Tisztelt Szerkesztőség! 42 éves férfi vagyok, már másodszor nős – és nem értem a nőket. Nem értem, miért akarják átoperáltatni magukat, átszabatni a mellüket, az arcukat, minek fogyókúráznak, amikor nekünk, férfiaknak így is megfelelnek.
Az előző feleségem meghízott a szülés után, azóta folyton fogyókúrázott. Kísérletezett: volt, hogy csak müzlit evett, volt, hogy csak tejet ivott. Néha hetekig undorító káposztalevest evett – fogyni azonban nem fogyott semmit.
Közben üres volt a hűtőszekrény, és mi sem ehettük a finom rántott húst… Az örökös fogyókúrája teljesen az idegeimre ment. Hiába mondtam, hogy nekem így is jó, hiszen az én gyerekemet szülte, és nekem nem számít, hogy néz ki, szeretem 75 kilósan is, semmi sem használt. Csak emészette magát bánatában, meg ette sok ízetlen kaját.
A második feleségem a narancsbőrével van elkeveredve, meg, ami még rosszabb, a melleivel. A sok narancsbőr-elleni drága krém csak úgy sorakozik a fürdőkád szélén, és ahelyett, hogy zuhanyozás után gyorsan ágyba bújna, inkább kenegeti magát. Állítólag hat a kencefice, van különbség – bár én nem látom.
Ennél rosszabb, hogy a fejébe vette, hogy szépségsebészhez megy, merthogy a mellei már nem állnak olyan szépek, mint azelőtt. Kérdem én: két gyerek szoptatása után már hogyan állhatna úgy, mint a 18 éveseknek?! És különben is kit érdekel?
Az én feleségem, és nekem így tetszik! Naponta százszor elismétli: Istenem, de ronda vagyok, szabályosan szuggerálja magába, hogy csúnya. Én jobban szeretném, ha jókedvű lenne, és ha nem foglalkozna annyit magával – hiszen így az én kedvemet is elveszi, csak felhívja a figyelmemet a hibáira. Pedig testi hibái mindenkinek vannak, nekem is. De egy házasság, egy párkapcsolat nem attól lesz jobb, ha valaki felvarratja a melleit.
Kedves Hölgyeim! Itt a férfi beszél. És higgyjék már el végre, hogy nekünk jók akkor is, ha nem most léptek le a plakátról! Nekünk nem az számít, hogy vörös karmokkal feszítsenek, vagy hogy feszes legyen a fenekük és a mellük, karcsú legyen a derekuk. Mi jobban szeretjük azokat a nőket, akik átlagosak ugyan, de maguk helyett inkább a családdal törődnek, és persze szeretnek minket.
K. László, Dunaszerdehely
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
