A környezetvédelem rákfenéje, hogy csak szűk kör tesz valamit, és egymás vállát veregetjük, hogy jaj, de jó, hogy te szelektálsz, meg vegán vagy! – mondja a komáromi Szegi Aranka.
A tavasz rügyes ággal legyintget bennünket, a kertekben az üres ágyások vetemény után kiáltanak. A városi ember ebből csak a remek illatokat érzi, és a sarjadó zöldet látja. Ám nem minden városi akar kimaradni a kert áldásaiból. A komáromi Szegi Aranka, aki foglalkozása szerint agrármérnök, ezért épít közösségi kertet. S mivel pozitív ember, izeg-mozog mindenfelé, ahol – a mai trendeknek is megfelelő – jót lehet tenni.
– Miért éppen az agrárszektort választottad?
– A természet mindig is közel állt a szívemhez, bár városi lány vagyok. A családdal sokat jártuk az erdőt, rengeteg időt töltöttünk a vízparton, mert apukám nagy horgász. A gödöllői Szent István Egyetem után rögtön a bábolnai vetőmagüzembe kerültem, majd később értékesítési vezetőként dolgoztam. Bábolna húsz kilométerre van Komáromtól, úgyhogy naponta ingáztam. Most pedig negyedik éve otthon vagyok a két lányommal, Eszterrel és Sárával.
– Nem volt szerepkonfliktusod? Egyik nap még a nagy ambíciók, másik nap már az anyaság rutinja. Hogy élted ezt meg?
– Mikor jöttek a lányok, jártam ugyan terhesgondozásra, de ott a gyermekágyról senki semmit nem mondott. Később rájöttem, hogy azért, mert az első hat hét olyan, mintha egy fekete lyukba dobnák az embert. A barátaid, akiknek nincs gyerekük, nem tudnak mit kezdeni veled, akiknek van, azok kéretlen tanácsokat osztogatnak. Pedig én elmondhatom, hogy mindkét szülésélményem nagyon jó volt! Tudni kell rólam, hogy nagyon tudatos, határozott és gyakorlatias ember vagyok...
– Ennek ellenére nehézségekbe ütköztél?
– Igen. Hiszen a gyermek születése egy főpróba nélküli premier. Mindenben kételkedtem, ezért bejelentkeztem különféle Facebook-csoportokba. Ettől aztán még nagyobb kételyeim támadtak. Végül rájöttem, hogy csak úgy tudok önazonos maradni, ha kiállok az anyai ösztöneim mellett, és mindent úgy csinálok, ahogy az nekem, nekünk jó.
Három hónap kellett hozzá, hogy kilépjek a közösségi csoportokból. Inkább olyan anyukákat kerestem, akikkel szemtől szembe beszélhetek.
– Tehát a saját utadat kezdted járni?
– Rengeteg téves infó van fent az interneten, ráadásul mindenkinek más a gyereke, az életvitele, és nem utolsósorban az értékrendje. Szerencsére rátaláltam a kötődő nevelésre, ami azt mondja, hogy csináljuk úgy, ahogy a babának a legjobb. Ezzel jött a hordozás is. A kendő egy univerzális eszközt adott a kezembe, tekintve, hogy egyik gyerekem sem szeret aludni. Persze, nem ment könnyen! Három hétig küzdöttünk, mire Eszter megszokta a kendőt. Úgy vélem, a mai anyukákból hiányzik a kitartás, ezért annyira tanácstalanok. Másrészt a rengeteg információból nehéz kiválasztani a számunkra járható utat vagy módszert.
– Ekkor indítottad útjára a Fészek Családi Kört?
– Komáromban először egy hordozóklub alakult, ott találkoztunk, beszélgettünk. Ám én ennél többet akartam. Felvetettem, hogy hétről hétre válasszunk ki egy témát, osszuk meg tapasztalatainkat. Eseményeket szerveztünk, előadásokat hallgattunk a szoptatásról, a hulladékmentes háztartásról. Igazából összefogtam az anyákat. Majd amikor kibővült a tevékenységünk, azon voltam, hogy legyen egy szervezeti hátterünk. Ekkor Molnár Krisztával együtt megalapítottuk a Fészek Családi Kör polgári társulást.
– Mi a célotok?
– Nem baba-mama klubbot szerettünk volna létrehozni, hanem családot megtartó közösséget. Megtartó hálót, ami összefogja a magyarságunkat is. Szoktak ezen mosolyogni, de igenis vannak bizonytalan szülők, akik csak azért adják szlovák oviba a gyereküket, mert a gyerkőc barátját is oda íratják. Ha viszont van egy közösség, ami megerősít, akkor mindjárt másképp gondolkodunk. A másik célunk az, hogy szakmai segítő központot hozzunk létre, személyre szabott tanácsadással, terápiákkal, s mindezt kiváló szakemberektől.
– Gondolom, te mint hordozási tanácsadó látod igazán, hogy nem csak a hordozásban kell segíteni a nőket. Bár ezért hívnak el magukhoz, de felmerül közben sok más téma is, igaz?
– Az anyóstól kezdve az alvásig minden szóba jön, ami rendben is van. A lényeg, hogy az anyukák tudjanak róla: joguk van segítséget kérni. Manapság már kérdezni sem merünk egy nagyobb társaságban. Mert mit fognak szólni?! A saját tapasztalataim szerint bátrabbnak kell lennünk. Nálam is ott volt a fekete lyuk, a sok kétely és kétség, de megtanultam, hogy segíteni kell magunkon és másokon is. A pályázott pénzt, amit társulásunk elnyert, pontosan erre szeretnénk felhasználni: hogy láthatóvá váljunk, megismerjenek minket, és támogatni tudjuk a családokat. És nem csupán az anyukákat, de az apukákat és a nagyszülőket is.
– A KompAkt nonprofit szervezet alapító tagja vagy. Mikor és hogyan kapcsolódott be az életedbe a környezettudatosság?
– A gyerekneveléssel együtt jött az igény, hogy jobban odafigyeljünk egymásra és a környezetünkre. A férjemnek a Facebookon szembejött egy videó, amiben az egyetemisták a műanyag ledarálásából dizájn termékeket állítottak elő. Megosztottuk, és hirtelen beszélgetni kezdtünk erről. Úgy éreztük, tenni kell valamit a környezetvédelemmel kapcsolatosan. Az első, nem hivatalos találkozónkon rögtön eldöntöttük, hogy pályázni fogunk. Kitaláltam, hogy hozzunk létre egy közösségi kertet az idősek otthonában. A kertben találkozott minden, ami a szívügyem: a közösségépítés, a generációk összekötése és a környezettudatosság.
– Csettintésre jött az ötlet?
– Igen. Pontosan ez igazolja vissza az embert, hogy az ötletek ilyen gyorsan jönnek!
Két dunaszerdahelyi és két komáromi család összefogott, és megalapítottuk a KompAkt nonprofit szervezetet, s rögtön elsőre hatalmas sikert értünk el: 400 beadott projekt közül megnyertük az Általános Hitelbank által meghirdetett pályázatot! Támogatást kaptunk egy közösségi kert megépítésére Komáromban, a Timóteus-házban.
– Mikor indultak meg a munkálatok?
– A kertépítés február 23-án kezdődött. Az alapelvünk az volt, hogy az egész átlátható legyen. Az emberekben nagy a szkepticizmus a pályázatok kapcsán, hamar megkérdőjelezik, ki mit kezd a pénzzel. Mi ezért nyilvános eseményeket hirdetünk, a következő kertépítésre április 20-án kerül sor. Ez lesz az első közösségi kert régiónkban, ami a permakultúra elveit követi.
– Egyre többször halljuk ezt a kifejezést. Mit jelent pontosan?
– Ez egy környezetkímélő kertészeti mód, amikor az ember a természettel teljes összhangot próbál kialakítani. Vagyis nem forgatjuk a talajt, és próbálunk olyan növényeket telepíteni, melyek őshonosak. A permakultúrás kert egyszóval olyan, mint az erdő, ami önmagát tartja fent. A közösségi kertben például lesz egy kerti tó, amibe békákat telepítünk. Konkrét módszert követünk, hogy szó szerint „önfenntar-tó” legyen.
– Mesélnél nekünk a KompAkt további terveiről?
– Szeretnénk, ha az emberek minél szélesebb körben megismernék a környezettudatos életmódot. Sokan tévhitben élnek, miszerint ez rengeteg időt, pénzt és energiát emészt fel. Sok a prekoncepció, ráfogják azt is, hogy a környezetvédelem egy nagy biznisz, egy sznob dolog, hiszen a biodolgok drágák! Mi pont ezért olyan eszközöket szeretnénk preferálni, amik nem túl direktívek: például szeretnénk oktatásokat tartani a hulladék szelektálásáról, együttműködni az önkormányzatokkal, és az előadássorozatok sincsenek kizárva.
– Te magad is teljesen környezettudatosan élsz?
– Igyekszem. Persze, az alufóliát még nem dobtam ki a kukába, mert felhasználjuk, ami megmaradt, ugyanakkor megvettem a méhviasz kendőt, amivel ki lehet váltani. A maradék függönyanyagból zsákokat, tasakokat varrok, és nálunk a kis zacskókkal teli nejlonzacskó helyett már nagy vászontáska van, benne sok kis vászontáskával – mosolyog.
– Mi az, amit le lehet cserélni, ha csak a saját háztartásodból indulsz ki?
– Az említett fólia lecserélhető, de ott vannak a mosószerek is. Bár igaz, hogy én magam mosódiót, mosószódát, ecetes vizet és mosóparfümöt használok, de néha tényleg nem jönnek ki a makacs foltok. Szükséges a kompromisszum – nevet. – Ám ott a szelektálás és a műanyag kiiktatása. Miért veszünk palackozott vizet, ha ilyen minőséges a csapvizünk? Hiszen folyékony aranyon ülünk!
Továbbá: támogassuk a helyi termelőket, járjunk piacra, és ne együnk januárban epret, mert az szezonális gyümölcs. Nem csoda, hogy az emberek szenvednek attól, amit megesznek. Vissza kell hoznunk a szezonalitást az életünkbe!
– Mi a helyzet az élelmiszerrel? Ha bemegyek a bioboltba, honnan tudom eldönteni, mi a bio, és hogy az tényleg egészséges-e?
– Nem biztos, hogy mindenből a bio a jó. Most az agrármérnök beszél belőlem, de a biobúza szerintem nem oké. Igaz, a sima búzához növényvédő szereket és vegyszereket használnak, de nem biztos, hogy ez a károsabb. Sőt! Mondhatjuk, hogy legyen mindenki vegán, és ne együnk húst, de szükség van a húspótlásra, ezért sokan megveszik a génmódosított szóját. Ilyenkor mindig azt mondom, inkább együnk heti egy alkalommal húst, amit szintén helyi termelőtől szerezzünk be.
– Agrármérnök, hordozási tanácsadó, környezetvédő, szervezetépítő, anya, feleség – mindezt teljes erőbedobással csinálod. Mi a titkod?
– Sokan tényleg meglepődnek azon, hogy van egy három és egy másfél éves gyermekem, de én több tányérral szeretek zsonglőrködni. A nagyobbik lányom már ovis, a kicsi velem van, a család pedig besegít, így anya tud segíteni másokon is. Arról nem beszélve, hogy a férjem egy erős hátvéd. Emellett én magam pörgős vagyok, szeretem a hatékony munkát, a helyi médiába néha cikket írok! Nálam minden mindennel összefügg, és pont ezért tudok kiteljesedni és az egész családnak minőségi időt adni. Hiszen ez most az én időm – az énidőm!
