Évekkel ezelőtt egy kislányt fotóztunk lapunkba az anyukájával. Akkor még senki sem sejtette, hogy pár év múlva majd ezt a kislányt, a hetényi Danis Grétát, a világ legjobb fotósai fogják lencsevégre kapni.
Június óta új művészeti vezetője van a Komáromi Jókai Színháznak. Lévay Adina román származású rendező. Komáromban két előadást rendezett, J. Fosse: Őszi álom és Ch. Keatly: Anyám azt mondta, hogy ne! című darabokat, amelyek nagy sikert arattak.
Balogh Csaba nevét bizonyára sokan ismerik. A ma már nyugdíjas pedagógus vezeti a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola gyermekkarát. Egykori diákjai szívesen visszajárnak hozzá. Munkásságát a város polgármesteri díjjal köszönte meg.
Ha valaki a tévében látottak alapján próbálná jellemezni, nagyot tévedne. A reklámokban és a Fábry-show-ban bolondozó férfi csak egy kicsike szeletkéje mindannak, ami Szőke Andrásban lakozik.
Humorista, zenész, buddhista tanító, költő, lovag és asztrológus. Vajon milyen Laár András, amikor nem játszik „szerepet”, hanem csak úgy – l’art pour l’art Laár?
Alábbi beszélgetésünk Sütő Enikővel, a sikeres exmodellel sok hasznos tanáccsal szolgál a szépségversenyünkre jelentkezőknek – és persze nem csak azoknak. Íme, egy pálya, amelyik a leköszönéssel nem tört ketté, töretlenül ível tovább.
Akkor érzi elemében magát, mikor énekel. Nevét a Popsztárokból ismerhetjük. A Csallóközből származó Molnár Márta tíz éve foglalkozik zenéléssel. Lépésről lépésre jutott előre az énekesi pályán. Ma Budapesten él, a Vision zenekar énekese.