Vereczkei Erika (31) szép, fiatal nő. Munkája, ahogy ő fogalmaz, minden nőiességet nélkülöz. S valóban: a nap nagy részében a földeket járja, s férfiakat (mi több, édesapja korabeli férfiakat) irányít.

Erika egy alig ezer lelket számláló kis faluban, Jányokon nőtt fel. Jelenleg is ott él. Míg a legtöbb kislány színésznői vagy divattervezői karrierről álmodott, addig Erika szívét egy kevésbé nőies szakma, a mezőgazdaság ejtette rabul. Útja traktorok és kombájnok csodálatával indult, a mosonmagyaróvári agrártudományi egyetemen folytatódott, s immár hét éve a dercsikai EXATA GROUP Rt. agronómusaként dolgozik. Markáns kézfogása van, ami arról árulkodik, hogy olyan ember, aki tudja, mit akar.

erika-fekvo.jpg
Vereczkei Erika

Átok vagy áldás-e nőként – vagy úgy egyáltalán az agrárvilágban tevékenykedni? Erről kérdeztük Erikát.

– A dédszüleim még gazdálkodtak – kezdi. – Mi már csak megtermeltük a zöldséget otthon, ahogy bárki más a faluban. Ám kiskorom óta lenyűgöztek az óriási mezőgazdasági gépek: mindig csodálattal néztem, ahogy vonultak az úton. Az érzés máig kitart. Gimis koromban pályaválasztási napot tartott nálunk a mosonmagyaróvári agrártudományi egyetem. Óváron nagy hagyománya van a mezőgazdaságnak, az egyetem nemrég volt 200 éves. Öt és fél évet tanultam itt. Büszke vagyok rá, hogy óvári gazdász vagyok!

– Az egyetem után rögtön Dercsikára került?

– Először a zöldségtermesztésben dolgoztam. Az itt töltött két és fél év főleg a betanulás szempontjából volt hasznos. Csak ezután kerültem Dercsikára. Összesen 12 ezer hektár földterület tartozik hozzánk, s ebből háromezerért én felelek. Kezdetben nehéz volt megszokni, hogy itt nagyban kell gondolkodni. Illetve a kollégáim elé sem volt egyszerű kiállni, hiszen a többségük korban az apám lehetne.

– Elfogadják az útmutatást?

– Nem mindig értünk egyet. Ők kezdetben csak néztek, hogy mit dirigál itt ez a kislány, míg én igyekeztem kiállni a véleményem mellett. Ez persze konfliktusokat szült. Én másképp tanultam, ők pedig ragaszkodnak ahhoz, amit az évek hosszú során megszoktak. Nyáron például azon vitázunk, hogy le kell-e szántani a földet trágyahordáskor. Én nem szántanám le, mert az talajroncsolás: ők viszont mindent beszántanának. Ilyenkor végig kell hallgatnom, hogy az én elméletem butaság és pazarlás. Igen, de az évek alatt a körülmények megváltoztak: más a klíma, kevesebb az eső. S nekünk mindig az aktuális körülmények szerint kell eljárni.

A kőkorszaknak sem azért lett vége, mert elfogyott a kő! Ám ez nem jelent harcot, mert sokat segítenek a meglátásaikkal. Az egyik kollégától különösen sokat tanultam: kezdőként tapadtam rá, mint egy kis pióca.

– Más az elmélet és a gyakorlat? Azt mondják, hogy szürke minden elmélet, s zöld az élet aranyfája.

– Teljesen. Az ember elméletben megtanulja, hogyan működnek az egyes folyamatok. Viszont kint, a természetben minden egészen más. Mi az élő környezettel dolgozunk, ami állandó változásban van. Befolyásolja az időjárás, az éghajlat, nem mindig az jön be, ami a nagykönyvben meg van írva. Nincs két egyforma évszak: még tavasz és tavasz közt is óriási különbség van. Én is dönthetek rosszul. A férfiak pedig könyörtelenül szembesítenek a hibáimmal. Lehet, hogy az adott pillanatban fáj, de végtelenül tisztelem bennük, hogy egyenesek.

– Ezek szerint szeret férfiakkal dolgozni.

– Nőkkel nem tudnék! Már az iskolában is jobban megértettem magam a fiúkkal. A női intrika nem az én műfajom. És ez nem az a munkahely, ahová az ember csinosan, tűsarkúban tipeg be. Farmert és pólót viselek, hiszen a nap 95 százalékát a terepen töltöm. A smink sem lenne előnyös ebben a poros környezetben. A civil életemben viszont szeretek sminkelni – jó néha így is belenézni a tükörbe.

– Előfordul, hogy kap szexista beszólásokat?

– Mindig is volt ilyen és lesz is. A megoldás az, hogy megtanuljuk a helyén kezelni a dolgot. Bármelyik nő, aki egyedül lenne ennyi férfi között, ugyanezt kapná.

– Milyen tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen egy agronómusnő? Ismer más nőket is ebben az ágazatban?

– Nem tudok erre válaszolni, mert az a tapasztalatom, hogy máig nem fogadják el a nőket a mezőgazdaságban. Ez egy férfiak által uralt világ. Van néhány női ismerősöm, akik a szakmánál maradtak, de nem vagyunk sokan. Például az egyik szeli kolléganőmet nagyon tisztelem a tudása miatt – vagy ott a nyugdíjas Marika néni. A pályám elején azt mondta, hogy az első tíz év lesz a legnehezebb. Úgyhogy most várom, hogy leteljen a tíz év. (nevet)

– Változott hét év után a hozzáállása?

– Már nem a hatvanéves férfiakat látom a kollégákban, hanem a munkatársaimat. Nem félek elmondani a véleményemet, de persze mindenkinek megadom a tiszteletet. A többséggel egyébként mostanra tegeződünk, és a viszonyunk is baráti. De a munkahelyére nem barátkozni jár az ember.

Néha, mikor ki akarok próbálni valamit, amit a férfiak nem akarnak, rám fogják, hogy erőszakos vagyok. Ám én úgy gondolom, hogy „a puding próbája az evés”.

– Hogy képzeljük el egy napját?

– Hét órakor kezdünk, a nap mindig a munka szétosztásával indul. Ha épp permetezés vagy vetés van, bebiztosítjuk hozzá az anyagot, majd következik a munka ellenőrzése. Az egész napom egy nagy logisztika: állandóan cseng a telefonom. Szerencsés vagyok, mert a munkaidőm zömét a természetben töltöm.

– Hány hívása van egy nap?

– Száz is volt már. Többnyire azonnal érdemi választ várnak, amit nem mindig egyszerű megadni. Néha szoktam kérni öt percet, hogy átgondolhassam a problémát.

– Nem viszi haza a munkát?

– Sajnos, igen! A férjemmel szeretünk utazni – erre főként januárban vagy augusztus elején van lehetőség. Két nap után mindig rám szól, hogy tegyem el a telefont. A mobil egy átok: mindig, mindenhol elérnek. Szerencsére a férjem is szakmabeli.

– Megszállottság is kell ehhez a munkához...

– Másképp nem menne! Csodálatos dolog, hogy az élettel dolgozunk az életért: az ember elvet egy magot, ami kibújik a földből, nő-nő, s ha törődünk vele, termést hoz. Annyira szeretem a munkámat, hogy el sem tudnám képzelni, hogy valaha mást csináljak. Élvezem, hogy a természet része vagyok. Ugyanakkor rengeteg áldozattal jár. Hosszú távon ez nem fenntartható, hiszen szeretnék majd családot.

vereczkei-erika-allo.jpg

– A nyári időszak a megterhelőbb?

– A szezon februárban indul, s eltart egészen decemberig. Valójában egyik hónap sem nehezebb a másiknál, mert mindegyik más kihívásokat tartogat. Most épp az aratás zajlik, amihez vendégkombájnosokra is szükség van. Ha beérik a gabona, gyorsan le kell aratni. A durumbúza például, ha belever az eső, már nem lesz üveges, minőséges, és nem lehet eladni.

– Mi befolyásolja leginkább a munkát?

– Az elsődleges szempont az időjárás: aszályban nem tudunk csodát tenni. Illetve a talaj minősége: az ugyanis, hogy jó, gyenge vagy közepes-e a termés, sokszor helyspecifikus. Nem lehet összehasonlítani például az alistáli termőföldeket a karcsaiakkal. Az utóbbin rengeteg a kavicsos rész, aszályos időszakban még a búza is szenved. Az alistáli földek viszont kiemelkedően jók, az ottani parcellákról idén is jó termésre számítunk.

– Talán a mezőgazdaság szerepe most, a járványhelyzet alatt ismét felértékelődött, hisz az emberek tudatosíthatták, hogy az élelem nem magától kerül az asztalra.

– Sajnos, az ember már rég elvesztette a kapcsolatát a földdel, ezért sincs meg a szakma tisztelete. Az autósok morognak, amiért a gépek lassítják a forgalmat az utakon, vagy háborognak a trágyaszag miatt. Bakán a lakosok rendszeresen fellázadnak a bűz miatt. Pedig a tehenészet harminc éve ott áll, csak utcák épültek köré. Büdös van? Rendben, de akkor a kakaó is „büdös”.

A rágalommal, hogy „lekaszáljuk a vadakat” sem tudunk mit kezdeni. Lucernakaszáláskor sokszor nem tudjuk kivédeni, hogy ne ugorjanak bele a kaszába. Mi mindent megteszünk, ami tőlünk telik.

– Tavaly láttam egy Facebook-posztot, amiben egy anyuka azt nehezményezte, hogy az éjjel dolgozó gépek miatt nem tudja altatni a gyermekét. Miért van szükség az éjszakai munkára?

– Tíz óra után lakott területen tilos zörögni, mert az csendháborításnak minősül. Ám vannak kivételes időszakok: például a talajelőkészítéssel nem állhatunk, máskülönben nem győznénk elvégezni időben. A természet nem vár! A permetezés szintén éjjeli munka, a méhek miatt este nyolc előtt tilos.

– A járványhelyzet mennyire befolyásolta a munkájukat?

– Ugyanúgy dolgoztunk. Kicsit könnyebb dolgunk volt, mert kevesebb ember volt az utakon, s könnyebben közlekedtünk.

– Van lógás a szektorban?

– Nem gyakori. Előfordult már, hogy valaki hat helyett fél ötkor hazament, ám az augusztus végétől novemberig tartó vetési időszakban a munkások éjjel-nappal dolgoznak. Az ember fárad.

– Miben mások az új traktorok, mint a húsz évvel ezelőttiek?

– Az újak olyanok, mint egy űrhajó. Az ember mindent egy kényelmes székből irányít, a kabin rugózik és klímával felszerelt. Én is beültem már a kormány mögé. Amikor az ember egy ilyen óriási gépet vezet, hatalmasnak érzi magát.

– Előfordulnak balesetek?

– A bálázónk leégett két éve, és kigyulladt egy traktor is. Éppen ezért minden esetben kint van az eke és a vizes tartálykocsi, hogy ha baj van, azonnal tudjanak segíteni. Sajnos, a rengeteg elektronika és műanyag a sok por és a hő hatására könnyen lángra kaphat.

Mindig büszke vagyok, ha az idényt sikerül zökkenőmentesen lezárni. Talán a tavalyi cukorrépatermést emelném ki: mi lettünk az elsők a szeredi cukorgyárban. Tavaly jó volt a csillagok állása, jókor esett, tehát a körülmények is ideálisak voltak. Illetve a szeli kolléganő (akit emlegettem) nagyszerűen végezte a növényvédelmet.

– Van kedvenc növénye?

– Hát a cukorrépa! (nevet)

– Régen, a szocializmusban szokás volt kitüntetni az év munkásait. Megtartották ezt a hagyományt?

– Igen: decemberben, a céges rendezvényen mindig kiemelik a legeredményesebb dolgozókat. Jó, ha az emberek érzik, hogy a munkájuk értékelve van.

– A globális felmelegedés szempontjából milyen kihívások várnak a szakmára?

– A klímaváltozás már itt van. Ez a szubtrópusi éghajlat nem tesz jót. 35 fok felett már nem nő semmi, még a kukorica is csak vegetál. Az építkezések egyre nagyobb területeket szakítanak ki a szántóföldekből. Rengeteg kihívással kell szembenézni.

– Mit gondol, az emberek miért nem tartják már annyira fontosnak, hogy hazai élelmiszereket fogyasszanak?

– Mert a behozott áru olcsóbb. Az olcsóság ára viszont az, hogy fogalmunk sincs róla, hogy mit eszünk. A háztáji termelés visszaállítása sokat segítene, de ha az ember tíz-tizenkét órát dolgozik a munkahelyén, nem valószínű, hogy lesz még ereje a kiskertjében kapirgálni. Erre központi szinten kellene megoldást találni.

Fotó: Dömötör Ede

Kapcsolódó írásunk: I love Kamocsa

Olláry Ildikó