Tudják mi a különbség a sztárszakács és a feleség főztje közt? Az, hogy az előbbiét mindig megdicsérik. A miénket meg idővel megszokják. A jó feleségek öttusájának (főzés-mosás-takarítás-anyaság-házasélet) nincsenek nyertesei, mert előbb-utóbb mindenki belebukik. Még mielőtt véglegesen és megváltoztathatatlanul kiégnénk, itt az ideje szemléletet váltani!

  1. Én, az áldozat
    Mindig is azt vallottam, hogy egy anya és feleség ne tekintse magát áldozatnak, ha éjjel-nappal csak a családdal foglalkozik. Elvégre ez neki kutya kötelessége! Az anya a család lelke, és ezt minden nő tudja. Akkor meg mit rinyál, mit sajnáltatja magát! De az évek alatt még az önkéntes mártír is megkeseredik. Talán mert a többiek tudomást sem vesznek az önfeláldozásáról. A köszönet ritka, mint a fehér holló. Az olyan „diszkrét“ jelzéseinket, mint a mosogatás közbeni edénycsapkodás, egyszerűen azzal magyarázzák, hogy megint „piros“ napunk van, és a csörömpöléssel adjuk le a káros energiát. Ilyenkor a legjobb, ha mindent egyenesen megmondunk úgy, ahogy van: hogy elfáradtunk, hogy a lakás nem öntisztulással takarítódik, hogy a ruhák nem maguktól másznak bele a mosógépbe, és hogy egész egyszerűen belefáradtunk a tökéletes háziasszony szerepébe. (Elvégre nem csak a munkahelyen jelentkezhet a kiégés, a „burnout-szindróma.”) Persze, az önsajnálatban is lehet lubickolni, és tovább hajszolni a tökéletességet. Az én férjem viszont rövid úton megértette, hogy elfáradtam, és mindjárt meg is mondta, hogy nem muszáj mindig főzni. Igen ám, de a kamasz gyerekek éhesek, mint a farkas! Végül beadta a derekát, és főzni ugyan most sem főz, de elvállalta a mosást. Elvégre a modern mosógépek kezelése egészen férfias feladat.
     
  2. Egy kis szabadidő
    Mindig csinálnunk kell valamit, nem lehet lustálkodni, még vasárnap sem! Nehogy már lelkiismeret-furdalást érezzünk emiatt! A vasárnapi ebéd után az egész család pihen, mi meg robotolunk tovább – erre semmi szükség. Húsz perc ücsörgés a kényelmes karosszékben mindenkinek jár! Azért elaludni nem kell, mert az azt jelenti, hogy az ebédnek magas volt a glikémiás indexe (azaz hirtelen felugrott a vércukorszintünk, szervezetünk pedig minden energiáját az emésztésre fordítja). Egy kis sétát is beiktathatunk, csak úgy, a magunk kedvére, mert nem kell, hogy mindennek célja legyen... Persze, a munkamániás énünk mosogatna, takarítana, tanulna a gyerekekkel, vagy éppenséggel gyomlálna egy kicsit a kiskertben, mert minden percet gondosan ki akar használni. Higgyük el, szabadidőre is szükség van.
     
  3. Tükörfényes konyhapadló
    Mert úgy tanultuk anyukánktól, hogy a jó háziasszonyoknál enni lehetne a padlóról. Nincs az a napszak, amikor a konyhapadló nem ragyog tökéletesen. Mert mi van, ha bekukkant a postás, a szomszédasszony, és meglátja, hogy bizony a mi padlónk maszatos! Még hogy kirándulni menjünk takarítás helyett! A vérbeli háziasszony a lakása rabja, bele van zárva, mint a királykisasszony a mesebeli toronyba. Csakhogy a háziasszonyt sárkány helyett a saját lelkiismerete, na meg az önmaga felé megfogalmazott elvárások tartják bezárva. Ha a takarítás az élete, hát takarítson, de azért egy kis időt hagyjon kirándulásra, élményszerzésre is. Nem kell mindig mindennek tökéletesnek lennie! Ha nem elégedett az eredménnyel, fogadjon inkább bejárónőt!

    web-bannerek-hirlevel-02_2.jpg
     

  4. Friss házi kenyér, egészséges bioételek
    Az anyák a szeretetüket leginkább a gyerekeik táplálásán keresztül tudják kimutatni. Egy igazi anya csakis saját kezűleg készített, egészséges ételeket rak a csemetéje elé. Frissen süti a házi kenyeret, biogazdaságból szerzi be a tejtermékeket. Az ilyen uzsonna után aztán autóba ül, elviszi őket a nyelviskolába, zeneiskolába, rajziskolába, tánc szakkörre vagy énekkarra. Rendet rak a lakásban, előkészíti a vacsorát, majd ismét autóba pattan, hogy hazahozza őket. Ezután segít a tanulásban, majd mikor már mindenki alszik, hullafáradtan pottyan az ágyba. Ez pedig nagyon csúnyán visszaüt, mert mi sem leszünk fiatalabbak. Az állandó készenlét, a stressz pedig kikezdi az egészségünket. Az elviselhetetlen hátfájások mögött elsősorban nem a számítógép előtt való görnyedés a felelős. A stressz az, ami összekapja az izmokat. (Ahogy mondani szokták: túl sok gond nyomja a vállát.) A gerincünk állapota árulkodik arról, mennyire vagyunk görcsösek. Vagy elveszünk, vagy megtanulunk végre kikapcsolódni.
     
  5. A jó főnök elosztja a munkát
    Akárcsak a munkahelyünkön, otthon is szükség van valakire, aki elosztja a munkát. Így senki sem dolgozza túl magát, mégis elérjük a kívánt eredményt. A megfelelő munkamegosztás kulcsa a bizalom, na meg az ellenőrzés. Mindenkinek el kell végeznie a rábízott feladatot, csakis így működik a dolog. Feledkezzünk meg arról, hogy mindent csak mi magunk tudunk rendesen megcsinálni. Szegény anyám, ahogy már megírtam, pontosan így volt ezzel, és mi, utálatos kamaszok hagytuk is, hadd nyűglődjön, ha olyan tökéletes. A barátnőm szülei elváltak, az ő anyukája meg úgy gondolta, hogy a két szülő helyett is tartania kell a frontot, a munkahelyén éppúgy, mint a háztartásában. Náluk is minden csillogott-villogott a rendtől és a tisztaságtól, csak éppen az anya-gyerek kapcsolatra nem volt idő. Egy szó, mint száz, igenis, a jó családanya elosztja a munkát.
     
  6. Néha nem bűn a lustaság
    Elalszod a fél életedet! Aki nem kel fel kora reggel, és nem tesz-vesz késő estig, az hagyja leperegni az időt, semmibe folyni a fél életét. Szabadnapokon is ugyanúgy reggel hétkor kipattanunk az ágyból, és valami különös kényszertől hajtva bevásárolunk, sütünk-főzünk, mosunk-vasalunk és takarítunk, amíg a többiek édesdeden alszanak? Akkor a baj a mi készülékünkben van! Máskor inkább ezt a kis szabadidőt fordítsuk reggeli sétára, kocogásra vagy pihentető kávézásra, újságolvasásra, amivel feltöltődünk.
     
  7. Nem leszek konyhamalac
    Emlékszem, gyerekkoromban az apró konyhánkban csak az ablaknál fért el az asztal, így nem lehetett hozzáhúzni a negyedik széket, ezért anya nem ült le velünk enni. Legfeljebb a konyhapultnál ebédelt, de azt is csak ünnepnapokon. (Nagy ünnepek idején természetesen a nappaliban tálaltunk, de az kivételes eseménynek számított.) Ekkor döntöttem el magamban: én bizony mindig a családommal fogok ebédelni, velük együtt az asztalnál ülve. És azt is, hogy nem eszem meg a maradékokat, ahogy anyutól láttam. Elvégre nem vagyok konyhamalac! Mi, nők, családanyák észre sem vesszük, hogyan degradáljuk magunkat a család kiszolgálójává, és csodálkozunk, hogy panaszainkat senki sem érti meg. Merjünk változtatni, merjünk lazítani!

Varga Klára

web-bannerek-hirlevel-01_2.jpg