Leggyakrabban nem a fizetés, az elmaradó kedvezmények, sőt nem is az unalmas munka az, ami miatt felmondunk a munkahelyünkön. Sokkal inkább az alig észrevehető igazságtalanságok, méltánytalanságok gyűlnek össze és vesznek rá bennünket arra, hogy más munkahelyet keressünk.
Talán mert nem akarnak vesztesek és szegények lenni. Az anyának, aki két gyereket felnevel, s közben otthon van (úgymond: nem dolgozik) nem sok becsülete van. Anyagi szempontból teljesen kiszolgáltatott, s a társadalomtól nem sok megbecsülést kap.
Betöltötte az ötvenet, belefáradt a munkába, már semmi sem érdekli? Felejtse el a mondást, hogy „ebben a korban” már nem tanácsos új munkát kezdeni. Épp ellenkezőleg – lehet, hogy éppen ez a legjobb idő a változtatásra, beleértve a munkát is.
Megéri feladni a saját karrierünket, álmainkat a másik céljaiért? Egy olvasónk tapasztalata, milyen kimenetele lett annak, hogy feladta saját önállóságát a férjéért.
Szerepkonfliktus: hogyan egyeztessük össze a munkát és az anyaságot? Milyen megoldások vannak? Mire kell odafigyelni, hogy a szülés ne akassza meg az ígéretesen induló karriert?
Nagyon kevés a női vezető. A világot még mindig a férfiak irányítják, férfias gondolkodásmóddal, teljesítményelvűen. A nők is dolgoznak, de csak inkább kiszolgálják a férfi vezetőket, vagy az alulfizetett ágazatokban vannak jelen. Vajon szép dolog ez?
A nők általában kevesebbel is beérik, mikor karrierről van szó. Ki segíthet tovább, ha megakadunk az álmaink beteljesítésében? Dr. Zolnay Judit coach szerint a nagy álmok nem luxuskivitelben, hanem határidővel érkeznek.
„Könnyen jött pénz: ha őszinte akarok lenni, ennyit láttam az OnlyFansben!” – meséli a Csallóközben élő Peti (27), aki alkalmilag fitneszedző, emellett modellkedik.
Miközben egyre több helyen kacérkodnak a négynapos munkahét gondolatával, sokan a szabadidejükben is megállás nélkül robotolnak, s hirdetik a kemény munka mindenhatóságát, mígnem teljesen kiégnek. Valóban ez lenne a boldog és sikeres élet titka?
"A december általában mindig sötét és sivár, de ha az embernek van karácsonyfája, meg egy csomó dísze és karácsonyfaégője, akkor igazán hangulatos lesz."