A garamkövesdi Novák Szilvia egy háromdecis bögre elkészítésének a titkaiba avat be bennünket. Így készült a rózsás bögre, amelyből ezentúl a reggeli kakaómat iszom.
Odakinn süthet a nap, vagy szakadhat az eső, a keramikus műhelyében mindig forog a korongozó, és ezer fokon izzik a kemence. Novák Szilvia (Garamkövesd) gyógypedagógus, azonban már nem tanult szakmájában dolgozik. Időközben ugyanis beleszeretett a korongozásba. Műhelyében nemcsak páratlan szépségű kerámiái tárultak elénk, de egykori tanítómesterét, Franta Dezsőt is megismerhettük.
– Dezső ma már inkább csak tanítja a szakmát, mint műveli. S mivel folyamatosan úton van, bedolgozom neki. Ez nagy megtiszteltetés számomra! – mondja mosolyogva Szilvia, akinek a mottója: ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez. Így került az ő útjába is a korongozó. – Kislány koromban állandóan festettem és rajzoltam. Egyszer volt egy álmom, amelyre ma is tisztán emlékszem. Azt álmodtam, hogy korongozom.
Novák Szilvia
– Minden alkalommal, amikor kerámiáról hallottam, megdobbant a szívem. Éreztem, hogy nekem ehhez közöm lesz. Persze, ahogyan az lenni szokott, másfelé sodort az élet, ám tudtam, hogy nem vagyok a helyemen. Végül megtudtam, hogy Dezső keramikus tanfolyamot tart Kőhídgyarmaton. Kezdetben munka mellett korongoztam: a kolléganőim mindig rendeltek tőlem valamit, kuglófsütőt, tányért, bögrét. Ez inspirált, hogy új utakra lépjek.
Két-három év után aztán annyira megszaporodtak a megrendelések, hogy úgy döntöttem, szakmát váltok. A párom, Krisztián is alkotó ember, sok mindent készít, például fából, a kezdetektől fogva egymást motiváljuk.
Szilvia egy háromdecis bögre elkészítésének a titkaiba avat be bennünket, amelyhez az agyagkupacot a korongozó közepére helyezi.
A gép felzúg, és mielőtt kettőt pislanthatnék, már kész a bögre közepe, fala, majd egy fazekaskés segítségével megszületik a külső forma. Mint megtudom, ajánlatos meleg vízzel dolgozni, hogy a keramikus megelőzze a szakmai ártalmat, az ízületi gyulladást.
A végén aztán kitörli a nedvességet a bögre közepéből. Keramikusunk egy újabb agyagkupacot helyez a korongra, majd meginvitál, hogy próbáljam ki én is a korongozást. Őszintén bevallom, hogy a két balkezemmel már az agyagot sem volt egyszerű a helyén megtartani.
Végül kis – vagy inkább nagy – segítséggel az agyagkupacból bögre helyett mogyoróstál lett. Már ez is hatalmas örömmel töltött el, hiszen újabb pipát rajzolhattam képzeletbeli „bakancslistámra”. Mindenesetre megtanulom, hogy a korongozás finom, ám mégis határozott mozdulatokat és stabil kéztartást igényel.
Fakéssel az alját, fémkéssel pedig a külső formát alakítjuk ki.
– Bármit el lehet készíteni kerámiából: postaládát, ajtókitámasztót és mindenféle konyhai eszközt. A legutolsó megrendelésem egy vízköpő, amelynek elkészítése régi álmom volt. Szóval, a hegy ismét eljött Mohamedhez. A vízköpőt szemlélve felötlik bennem, vajon hogyan formázható meg a korongozógépen, de Szilvia máris felvilágosít. – Manuálisan formáztam meg, majd kiüregeltem.
Közben visszatérünk a bögrénkhez. A fülhöz egy speciális szerkezetből kipréseli az adott hurkát. Ráhelyezése előtt a bögrének azonban még száradnia kell.
– Maga a száradás időjárás- és páratartalom-függő folyamat. Sokszor a termék már nem is látszik nedvesnek, de a kemencében mégis szétrobban. Minél rutinosabb a keramikus, annál kevésbé fordulnak elő ilyen balesetek.
Szinte hihetetlen, de száradás közben látványosan, akár 15-20 százalékkal is összemehet a termék, ugyanis az agyag a száradás során vizet veszít, és összezsugorodik. A következő művelet az engóbba, vagyis az agyagfestékbe mártás.
Előtte le kell dörzsölni szivaccsal a bögréről a sorjákat, hogy ne maradjanak rajta éles részek. Ettől az agyagpéptől lesz a bögrénk kívülről fehér, belülről vöröses színű. Mint megtudom, az agyag színe is különböző, hiszen mindegyik típus más-más tulajdonságú.
– Elképzelhető, hogy a díszítés miatt döntök az egyik vagy másik agyag mellett, így néha csak esztétikai kérdés, máskor termékfüggő, hogy miből dolgozom. A főzőedények samottos agyagból készülnek, többnyire a raku kerámia is. A raku Japánból terjedt el, és érdekessége, hogy ezer foknál nagy fogókkal kiveszik a tárgyakat a kemencéből, és redukáló környezetbe, azaz föld-homok-szerves anyag keverékébe helyezik őket, amely fémes, véletlenszerű színeket, hajszálrepedéseket eredményez a kerámián. Az elkészült termék izgalmas, meglepetésekkel teli – és nem utolsósorban egyedi.
Mindezt már a rózsák festése közben tudom meg Szilviától.
– Szinte bármit meg tudok rajzolni, az egyik kedvenc mintám a jégmadaras. Viszont az a tapasztalatom, hogy az emberek az egyszerűbb, stilizált motívumokat keresik, vásárolják.
Lassan elérkezünk az utolsó mozzanatokhoz.
– A színátmenetes hatás elérése érdekében barna mázat fújok a termékre, jelen esetben a rózsás bögrénkre, majd egy tejtisztaságú mázba mártom, és már mehet is az égetőkemencébe.
– A nagyobb termékeket lassabban égetem ki, egyébként a kemence hőmérséklete a munka során 1050 fokig kúszik fel.
1050 foknál az edények narancssárga színben pompáznak, szinte lebegnek a kemencében.
Miközben erről az utolsó fázisról beszélgetünk, bekukucskálok a színültig telt kemencébe. Közben bent a kerámiák teljesen átlátszóvá váltak. Számomra örök csoda, hogyan lesz egy agyagkupacból kuglófsütő, cukortartó vagy éppen piros-fehér pöttyös teáskanna.
Szilvia termékei egytől egyig bámulatra méltóak. Mindenestre vidáman térek haza az ajándékba kapott bögrémmel, amelyből ezentúl a reggeli kakaómat iszom.
