A divat háta mögött – avagy hogy készült vadaskerti divatanyagunk? A várkonyi almáskert nemcsak gyümölcsfák, de állatok otthona is. Vadlesen jártunk a várkonyi almáskertben, skót üszőket és vízibivalyokat fényképeztünk. (Hinnénk-e, hogy a vízibivaly őshonos volt a Csallóközben?) A skót üszőcskék még nem érték el a felnőtt kort, de legyünk őszinték, elolvadtunk frufrus pofijuk láttán. Szeretnek bandázni – ám az embertől tisztes távolságot tartanak. Erről mi is meggyőződtünk, hisz alig tudtuk őket lencsevégre kapni. Nézzünk szét a divat háta mögött, kövessük nyomon vadaskerti divatanyagunk főszereplőit!
Backstage Jelentése magyarul a „kulisszák mögött”. Pár éve még a koncerteken és a színházakban a színpad mögötti, közönség elől elzárt területet jelentette. Azokat a helyiségeket és tereket, ahova csak a színészek, előadók, öltöztetők, a személyzet léphetett be. Átvitt értelemben a kifejezést az események hátterében zajló folyamatokra is használják, melyek nyilvánosság nélkül zajlanak. Mi most ezt a hátteret mutatjuk be: a fotózás helyszínét, ahol nem könnyű dolgozni, öltözködni, fényeket beállítani, néha ázunk-fázunk, itt éppen a vízibivalyok szarvacskáitól féltünk.
Tudnivaló A felföldi üsző szemébe lógó frufruja mosolyt csal az ember arcára: ez az egyik legrégebb óta tenyésztett marhafajta, jól tűri a skót felföldek zordon időjárását. Dupla kabátjában vicces képpel élvezik a friss őszi szellő nyújtotta örömöket: a külső zsíros bunda lepergeti az esőt, a gyapjas alszőrzet pedig csapdába ejti a testhőt, így aztán nincs szükségük vastag bőr alatti zsírrétegre. S míg a juhok elpusztítják az aljnövényzetet, megeszik a gyökereket és friss hajtásokat, a felföldi marha még javít is a talaj minőségén, eltakarítja a bozótot, amihez más állat hozzá nem nyúlna.
A vízibivalyoknak és a skót felföldi marháknak van egy jó tulajdonságuk, mégpedig hogy „tartják a helyüket”. Nem csatangolnak el a messzi tájban: bezzeg most! Megérkeztünk, és sehol nem voltak. Alig sikerült őket előcsalogatni, a skót felföldiek a messzi távolban almát rágcsáltak az etető alatt, a vízibivalyok pedig – borús idő lévén – nem fürödtek kis vizes hempergőjükben. Már nagyjából a harmadik szettnél tartottunk, amikor hirtelen paták dobogása rázta meg a földet. Megindultak a dámok és a mufloncsorda... Tökéletes összhangban mozogtak, szinte hallani véltük a lélegzetüket. Aztán hirtelen „Hátra arc!”, megfordultak, mire a kis felföldiek és az éjfekete vízibivalyok is közeledni kezdtek: mintha csak a csorda a tudtukra adta volna: „Jöhettek, nem fognak bántani!” Nemsokára a három skót üsző tisztes távolból méregette divatmodellünket, aki a nyitott autóból szemezgetett velük.
Három felföldi üsző, három vízibivaly, plusz a dámok és a muflonok: így csodáltuk ezen a friss őszi délelőttön a vadaspark díváit, akik elvitték a show-t.
Hogy zajlik a „kettő az egyben” fotózás? De térjünk rá a „backstage”-re! Mikor élő állatos helyszínen fotózunk, az előkészületek több időt vesznek igénybe, a tervezés többlépcsős. Először a koncepciót kell megálmodni. Talán ez a legegyszerűbb, hiszen megannyi ötlet és kép tolong a fejünkben. Mindenesetre, ahogy ajtónkon bekopogtatott az ősz, már tudtuk, mit szeretnénk. Meg akartuk mutatni, hogy a hűs levegő, a még lágyan erőlködő napsütés mit tett idén az aszályba beleszédült csallóközi tájjal. Olyan volt az első találkozás, mint amikor a narancssárga festéket áthúzzák a fehér vásznon. Beindul a színtobzódás... Életre kel a táj a tikkasztó nyári napok után, és felkészül a téli pihenésre. Ezt a színkavalkádot akartuk mi is megfesteni, csak nem ecsettel, hanem fényképezőgéppel. Szerettük volna, ha a méla sárgák és a kifakult őszi barnák átköltöznek az internetre és az Új Nő hasábjaira.
Minden fotózáshoz tehát egy több részre bontott és kidolgozott gyártási tervre van szükség, aminek része a hangulatterv, de a logisztikai előkészítés is. Minden ütemterv sokszereplős csapatmunkát feltételez: ha valaki egész idő alatt csak üldögél, de épp vizet kéne kínálnia a szomjas fotósnak, vagy nincs ki tartsa neki a derítőlapot, akkor igencsak nagy problémákkal szembesülhetünk.
A téma csekkolása után mindig a modell kiválasztása a legfontosabb feladat. A témához arcot kell keresni! Ánéztük a modellek képeit az Instagramunkon, meghallgattunk néhány jó tanácsot, végül megtaláltuk a tökéletes lányt. (A bősi Seszták Sárát.) A helyszínt – esetünkben a vadaskertet – már előtte két héttel kiválasztottuk.
Nomen est omen. A téma ad nevet a gyereknek, vagyis vadaskerti leselkedésünknek. S hogy most mi volt az origó, a kezdőpont? Bindics Imre, a neves séf említette, hogy a várkonyi gyümölcsös vadaskertjében él három vicces kinézetű skót marhácska. Ezt látnunk kell, méghozzá az ősz köntösében!
Segítőnk – Sanyi, a vadász – egy héttel a fotózás előtt saját dzsipjével szállított minket a helyszínre terepszemlére, hogy előzetesen megtekintsük a főszereplőket. Amikor átsétáltunk a kerítésen, ott álltak ők hárman – a három fekete vízibivaly. Tiszteletet parancsoló látványt nyújtottak a fekete nagytestű jószágok. Mellettük szinte eltörpült a három skót felföldi üszőcske, akik jól nevelt hölgyekként álltak szorosan egymás mellett. Sanyi azért megjegyezte, hogy ám nem mindig ilyen nyugodtak... S nem biztos, hogy a nagy napon a fényképezőgép lencséje elé tudjuk majd őket csalogatni teljes létszámban. (Ám minket annyira elvarázsoltak édes pofijukkal, hogy az óvást meg sem hallottuk.)
Egy héttel később! Minden készen állt. Már csak a ruhákra volt szükség. Vadaskerti divat angolos hozzávalókkal, Ralph Lauren-stílusú zakóval, fodros-ropogós fehér inggel: a témánknál voltunk! Ellátogattunk a dunaszerdahelyi Wardrobe No.5 ruhaboltba, ahol mindig találunk egy-két trendi szezondarabot. Ám arra nem számítottunk, hogy mindössze tíz perc alatt sikerül megtömni három méretes szatyrunkat. Másnap beültünk a kellékekkel dugig megtömött autóinkba, és irány a helyszín. A vadaskert képe a kiégett fűcsomók okán afrikai szavannára hajazott... Állatok sehol. Kiszálltunk kísérőnk terepjárójából. Teljes létszámunk hét főből állt: a modell Sára, a socialmediás Juci, a fotós Ede, az asszisztensünk Vani, a vadász Sanyi, a főnökasszonyunk meg én. Hiába, túl sokan voltunk. Az állatok megijedtek tőlünk, s eloldalogtak, még a dugi sárgarépánkkal sem tudtuk őket odacsalogatni. Végül teljesen hátat fordítottak nekünk – nemet mondtak angolos stílusú ruhatárunkra, és angolosan távoztak. Végül feltűnt Pollock, a fekete labrador vadászkutya, aki terelőjuhászként felénk irányította szétszéledő jószágainkat. Így aztán pár kép erejéig becsatlakoztak a fotózásba, és úgy pózoltak, mintha mindig is ezt csinálták volna. Sőt, skót felföldi üszőink igazi díváknak bizonyultak!
A többi természetfotó rá két napra készült el, már széles lencsével: Dömötör Ede tipikus vadaskerti jeleneteket örökített meg.
Tudnivaló A vízibivaly szereti a vizet, ezért is lett vízibivaly a neve. Igencsak kevés verejtékmiriggyel rendelkezik, így mindig melege van. Emiatt létfontosságú számára a víz: többször meg kell mártóznia a vízben, hogy lehűtse magát. Imádja a dagonyát is, mert sáros testére nem szállnak a vérszívó rovarok. A vízibivaly hajdanán igencsak szerette a csallóközi mocsarakat, őshonos volt errefelé. A mocsarakat azóta lecsapolták, mire a vízibivalyok is eltűntek, hisz megszűnt az életterük. Régen igavonásra használták őket, a süppedős helyekről is kihúzták a szekeret vagy farönköt. Húsuk zsírszegény, porhanyós, egészséges. Amúgy igénytelen, megeszi a kákát, nádat, amit más állat ott hagy. A vízibivaly régen otthon volt a csallóközi tájban: szerette az itteni ingoványt, mert felhevült testét lehűtötték az itteni mocsarak. Tudni kell még, hogy a vízibivalyok tejéből készül az igazi, hamisítatlan mozzarella.
Kovács Viktória, Fotó: Dömötör Ede
