Miből lehet megtudni, hogy korosztályt váltottunk, átléptünk a középkorúakhoz? Hát csak abból, hogy péntek este nem megyünk bulizni, hanem azt füllentjük, hogy kitört rajtunk az influenza – csak azért, hogy a Büszkeség és balítéletet olvashassuk és vagy huszadszor is megnézzük kedvenc romantikus, könnyezős filmünket...
Minden nő szívesen álmodozik az anyaság szépségeiről. Romantikus képzeletünk rózsaszín világában járunk, pedig nem érdemes áltatni magunkat. A valóság egészen más.
Elég, ha csak a testünk jeleire hallgatunk, és azon nyomban felismerjük őket. Ha a közelünkben vannak, elkezd fájni a fejünk, felfordul a gyomrunk, a legszívesebben elmenekülnénk a teremből.
Természetellenesen sűrű szempillák, túldúsított (felturbózott) hajfürtök, extramagas tűsarkú, minden alaposan eltúlozva... Vajon miért akarnak a nők műnőnek látszani?
A januárt reménytelenül szürkének tartjuk, pedig csak nézőpont kérdése. Hiszen mikor vackolhatjuk be magunkat a meleg vánkosok közé, ha nem a hideg téli hónapokban?
Sosem késő változtatni a haszontalanná vált mindennapi rutinon. A rossz szokásokon. Ráadásul a változtatásra minden időpont alkalmas, legyen az az év eleje vagy akár a tavasz kezdete, esetleg a nyári napforduló.
Minél kevesebbet használjuk testünket, annál fontosabbnak tartjuk, hogy milyen. Vajon miért? Ugyanakkor minden elképzelhető módon utáljuk, gyűlöljük, szégyelljük. A legtöbb nő nincs jóban a testével.
Mennyi szépség vár bennünket ebben a ködös januárban. Elhúzunk fel a hegyekbe, kiadós sétákat teszünk a dérlepte erdőben. S nagyokat fogadkozunk, hogy: ez évben minden másképp lesz. Pár jó módszert ajánlunk újrakezdésre.
Újra itt a december, kopogtat ajtónkon az év legszebb ünnepe, s vele együtt vészesen közeleg a családi vacsorák, na meg a kínos kérdések időszaka. „Idén is egyedül jöttél?
