Több mozgás, több alvás, több idő magadra és arra, amit szeretsz. Légy kedves másokkal, és ha látsz egy szép rózsát, állj meg, szagold meg. Ezek azok a dolgok, amelyektől boldogabb lehet az életed.
A legtöbb ember örül, ha a főnöke megdicséri, ha előléptetik, ha megtapsolják a prezentációját. Az imposztorszindrómában szenvedők azonban úgy érzik, hogy nem érdemlik meg a sikereket.
„Három ötös van itt egymás után” – mondom a tizenhárom éves fiamnak, amikor hosszú idő után belenézek az elektronikus ellenőrzőkönyvébe. A fiam azonban máris kész a válasszal: „Nyugi, muter! Ki fogom javítani” – mondja anélkül, hogy felpillantana a mobiljából.
Gyerekeink egyszer csak felnőnek. Helyes az, ha továbbra is otthon tartjuk őket? Vagy amikor felnőtté válnak, küldjük el őket otthonról, mint teszik azt a svédek vagy a hollandok? Mi jobb a gyereknek: ha kilökjük a puha fészekből, vagy huszonötön túl is ajnározzuk?
Gyerekkorunk óta arra tanítanak bennünket, hogy valósítsuk meg az álmainkat. Rossz tanács! Mert az álmok teszik tönkre az ember életét. A délibáb kergetése nem vezet jóra.
Az embernek becsületesen végig kell élnie mindent, amit hoz az élet. Ha ezt nem teszi meg, idővel a rossz megint előjön. A le nem zárt érzelmek elől nem menekülhetünk.
Mostanában elég gyakran szóba kerül az önimádat, közkedvelt szóval a nárcizmus. Milyen megnyilvánulásai vannak ennek a személyiségzavarnak? Miből vehetjük észre mégis, hogy nárcisztikussal van dolgunk?
Gyakran úgy érezzük, a bőrrel akpcsolatos panaszok mindig akkor jelennek meg, amikor a legkevésbé kellene: egy fontos prezentáció előtt, vagy amikor végre szabadságolunk és elutazunk, esetleg egy nagy projekt befejezésekor…