nemesített fajtáktól.
Fehér madársisak
A második faj, amelyre itt felhívom a figyelmet, egy viszonylag „új ismeretség”, néhány éve találtam rá egy némileg tőzeges, meszes talajú keményfa-ligeterdőben. A fehér madársisak a kosborfélék közé tartozik – tehát ő egy igazi, csallóközi orchidea! Ne keressük ezt a fajt a természetben olyan elvárással, hogy egy délkelet-ázsiai elterjedésű, gyerektenyér nagyságú virágzatot fogunk találni. (És ott sem mindegyik nagy virágú.)
Ellenben legalább akkora lesz az örömünk, mert nem kis utánajárás szükségeltetik a megtalálásához. Különlegessége az orchideáknak, hogy a tápanyagokat a gyökérgombák segítségével veszik fel. A botanikusok megállapították, hogy a fehér madársisak magja kicsírázása után 8 évvel (!) bújik elő a talajból (nem éppen egy hónapos retek), és további akár 7 év szükséges, hogy először virágozzék!
Hímpáfrány
Az erdei pajzsika vagy hímpáfrány az ékes bizonyítéka annak, hogy nemcsak a hegyvidékeken lehet találkozni páfránnyal, hanem – elvétve ugyan – „hazai pályák” ösvényeit koptatva is utunkba kerülhet. Annak ellenére, hogy kozmopolita (világszerte előforduló) növényről van szó, neki is megvannak a termőhelyével szembeni minimális követelményei: inkább mészkerülő, nedves talajokat igénylő, akár 1 m magasságot elérő növény. A humán gyógyászatban kissé mérgező volta miatt nem használható, ellenben az állatgyógyászatban bélféregűző szereket állítanak elő belőle.
Spórákkal szaporodik, és igazi élő kövület. A páfrányok és a zsurlók voltak az első szárazföldi növények, és 2–300 millió évvel ezelőtti erdeiknek maradványaiból alakultak ki a Föld ma ismert feketeszénkészletei.
A későbbi földtörténeti korokban legyűrték őket az evolúció magasabb fokán álló virágos növények. A hímpáfrány állományára egy talajbehorpadásban, alacsony oxigénellátottságú tőzegen tenyésző égeres-hazai nyáras erdőállományban bukkantam. Mivel ez egy gazdasági erdőben található, ahol az erdész jóindulatán múlik a fennmaradása, előfordulási helyén minimalizálom, illetve mellőzöm az erdőművelési beavatkozásokat.
Csekély kiterjedési területe miatt ennek az intézkedésnek nincs számottevő gazdasági következménye, és megkímélése a mindenkori erdőtulajdonost minősíti. Végezetül megemlítem, hogy tikkasztó nyarakon üdítő ebben a kicsit „jurassic parkos” miliőben megpihenni, amelynek még a leforróbb nyári napokon is kellemesen hűvös lehelete van. (A fotókat Dömötör Ede készítette.)
